Aruns, egyszer szánj rá egy kis időt, és hallgasd a Pannon Rádiót.
Fórum » Nem számítástechnikai témák
2002-es szavazás...
Igen, le vagyok ragadva az egyes embereknél. A pártokat nem lehet általános fogalmakként tekinteni. Egy pártot a tagsága teszi azzá, ami. És ha egy pártot férgezel le, akkor a tagságát férgezed le. Azért írtam, hogy jobboldali pártok, mert a FIDESZ-ről és a MIÉP-ről ha együtt beszélünk, csak így lehet aposztrofálni őket, nem szélsőjobboldalikéni (a MIÉP valóban szélsőjobboldali, ahogy a Munkáspárt is szélsőbaloldali). Itt te forgattad ki az én szavaimat, nem én a tiédet. Egyébként mutathatnál nekem valami konkrétat is a MIÉP-ről (a programjából). Most éppen a te kedvenc baloldali pártjaid fújnak a féreg kormányra, hogy miért engedi be a román vendégmunkásokat (mi ez, ha nem kirekesztés?).
Én a MIÉP honlapján most ezt találtam az idegengyűlöletről:
"Idegengyűlölő-e a MIÉP?
A magyar nép ezer éve, Szent István óta befogadja vendégeit, az itt letelepedni és dolgozni szándékozó menekülteket, jóakaratú embereket. Sokan a török uralom után meggyengült, elnéptelenedett országba érkeztek, s nagy részük pótolhatatlanul hasznos tagja lett a magyarságnak. Akiket ma Németnek, Tótnak, Orosznak, Szerbnek, Románnak hívnak vezetéknevük szerint, ma már aligha megkülönböztethetők a Kovácsoktól, Szabóktól, Molnároktól, Kisektől és Nagyoktól. Magyarország ezer éve a világ egyik legnagyobb olvasztótégelye: aki itt megtanult magyarul, s becsületesen vállalta a magyar állampolgárság jogain túl a felelősségeket is, nyugodtan élhetett és dolgozhatott, leszámítva a fasizmus és kommunizmus származás- és osztályhelyzet szerinti kegyetlen megkülönböztetését. Ki vonná kétségbe Petőfi, Radnóti magyarságát? Vérrel megpecsételt jussuk. S ki ne lenne büszke a nagy cigány népzenészre, Dankó Pistára ? A MIÉP nem gyulöli az idegeneket, s hálás azért, hogy az l945-ös, l956-os (és a múlt századi) magyar emigránsokat öt világrész országai szeretettel fogadták és megbecsülték munkájukat. Mi is megbecsüljük a hozzánk betelepülők szaktudását és munkáját, de a csupán pénzzel érkezők diktátumát és a magukat menekültnek feltüntető bűnözők fenyegetését visszautasítjuk és elhárítjuk. A magyar nép a rendszerváltozás után rokonszenvvel fogadta például a kínai kiskereskedőket, de félelemmel és megvetéssel az albán drog- vagy az ukrán olajmaffiát. A magyarnál türelmesebb és befogadóbb nép aligha él a világon. Bár ez a türelem a magyar történelemben eddig sosem kamatozott, l848-tól Trianonig, a MIÉP azt vallja, hogy hosszú távon ez a türelem kamatozik. Nem mondjuk, hogy "az idegen szép" - előbb megnézzük azt az idegent -, de nem is féltjük tőle hazánkat, ha jó szándékkal érkezik, mint Clark Ádám, a Lánchíd építője, s utána még oly sokan."
Persze ez nagy propagandarinya, de biztos lehetsz benne, hogy soha nem szerepelt/szerepel a hivatalos programjukban olyasmi, amit te nekik tulajdonítasz.
Persze tartok tőle, neked hiába papolok, mert meg sem érted, amit írok. Ezek után bizonyára abban is biztos vagy, hogy én is egy hatalmas féreg vagyok (az pedig, hogy van egy cigány barátom, feküdtem már le cigány nővel az igénytelenségemnek tudható be, mert a baloldaliak ugyanúgy utálják a cigókat, mint a jobboldaliak).
Arról meg, hogy ki jut be a parlamentbe és ki nem, kár vitatkozni. Régen is tele volt a Horn féle pufajkásokkal, meg persze x százalék szövőnőnek és egyéb gyári munkásnak is prezentálni kellett nép hatalmát (ami alapjában nem lett volna baj, de az a rendszer állandóan nem odavaló embereket rakott minden pozícióba). A régi rendszer sem egyes embereket, hanem embercsoportokat rekesztett ki. Az persze, hogy ki került a kuláklistára, erősen szubjektív volt de hát kicsire nem adtak...
Mindenesetre részemről ezt a meddő vitát befejeztem.

Legnépszerűbb cikkek
- 1. 7 perces trailerben ismerkedhetünk a tavasszal bejelentett Dragon Ball Xenoverse 3 játékmenetével
- 2. A Ryse: Son of Rome akár az Assassin’s Creed nagy riválisa is lehetett volna, csak épp a kétharmadát kivágták
- 3. Alpakákat és kávébabot hoz a Farming Simulator 25: Beans & Alpacas DLC
- 4. A Black Flag Resynced csak az első fecske volt? A Ubisoft a jelek szerint hamarosan jelentkezik a Ghost Recon Wildlands Definitive Editionnel
- 5. Ingyen játszanál a SAROS-szal? Semmi akadálya, mutatjuk is, mire van ehhez szükséged!
Legfrissebb fórumtémák
- 09:33
- boldog születésnapot nekem!:) [4017]
- 09:25
- A BlackMill Games évek óta szállítja a remek első világháborús online shootereket, a következő a Gallipoli lesz augusztusban [hozzászólások] [2]
- 08:58
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1603]
- 12:50
- Hoztunk két izgalmas fejlesztői videónaplót a készülő 1666: Amsterdamról [hozzászólások] [4]
- 12:44
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [76]
- 07:58
- Milyen könyvet olvastok mostanában? [2921]
- 00:08
- Szét*** az ideg [5508]
- 11:36
- Közelíti a 300 ezret az aláírók száma a Don’t Kill the Disc petíción, amelyet a Sony nemrég bejelentett tervei ellen indítottak [hozzászólások] [10]
- 11:23
- Ki mivel játszik mostanában? [8258]
- 11:28
- Milyen játékot vettél/tervezel venni mostanában? [2579]