A CoD 2-ben semmi változás nem történt az előző részekhez képest, ígérgettek mindent amit csak lehet: NEM LINEÁRIS játékmenet, hm nem mondom álltalában csak 1 fele lehet mindig menni vagy esetleg van három épület A,B,C ezeket tisztítsd meg az ellenségtől. Eldöntheted milyen sorrendben teszed


csak rajtad áll, ez igen mondom

"nincs linearitás"! NORMÁLIS AL az ellenségnek és a társaknak: még mindig sorra hullanak mint a legyek, fedezék mögül is pillanatok alatt meghalnak a társaink(akkor meg minek tesznek a pájára be fedezéket kérdezem én??). Az ellenség dobálja a gránátot, és vissza is dobja ez az 1 dícséretes de még mindig olyanok mint a marhák. Ráadásul addig jönnek amíg az adott célt el nem foglaljuk, mindig csak egyedül megyek előre a társak csak utánnam tehát ebből az következik hogy EGYEDÜL kell mindenkit leírtani a páján ez igen dicséretre méltó

még hogy "NEM EGYEDÜL NEKED KELL MEGNYERNI "az egész háborút mert hogy ugye ezt is beígérték. A fegyver hangok SEMMIT nem változtak az előző rész(ek)hez képest még mindig béna az összes hangja. Megjegyzem hogy hangok terén a Brothers in Arms messze felül teljesíti ezt a játékot. A grafika még mindig a CoD1-re "emlékeztet" igaz tele van gyönyörű effektekkel. A karakterek úgy ismétlődnek minha klónozták volna őket, főként a németek (Kövér, Hitler bajszos katonák semmi változatosság.).Az angol küldetések rohadt unalmasak, az orsz küldetések jók, az amerikai küldetések kiválóra sikerültek. Megemlíteném még az El-Alamein-i csatát (bocs ha rosszul írtam le), ahol nevetséges a tankkal menni, olyan az irányítása mint egy rossz arcados rally játékban. Ráadásul kb:10 tankkal indulunk ebből 2 perc alatt csak egyedül maradunk

a többieket rögtön kilövik. Szóval megint csak egyedül kell végigírtani az egész hadszinteret. A játékidő iszonyat kevés, 2 nap alatt vígan végigvihető. Azt elmondom h a játékot full részletességgel játszottam, és hangrendszerrel még mielőtt valaki megszólna emiatt. Ráadásul a pája szerkesztés sem valami jó itt most a városokban történő csatákra gondolok, elég sokszor volt olyan érzésem h kevés időt fektettek a házak, utcák megformálásába, ráadasul ezek is MIND ugyanolyanok mint a COD1-ben. Erre a játékra mindent lehet mondani csak azt nem hogy az év játéka rengetek hiányossága és kevés miatt. Ettől független szórakoztató a játék és mindenkinek bátran (kötelezően) ajánlott aki szereti az FPS és 2.vh-s játékokat. Nem azt akartam ezekkel a dolgokkal kifejezni hogy rossz játék lenne csak jogosan nem érdemli meg az év játéka címet.
Ui: nem fikázni akaratam a játékot, (nem is szoktam, mindig a pozitív dolgokazt keresem a játékokban) csak a negatívumokat szerettem volna kiemelni h miért nem érdemli az év játékának kijáró címet.
Kevés vagy, mint Celeronban az L2 cache!