
csak rajtad áll, ez igen mondom
"nincs linearitás"! NORMÁLIS AL az ellenségnek és a társaknak: még mindig sorra hullanak mint a legyek, fedezék mögül is pillanatok alatt meghalnak a társaink(akkor meg minek tesznek a pájára be fedezéket kérdezem én??). Az ellenség dobálja a gránátot, és vissza is dobja ez az 1 dícséretes de még mindig olyanok mint a marhák. Ráadásul addig jönnek amíg az adott célt el nem foglaljuk, mindig csak egyedül megyek előre a társak csak utánnam tehát ebből az következik hogy EGYEDÜL kell mindenkit leírtani a páján ez igen dicséretre méltó
még hogy "NEM EGYEDÜL NEKED KELL MEGNYERNI "az egész háborút mert hogy ugye ezt is beígérték. A fegyver hangok SEMMIT nem változtak az előző rész(ek)hez képest még mindig béna az összes hangja. Megjegyzem hogy hangok terén a Brothers in Arms messze felül teljesíti ezt a játékot. A grafika még mindig a CoD1-re "emlékeztet" igaz tele van gyönyörű effektekkel. A karakterek úgy ismétlődnek minha klónozták volna őket, főként a németek (Kövér, Hitler bajszos katonák semmi változatosság.).Az angol küldetések rohadt unalmasak, az orsz küldetések jók, az amerikai küldetések kiválóra sikerültek. Megemlíteném még az El-Alamein-i csatát (bocs ha rosszul írtam le), ahol nevetséges a tankkal menni, olyan az irányítása mint egy rossz arcados rally játékban. Ráadásul kb:10 tankkal indulunk ebből 2 perc alatt csak egyedül maradunk
a többieket rögtön kilövik. Szóval megint csak egyedül kell végigírtani az egész hadszinteret. A játékidő iszonyat kevés, 2 nap alatt vígan végigvihető. Azt elmondom h a játékot full részletességgel játszottam, és hangrendszerrel még mielőtt valaki megszólna emiatt. Ráadásul a pája szerkesztés sem valami jó itt most a városokban történő csatákra gondolok, elég sokszor volt olyan érzésem h kevés időt fektettek a házak, utcák megformálásába, ráadasul ezek is MIND ugyanolyanok mint a COD1-ben. Erre a játékra mindent lehet mondani csak azt nem hogy az év játéka rengetek hiányossága és kevés miatt. Ettől független szórakoztató a játék és mindenkinek bátran (kötelezően) ajánlott aki szereti az FPS és 2.vh-s játékokat. Nem azt akartam ezekkel a dolgokkal kifejezni hogy rossz játék lenne csak jogosan nem érdemli meg az év játéka címet.
Ui: nem fikázni akaratam a játékot, (nem is szoktam, mindig a pozitív dolgokazt keresem a játékokban) csak a negatívumokat szerettem volna kiemelni h miért nem érdemli az év játékának kijáró címet.
Kevés vagy, mint Celeronban az L2 cache!
