26 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Előzetes

Cleopatra: Official Pharaoh Expansion Pack

Írta: Viper

Az Impressions Games a Pharaoh nagy sikerére való tekintettel egy hivatalos kiegészítést ad ki a közeljövőben, amelyben a haldokló birodalmáért küzdő Kleopátra mellé szegődhetünk. A kiegészítés természetesen a küldetések mellett számos újítást tartalmaz majd, amelyek csak még élvezetesebbé teszik az így is remekre sikerült városépítős játékot, amelyet ismertetőnkben korábban már bemutattunk.

A négy új hadjárat összesen 15 küldetésében jól ismert történelmi személyek pályafutását követhetjük nyomon Tutankhamen, II. Ramszesz és Kleopátra személyében. Szerencsére ők sem fukarkodtak a különböző gigantikus építmények felhúzásával, ennek köszönhetően olyan hangyányi elfoglaltságot adhatunk az unatkozó népnek, mint II. Ramszesz kolosszeumának megépítése, a Királyok Völgyében található sírhely elkészítése, a Karnak mellett helyet kapott Amon-Ra templomának felépítése, valamint az alexandriai világítótorony üzembe helyezése. A sok különmunkáért cserébe a lakosság is jópár különleges épülettípus szolgáltatásait veheti igénybe, amelyek közül érdemes kiemelni a festőket, a lámpakészítőket, illetve a sírfaragókat. Gazdag városainkra azonban a szomszédos népeknek is fáj a foga, így nem maradnak el a továbbfejlesztett csaták sem, amelyekben a harcias perzsa, föníciai, asszír, illetve római csapatokat üdvözölhetjük a várost védő falakon túl. Tovább bővülnek a város falain belül leselkedő veszélyforrások is a sírrablók, különböző dögvészek, valamint a természeti katasztrófák megjelenésével. Továbbra sem szabad figyelmen kívül hagyni az istenek akaratát, akikhez ha elég kedvesek vagyunk, cserébe felturbósítják a munkásainkat, akik így sokkal gyorsabban végeznek az épületek elkészítésével. Ezeken kívül még számos újítással találkozhatunk a játék menetében is, amelyek közül talán a legszimpatikusabb, hogy ezentúl a katonai egységeinket átvezényelhetjük az egyik küldetésből a másikra. Ebből viszont az is következik, hogy az ellenség nem fog addig várni, amíg városainkkal elérjük a gazdagabb állapotokat.

Az újítások sorát végigolvasva úgy tűnik, hogy az amúgy is élvezetes játék menetét látványos és érdekes elemekkel gazdagítja majd a megjelenő kiegészítés, így ha valakinek beporosodott volna a Pharaoh CD-je, feltétlen fújjon rá egy jó nagyot, hogy kezdjen ismét hozzászokni a sivatagi por hangulatához.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

További képek

  • Cleopatra: Official Pharaoh Expansion Pack
  • Cleopatra: Official Pharaoh Expansion Pack
  • Cleopatra: Official Pharaoh Expansion Pack

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!