A nem széthajtott motor esetében a 100K még nem gond, igaz már kell állítani bennük ezt azt, de annyit simán lefutnak dugó csere nélkül.
Amelyikben ez megtörtént, azt vagy úgy széthajtották, mint az állat, vagy már felette van az említett km-nek.
A lánc csere is hasonlatos, mert bár alapból ugye az megnyúlhat, meg ha por rakódik rá (krossz/enduró különösen) az hamar kinyír bármilyen láncot, de itt megint arra lehet visszavezetni, hogy akkor nagyon nem kímélte, mert okay, hogy terepezik, de ha időnként megtakarítja a mocsoktól és megolajozza, akkor az sem következik be oly hamar. Persze kérdés hány km után cserélt láncot, de ha sok, akkor megint feljön a sokat futott motor problémája.
És az ilyen sokat futott, hajtott motoroknál már sok minden bejöhet, pl. váltó problémák, amit meg nem 5 Ft ám javítani.
És hát vannak olyan problémák, amik meg csak beindítás során lehet tapasztalni, és azt egyrészt így nehéz leírni, másrészt ahhoz már avatott fül kell.
És akkor még az elektromos dolgokról nem is beszéltünk - de nem is fogok, mert ahhoz teljesen sügér vagyok.
A fogaskerék és lánc csere az egy másik lehetőséget is felvet. Anno volt/van olyan átépítés pl. Simsonra és egyéb segéd/kis motorra, hogy variálják a fogaskerekeket, sőt akár 1 vagy 2 fokozatot is beépítenek még, vagy nagyobb sebesség vagy jobb terepezés végett. Én az ilyen átépítésektől tartozkodom, akármilyen motorról is legyen szó.
Azt tom, hogy mikor én néztem motort, akkor pár hónapig amíg nézelődtem (meg most is nagyobb után kutatva) úgy éreztem, nem lesz egy hamar motorom, mert a kínálat siralmas és túl sokan madarat akarnak fogni a motorjukkal.
De azért csak ki lehet fogni egy-egy jó motort, csak résen kell lenni

A demokrácia egy helyen található meg az egész Világon: A szótárban.
