Fórum » Nem számítástechnikai témák
Feketelyukak és egyéb hihetetlen dolgok...
Én is pont ezt akartam írni! Tuti hunbúk az egész...

3 nap alatt a Mars, és 80 nap alatt 11 fényév?
ez kicsit sántít, a két adat valahogy nem áll egymással egyenes arányban.
ez kicsit sántít, a két adat valahogy nem áll egymással egyenes arányban.My father was brutally murdered last week, and it's only now that I can look back and laugh.
Jaja, pl én azt olvastam, hogy ha működik az elv, amit még az 50-60-as években dolgozott ki 1 tudós, akkor bizony lesznek hiper-tér hajtóműveink 5 éven belül (csak prototipusok)
Ha nincs semmi gond (aminek kicsi az esélye, és az elv amin alapul is erősen csak feltételezés, de azért szerencsére nekikezdenek) akkor 20 éven belül már használhatják is. 1 ilyennel 3 nap alatt lehetne átérni a marsra, és 80 nap alatt lehetne megtenni 11 fényévnyi utat. Hát nem zsír? Egyébként 1 erőteljes mágneses mezővel lépne át az űrhajó 1 másik dimenzióba.
A másik jobb hajtómű, az az újfajta 2 rétegű plazmahajtómű, aminek már le is zajlott a "labori" tesztje. Vagyis működik a prototípus. Ez is 1 ionhajtómű, csak sokkal erősebb, és máshogyan működik. De ugyan úgy ionokkal hajtaná a vasat, tehát kb annyit fogyaszt mint 1 ionhajtómű és sokszorosa a teljesítménye. 1 ilyen cuccal kb 8 hónap alatt át lehet jutni, de mások azt állítják, hogy 1,2 év körül van az idő ami alatt a marsra jutnának el vele. Ez viszont már asszem 2010 körül szolgálatba állhatna.
Ha így haladunk, nemsokára már lézerkardot is lehet kapni a kisbutikban

Az élet egyetlen rendes metaforája a szalonna!
hidd el, terveznek új űrhajókat, csakhát bazi sokba kerülnek.
Egyébként igen, a szar idő miatt halasztották el.
Egyébként igen, a szar idő miatt halasztották el.
My father was brutally murdered last week, and it's only now that I can look back and laugh.
Átrakták keddre? Miért? Vasárnap is szar idő volt?
Amúgy én már semmi értelmét nem látom ezeknek az űrsiklóknak! Már több mint 30 évesek! Mit várnak még ezektől?
Lehet hogy nem az Iraqi, meg afganisztáni hadműveletekre kellene oly sok pénzt fordítani, hanem építeni valami új és modernebb űrjárművet!

aham, most valamikor szombaton föltévedtem a NASA honlapjára, és kiírták hogy éppen most lövik, úgyhogy bekapcsoltam a NASA TV-t, és ott néztem, aztán ott mondták - természetesen angolul - hogy elhalasztják vasárnapra, aztán akkor mondták hogy elhalasztják keddre, én meg kedden pont nem láttam, mert elfelejtettem

My father was brutally murdered last week, and it's only now that I can look back and laugh.
Miért, mutatták valahol??
kilőtték azt a kicseszett Discovery-t, én meg nem láttam

My father was brutally murdered last week, and it's only now that I can look back and laugh.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Grand Theft Auto VI – a jó és a rossz hír
- 2. Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel
- 3. Captain Price a Call of Duty: Modern Warfare 4 egyszemélyes kampányából sem fog hiányozni
- 4. Marvel Tōkon: Fighting Souls teszt
- 5. Felpörögtek az események a Ubisoftnál Ghost Recon-fronton, a Future Soldiert most például ingyen húzhatod be!
Legfrissebb fórumtémák
- 00:28
- Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel [hozzászólások] [10]
- 19:34
- Szét*** az ideg [5563]
- 16:41
- Corsair Cove teszt – Yo-ho-ho, kalóznak lenni jó-jó-jó! [hozzászólások] [4]
- 11:34
- Helyzetjelentés [157647]
- 17:41
- Ki mivel játszik mostanában? [8261]
- 09:22
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1618]
- 09:24
- 2 éves vagyok itt a Domeon.HIP-HOP HURÁÁ!!!!!! [272]
- 08:55
- Játékhírek a szerkesztők figyelmébe [1524]
- 18:33
- The Alters: Last Variable DLC teszt [hozzászólások] [8]
- 09:08
- Új gép és bővítés - tippek és tanácsok [15147]