- Az első félidőben nagyon visszafogottak voltunk, 40 percet kellett várni arra, hogy egy kontra végén eljussunk az ellenfél kapujához. Ebből kértem többet a szünetben a játékosoktól. Kellő hittel futballoztunk fordulás után, és végül a hosszabbításban sikerült a győzelem. Az első gólunk után a negyedik játékvezető meg is kérdezte tőlem, folytatódjon-e a meccs, vagy inkább legyen vége. Mondtam, játsszuk le az előzetesen megadott ráadásperceket, sőt húzzunk még rá kettőt, mert akkor megnyerjük a meccset. Örülök, hogy így lett, ezt a sikert az égieknek is köszönhetjük.
nc...
mocskos lilák
Szenvedély nélkül a foci halott.
