Fórum » Beszélgetés a játékokról
Cossacks::Back to War
Nos, szigorúan véve ilyan nincs megírva a nagykönyvben, hogy "taktikai RTS" ill. ezt a Commandosra, és társaira mondják, de ezt a kifejezést gyakran használjuk becsmérő jelzőként, finoman célozva a hihetetlenül alacsony poplimitre.

Bocs érte, de én még szarakodnék vele egy kicsit.
Előre bocsájtam Gerry, nézz utána a taktikai rts szókapcsolatnak, mert a mai rts-ek nagy részének köze sincs hozzá =)
Egyébként mint régebben emlitettem, egy játékot akkor tekintünk igazán szép grafikájunak, ha annak a látványa minél jobban megközelíti a valóságot. Legalábbis ennek kéne lenni. Egy játék grafikája lehet vicces, lehet aranyos (alá War3), de ahoz hogy szép is legyen, igenis fotorealisztikus környezet minél közelebbi megvalósitását kell elérnie. Nos, már pedig itt van az, hogy szerintem a 2D-s játékok még igenis szép minőséget produkálnak. Erre egy jó példa a cossacks is, bár az már csak fél 2d-s, hibridmotoros játék, de pl. a kedvencem a Sudden Strike erre sokkal jobb példa, hiszen hihetetlen élethű megjelenítést produkál, a robbanások még jobbak lennének mint a Generals-ban, csakhát 2d-ben mennek és ez meglátszik rajta, hiszen amikor mozognak az egységek, amikor repülők repülnek el a képen, vagy csak nézzük a terepet, látható, hogy megrajzolt mind. A 3d-s játékokban még a helyzet az első szempontból még rosszabb. Ha megnézünk egy állóképet egy ilyen játékból, sokkal rondább, mintha játék közbe menne. Ennek egyszerüen az az oka, hogy pl. egy tank sokkal élethűbben mozog, sokkal szebb a lánctalpnyom amit maga után hagy és ezek mind felettetik velünk azt, hogy valójában alacsony felbontásu textúrákkal lefestett alacsony poligonszámú kockákat nézünk. Nyilván a mai gépek teljesítményei (és szerintem itt a másik lényeg is) és a mai programozók tudása (ugyanis a szebb grafika nem feltétlen egyenlő a nagyobb gépigénnyel) nem engedi meg azt, hogy ezen változtassanak. Ez majd a jövő feladata lessz. Nyilván az FPS-ek vagy más stílusok világában sokkal hamarabb fog ez bekövetkezni, bár egykét játéknál már ma is láthatjuk ezeket (pl. a Morrowind, aminek ténylegesen nagyon szép grafikája van, meg nagy gépigénye), de egy RTS esetében még nagyon messze állunk attól, hogy aztmondhassuk, a 2d-s grafika ideje lejárt.
Egyébként ezen a véleményemen a WW2:RTS még változtathat, de az is meglessz még néhány év míg elkészül =)
Egyébként a War3-nak és a Mytology -nak a grafikája igencsak gyenge. Mindkettőt végigjátszottam, de valahogy nem ragadott meg a látványvilág, a hangulat már jobb volt =)
És egyébként igazad van, hogy mostanság sajnos már tényleg alig találni egy olyan játékot, amiben többszázas vagy ezres seregeket lehet irányítani és nem körökre osztott Panzer General szerü játék. Persze még itt a korábban emlegetett Sudden Strike is, ahol multiban az átlagegység szám úgy kb. 3000-4000 (persze az első tíz perc alatt ebből marad kb. 300-400 =)

WarGaming forever ! http://wargamer.hu
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Black Flag Resynced csak az első fecske volt? A Ubisoft a jelek szerint hamarosan jelentkezik a Ghost Recon Wildlands Definitive Editionnel
- 2. Mindenki megnyugodhat, idén ősszel is lesz foci – kiderült, mikor jelenik meg az EA Sports FC 27
- 3. A Techland áthidalhatatlan gondokba ütközött a Dying Light: The Beast előző konzolgenerációra való megjelenésével kapcsolatban
- 4. Jön egy új kukacos játék, de ebben nem lőni fogjuk egymást – készül a Worming from Home
- 5. A BlackMill Games évek óta szállítja a remek első világháborús online shootereket, a következő a Gallipoli lesz augusztusban
Legfrissebb fórumtémák
- 18:20
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1605]
- 18:18
- boldog születésnapot nekem!:) [4020]
- 11:23
- Grim Dawn [110]
- 16:21
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [80]
- 09:25
- A BlackMill Games évek óta szállítja a remek első világháborús online shootereket, a következő a Gallipoli lesz augusztusban [hozzászólások] [2]
- 12:50
- Hoztunk két izgalmas fejlesztői videónaplót a készülő 1666: Amsterdamról [hozzászólások] [4]
- 07:58
- Milyen könyvet olvastok mostanában? [2921]
- 00:08
- Szét*** az ideg [5508]
- 11:36
- Közelíti a 300 ezret az aláírók száma a Don’t Kill the Disc petíción, amelyet a Sony nemrég bejelentett tervei ellen indítottak [hozzászólások] [10]
- 11:23
- Ki mivel játszik mostanában? [8258]