25 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Játékhírek

Ray tracing cápa – PS5-re tart a Maneater

A cápás szerepjáték az új konzolgenerációra is elkészül, kihasználja majd az új technológiákat.

Írta: GeryG

Idén tavasszal jelent meg PC-re, PS4-re és X1-re a Tripwire Interactive cápás szerepjátéka, a Maneater. A világot ugyan nem váltotta meg, de a cápázás azért kellemes szórakozást nyújtott néhány órára. A fejlesztők a premier után sem akasztották szögre az uszonyt, inkább fejest ugrottak az új konzolgenerációba.

Pontosabban a játék fejlesztésében PlayStation 5-re és Xbox Series X-re. E két konzolra azok megjelenésekor már elérhető is lesz. A készítők ígérete szerint ráadásul nem csak egy sima portot kapunk, a játék kihasználja majd a konzolokban rejlő erőt és technológiákat. Így kapunk majd ray tracinget és természetesen már 4K-ban, 60 fps-sel fogjuk hasítani hátúszónkkal a vizet.

A Maneater tehát Xbox Series X-re november 10-én, míg PlayStation 5-re november 12-én (nálunk csak november 19-én) fog megjelenni. A készítők azt is elárulták, hogy az új verzióval egyszerre a PC-s változatot is továbbfejlesztik, az újdonságokat a PC-s játékosok majd valamikor 2021-ben kapják meg egy ingyenes frissítés formájában.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Lassan 15 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!