26 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Játékhírek

Quantum Break életjelek

Hosszú idő után új trailerrel törte meg a csendet a játék, igaz, egyelőre japánul.

Írta: GeryG 4 hozzászólás

A bejelentése után még elhintettek pár információmorzsát a Remedys srácok, ám azóta nagyon keveset hallhattunk a Quantum Breakről (leszámítva a gamescomos bemutatót). A stúdió egyébként is híres arról, hogy nem kapkodja el a munkát, elég csak az Alan Wake-re gondolni, amit 2005-ben jelentettek be, de megjelenésére csak 2010-ben kerül sor. Hogy az egyelőre kizárólag Xbox One-ra készülő Quantum Break is hasonló utat jár-e be, egyelőre a jövő zenéje, ám a napokban egy picit felkavarták az állóvizet körülötte. Felbukkant a neten egy tízperces játékmenet bemutató, amelyben a sok korábban már látott jelenet mellé néhány újdonság is társult. A játék főhőse, Jack Joyce a videóban a Monarch Corporation emberei elől bujkál egy építkezésen, de idővel tűzharcba keveredik, ahol használja is különleges időmanipuláló képességét. A trailer egyetlen szépséghibája, hogy japánul beszélnek benne.
A Quanmtum Break a tervek szerint valamikor 2015-ben jelenhet meg, de pontos dátummal egyelőre nem szolgáltak a készítők.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

Quantum Break

Platform:

Fejlesztő: Remedy Entertainment

Kiadó: Microsoft

Megjelenés:
2016. április 5. PC
n/a: X1

» Tovább a játék adatlapjára

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Már több mint 17 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Creativ3Form
Creativ3Form [33872]
A Thimeshift egy rakás szar volt, 1 óra után töröltem a francba. :-D :-P
davkar9
davkar9 [11423]
Timeshift...:-P Csak ez tps és van végtelen (következő scriptig tartó?) sztori-idő megállítás is. Valóban nem rossz, de a 3 kívánság egyikét nem erre pazarolnám el.:-D
Creativ3Form
Creativ3Form [33872]
Kövezzetek meg, de ez eszméletlen királynak ígérkezik!:-O Ha 1 évet kell rá várni PC-re, hát legyen, várok! Csak jöjjön mint annó az Alan Wake és idén a Ryse Son of Rome. :-)
GustyX
GustyX [7048]
Bővített, inglisül.
Remélem ennél a játéknál is követik a X1 exkluzívitást:D
» Összes hozzászólás listázása a fórumban (4 db)