Számítástechnikai boltok PLUSZ+ -MÍNUSZ
Már egy ideje nem kötelesek kicserélni 3 napon belül. Az most csak arra ervényes, ha bontatlan csomagban viszed vissza, de ezt sem minden cég csinálja.
Ahogy látom a vélemények elég eltérőek még ugyanarról a számtech boltról is. Persze a tapasztalatok nagyon függnek, hogy éppen milyen napot fog ki az ember, az eladók milyen hangulatban vannak.
Én a Teréz krt-i Bluefish-ben vettem egy SB Live hangkarit, mely nem működött rendesen (nem működött a Line In bemenetje, és csatornák közül sem szólt mind), ezért 3 napon belül visszavittem, hogy cseréljék ki. Azt mondták, hogy "gyorsan" bevizsgálják a szervizben, és akkor mehet. Furcsállottam a dolgot, de hát legyen. Levittem, röpke háromnegyed óra alatt "bevizsgálták", majd azt mondták jó. Mondták próbáljam ki másik PCI slotban, meg telepítsem újra a winfosokat. Nem értettem, mert sem 98 sem XP alatt nem működött. Egyébként meg mi köze lenne ennek a hibának az oprendszerhez?
Hazavittem jóhiszeműen, áttettem másik PCI slotba is, de nem volt jó. Ezután kipróbáltuk egy haver gépében, és ott sem működött. Most vagy átvertek, vagy csak béna volt a szervizes gyerek.
Visszavittem, hogy továbbra sem jó, cseréljék ki. Először nem akarták, mert már túlléptem a 3 napot. Mondtam, hogy én itt voltam időben, de akkor én jóhiszeműen hazavittem a továbbra is szar kártyát, így azt tartom korrektnek, hogy kicserélik. Néhány perces egyezkedés az üzletvezetővel, és kb. 10 perc szervizes bevizsgálás után végre kicserélték. Nem magyarázták meg, hogy ők tévedtek-e, vagy csak nem akarták, hogy beleírjak a panaszkönyvbe, de a lényeg, hogy kicserélték.
Azt gondolom nem kell dícsérnem a kereskedést, mert kicserélték a kártyát, hanem egyszerűen ez a normális, ha valami 3 napon belül elromlik, akkor azonnali csere.

Soltek SL75 DRV5, 1800+ XP, 256 Mb DDR, Radeon 9600XT, 120 Gb Maxtor, Pixelview Play TV Pak 1
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Egy hónap múlva ingyenes frissítésként érkezik a The Witcher 3: Wild Hunt - Remastered
- 2. FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk
- 3. Hoppá, az Opening Night Live-on derült ki, hogy készül a Heroes of Might & Magic III Remake!
- 4. A Dying Light 2: Renaissance elhozza azt, aminek a játékot a Techland eredetileg szánta?
- 5. A HoYoverse-től a Nodus Fall bemutatójával nyitott az idei gamescom ONL
Legfrissebb fórumtémák
- 15:22
- FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk [hozzászólások] [15]
- 12:11
- Resonance: A Plague Tale Legacy teszt – Végre felvehettük a fonalat [hozzászólások] [3]
- 11:55
- Ki mivel játszik mostanában? [8292]
- 16:28
- Egy hónap múlva ingyenes frissítésként érkezik a The Witcher 3: Wild Hunt - Remastered [hozzászólások] [12]
- 14:29
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [89]
- 18:40
- Elhunyt... [2782]
- 08:03
- A Dying Light 2: Renaissance elhozza azt, aminek a játékot a Techland eredetileg szánta? [hozzászólások] [1]
- 20:43
- Közzétették a Call of Duty: Modern Warfare 4 bétájának hivatalos gépigényét, a bétához nem kell majd CoD HQ [hozzászólások] [1]
- 11:26
- Döbbenetes mértékű pénzt veszített a Take-Two a Grand Theft Auto VI szivárgásai miatt [hozzászólások] [2]
- 15:36
- Helyzetjelentés Extra [3409]