28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Játékhírek

Frissült a Hello Neighbor alfa változata

A harmadik frissítéssel jelentősen kibővül a játék.

Írta: GeryG

Szeptember óta elérhető a támogatók számára a Hello Neighbor alfa változata, amely aztán november végén lépett a kettes szakaszba. Az akkor érkezett frissítés már a véglegesnek szánt grafikát tartalmazta, valamint javított néhány hibán. Tegnap pedig elrajtolt a harmadik fázis, amely sokkal nagyobb és szembetűnőbb változásokat hozott magával. Kapunk egy sokkal tartalmasabb felvezető videót, valamint sokkal bővebbé vált a környezetünk is. A játéktér is alaposan kiteljesedett, immár egy teljesen szürreális, hatalmas házban bújócskázhatunk a gonosz szomszéddal. Ja, és mindezt immár éjszaka, hogy még hangulatosabb legyen.
A frissítéssel sokat javult a mesterséges intelligencia is, amely így szomszédunk sokkal okosabban mozog a házban. Emellett immár figyel a környezetére is, ha elmozdítunk egy tárgyat, nyitva hagyunk egy ajtót vagy felkapcsolunk egy villanyt, az feltűnik neki. Ugyanígy a csapdák elhelyezése is megváltozik, valamint minden hibája után elemzi, mi siklott félre és legközelebb igyekszik megelőzni azt. A zseblámpánk fényére is reagál immár, emellett piszkos kis trükköket is bevet ellenünk. Ha megpróbálunk elmenekülni előle, ragasztót dob utánunk, hogy lelassítson, a célzáshoz pedig a mozgásunk irányát veszi alapul. Cserébe viszont a korábban megszokottól eltérően mostantól mi vagyunk a gyorsabbak. A hivatalos oldalról ingyen letölthető a játék alfa változatának legelső, még elég kezdetleges változata. Aki pedig ez alapján kedvet kap a folytatáshoz, az ugyanitt támogathatja a fejlesztőket, ezáltal hozzájuthat az frissített, kibővített változathoz is.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

Hello, Neighbor!

Platform:

Fejlesztő: Dynamic Pixels

Kiadó: tinyBuild

Megjelenés:
2017. december 8. PC
n/a: X1

» Tovább a játék adatlapjára

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Már több mint 17 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!