28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Játékhírek

Elrajtolt a Beyond the Wire korai változata

A játék százfős online csatákat ígér az első világháború hadszínterén.

Írta: GeryG

Az online lövöldözős játékok valószínűleg soha nem fognak kimenni a divatból. Legfeljebb a téma és a játékmenet változik időnként, és néha bejönnek korszakalkotó újítások is. Manapság például az a menő, ha egy-egy online party során nem csak egy-két tucatnyi játékos apríthatja egymást, hanem mindjárt egész tömegek.

Ezt az élményt kínálja a Beyond the Wire is, amelynek korai változata a napokban rajtolt el a Steamen. Ebben az első világháború idejére repülhetünk vissza, hogy a háború semmivel össze nem hasonlítható körülményei közepette lőjük halomba egymást a nyugati fronton. A fejlesztők ígérete szerint a valaha látott legszebb első világháborús játékhoz lehet szerencsénk, amelyben egyaránt megtapasztalhatjuk a hatalmas nyílt téren zajló csaták káoszát és a több kilométeren át szerteágazó lövészárkok klausztrofóbiás hangulatát is.

Mindezt egy előre tehát csak részben, hiszen egyelőre csak a játék korai változata érhető el. Ez egyébként az első bő hétszáz szavazat szerint egyáltalán nem reménytelen, sőt. A 79%-os tetszési index alapján ebből akár még egy új klasszikus is születhet.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

További képek

  • Beyond the Wire
  • Beyond the Wire
  • Beyond the Wire
  • Beyond the Wire
  • Beyond the Wire
  • Beyond the Wire
  • Beyond the Wire
  • Beyond the Wire
  • Beyond the Wire
  • Beyond the Wire
  • Beyond the Wire
  • Beyond the Wire

Beyond the Wire

Platform:

Fejlesztő: Redstone Interactive

Kiadó: Offworld Industries

Megjelenés: 2020. október 21.

» Tovább a játék adatlapjára

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Már több mint 17 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!