A Cryo Interactive új játékának alapjául Richard Wagner A nibelung gyűrűje című, hősökről és istenekről szóló operája szolgált. A program a játékost négy különböző feladat elé állítja, melyek lényege: Wagner operájának 22 rejtélyes személyisége közötti kapcsolatot kell felfedezni és megfejteni. A program zenei munkálataihoz több kiváló zenész és a Bécsi Filharmonikusok adtak segítséget.
A gyűrű története 2000 évre repít előre az időben, amikor is a Föld már nem létezik. A játék hősét, a tehetséges földi leszármazottat, Isht bízza meg a négy zsarnok, hogy előadja Wagner operáját. A feladat elvégzésére, Ishnek négy különböző személyiség bőrébe kell bújnia. Mind a négy személyiség más és más adottságokkal rendelkezik, amelyeket ki kell használnia, hogy a játék során felmerülő akadályokat legyőzze. Ez a négy szereplő a következő: Alberich, a Törpe Zsarnok, hatalomvágyban szenvedő pszichopata; Loge, a cinikus Tűzszellem, aki épp mesterének megbízásának próbál megfelelni; Siegmund, félig ember, félig farkas az istenek zsarnoksága ellen lázongó; és Brünhilde, a büszke valkűr, akit az emberek és az apja, az istenek istene iránt érzett szeretete gyötör.
A játék menetét bármikor megváltoztathatod, bármikor megválaszthatod, hogy kinek a szerepében szeretnél tovább játszani. Szabadon dönthetsz, hogy inkább a hősi tetteiről ismert Siegmund nevében hozol erkölcsi döntéseket, vagy a hataloméhes Alberich gonosz szándékainak hódolsz.
A játékban 22 karakter szerepel, az engedékeny óriástól a gonosz törpéig mindenféle. A játék meghatározói, érdekes alakjai közé tartozik például a vidám Mágikus Béka is.
A Nibelung gyűrűje hat különböző univerzumban játszódik: az aszteroidák, a Nibelheim, az Istenek sziklája, az erdő, a valkűrök kaptára és a Rajna. A környezetek és a bennük szereplő karakterek 3 dimenziós megvalósításáért Philippe Druillet felelt, a nemzetközi hírnévnek örvendő rajzoló, akinek neve például a Rózsa neve című film stáblistáján is szerepelt. Druillet már 1978-ban elkezdett dolgozni egy Wagner projekten, amikor is egy forradalmasain új színpadot álmodott meg az operához Párizsban. A színpad túl részletes és bonyolult volt ahhoz, hogy azt megvalósítsák, a számítógépes technika tette csupán lehetővé e fantasztikus világ életre keltését.
Druillet egyedi stílusát 3 dimenziós nagyfelbontású képek jelenítik meg, a lenyűgöző, CINvision névre hallgató grafikai engine-t és a programban összesen 45 perc hosszú filmrészlet lejátszásához készített CINmovie-t most először alkalmazták. A munka meghatározó részét, a több mint 20 főből álló, művészeket és mérnököket felvonultató csapat nagy teljesítményű munkaállomásokon végezte. Druillet világába a Wagner opera eredeti zenéje vezet, amelyet a Bécsi Filharmonikusok adtak elő Solti György vezényletével. A zenei betétek a játék hangulatához és témájához tökéletesen illeszkednek.