28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Final Fantasy



Írd ide hozzászólásod:

Norad2
Norad2 [2064]
Ennek most semmi köze nem lesz az FF-hez, de ez a sorozásom története. Ha hülyén hangozna valamji azért van, mert ez egy e-mailem tartalma.

Enyhén brutális volt. Főleg, hogy 7:30-ra kellett menni egy olyan helyre amit nem tudtam, hogy hol van. Ezért kelhettem hajnali 5-kor, hogy odataláljak. Pár osztálytársam mondta, hogy merre kell menni, de mindegyik mást mondott, úgyhogy nem sokat értem velük. Pedig mint utólag kiderűlt, csak egyenesen kellett menni, de marha sokat. Vagy egy órát gyalogoltam! Ráadásul nem ettem semmit, meg inni sem nagyon volt mit. Éhesen és szomjasan, de odaértem 7-re. 7:30-kor bementünk. Alig voltunk 50-en úgyhogy örűltem, hogy hamar végzünk. Az eggyik osztálytársam délután 5-kor végzett előző nap. Vártuk a későket, és 8-ig semmi nem történt. 8-ra már igen tisztességes 200 körüli létszám lett, így kiderűlt számomra, hogy miért is volt itt tegnap 5-ig a haver. Aztán a főmufti valami tiszt leadta a rizsaanyagot, hogy hú de jó lesz nekünk, meg hasonlók. Ez ment vagy 30 percen át. Már rohadtúl untuk, ezt a tiszt is látta, így abbahagyta és végre elkezdtük. 4 csoportra osztottak minket. Én először orvosi vizsgálatra mentem. Nagy erőkkel mutogattam a gernicemről készűlt felvételt, hogy ferde. De legyintettek és B-kategóriát adtak. Mondjuk mindenki megkapta a B-t, akinek volt lába, keze, és feje Na nem baj, legalább így nem vehetik el ajogsimat. Majd a pszicho teszten leszek én D kategóriás is
Először azonban volt egy IQ teszt. Gondoltam azt rendesen kitöltöm, nem égetem magam. Az eredménye 124-lett. Ezt persze csak azért írom, le mert kivételesen van mivel feszíteni Aztán a pszi teszten. Ahol volt öngyilkos választ azt ott behúztam. Szvsz a szintem egy elmebeteg, őrűlt, pszichopata, tömeggyilkos, állat jött ki, akinek ha fegyvert adnak a kezébe mindenkit lemészárol Eztán jött a pszichológus nő. A nagy beszélgetés:
“Jó napot!”
“Hasonlókat”
nézi a papirjaimat
“Volt már pszichológussal kezelve?”
“Nem”
“És van valami lelki betegsége”
“Van”
“Nem baj, majd elmúlik”
Ezzel megnézte az IQ szintem, ráírta, hogy A azt kész. Aztán bye.Kint jót röhögtem a többivel együtt, mert hasonló cipőben járnak
Eztán már csak a parancsnok volt hátra. És még csak 10-óra volt!
10:30-ra végre rámkerült a sor. Az meg beosztott Tapolcára (itt lakok, kb 100m-re a bejárattól, és GK vezetőnek. Ennyi volt a nagy sorozás.


Tanulság: ha 90-ennél magasabb az IQ-d akkor eláshatod magad A mellettem lévő gyerek 85-re A kategóriát kapott. akkor a B az mennyi? 60

Na bye mindenkinek. És kitartás! Jövő héten szünet! JEEEEEEEEE

OTAKU

Vissza

Fórumszabályzat