26 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Előzetes

Star Wars: X-Wing Alliance

Írta: Viper

A több mint 50 egyszemélyes küldetés alatt rengeteg újítással találkozhatunk majd. A küldetések négy szektorban játszódnak, amelyek közt bármikor ugrálhatunk, és eközben persze mindegyikben real-time zajlanak az események. Az űrben közel 200 különböző űrjárművel találkozhatunk, köztük új Tie Fighter típusokkal is. Az új grafikai motornak köszönhetően kétszer annyi objektum lehet egyidejűleg az egyes szektorokban, mint az eddigi X-Wing játékokban. Repülés közben visszatérhetünk a teljesen 3D-s hangárba, ahol újra felfegyverezhetjük űrhajónkat, vagy akár egy másik típust is választhatunk. De ezen felül hatalmas hajók, űrállomások, aszteroidák belsejében is repkedhetünk. A pilótafülke is teljesen 3D-s renderelt lesz, vagyis 360 fokban forgathatjuk a fejünket, így ténylegesen követhetjük fejünkkel, amint egy Tie vadász elszáguldoz mellettünk. A grafikai újdonságok számát szaporítják a különböző sérülési effektek, amelyek mind a saját, mind az ellenséges hajókon észlelhetőek: lézernyomok, leszakadó darabkák, füst a pilótafülkében, illetve a találatot ért pajzs reakciója. Ha bírja a számítógépünk, a játékot akár 1600x1200-as felbontásban is játszhatjuk majd!

Mint már korábban is említésre került, fontos szerepet kapnak a játékmenetben az Azzameen család körüli bonyodalmak, amelyek mellett eljuthatunk titkos felkelő kiképzőhelyekre, ahol a második Halálcsillag elleni küzdelemre folyik a felkészülés. A történet valójában eligazításokra, E-mail üzenetekre, a karakterek közti beszélgetésekre, és természetesen átvezető képsorokra lesz felbontva. Az Azzameen család teherszállító vállalatával kapcsolatos küldetésekben az ellenséget a rivális cég mellet egyre inkább a Birodalom jelenti majd, aminek logikus következménye a Felkeléshez való csatlakozás. Amint elvégeztük a kiképző küldetéseket, máris bonyolult mentőakciók, titkos felderítő küldetések közepén találhatjuk magunkat. Nem is beszélve a végső, endori csatáról!

Ezek mellet a multiplayeres játék sem maradhatott ki, amely során összesen 8 játékos mérheti össze tudását, akár a Felkelés, akár a birodalom oldalán. A többszemélyes csatákhoz külön küldetések állnak rendelkezésünkre, de lehetőség lesz egyéni küldetések kreálására is.

Karakterek:

Tomaas Azzameen: Az apa egyszerre két fontos intézménynek is a feje: egyrészről a családé, másrészről pedig alapításától fogva a családi hajózási vállalatnak, a Twin Suns Transport Services cégnek. Nyugodt természetéből eredően döntései általában megfontoltak. A családi vállalkozásban elért sikerek nemsokára rivalizáláshoz vezettek a birodalmi kapcsolatokkal rendelkező, és nem éppen becsületes módszereiről elhíresült vállalattal, a Viraxo Freighter Services-szel.

Antan Azzameen: A nagybácsi az apával együtt alapította a családi szállító vállalatot. Legjobb tudása szerint harcol azért, hogy a családot megtartsa a semlegességben, valamint hogy elkerüljék az esetleges birodalmi megtorlóakciókat, főleg a szoros hothi menekülés után. "Számomra az első számú és legfontosabb dolog a család," nyilatkozta valamikor. "Nem valami egészséges belekeveredni a Birodalom és a Felkelés közti csatározásba. Nekünk csak egyetlen ellenségünk van: a Viraxo."

Galin Azzameen: Ő az idősebbik testvér, és ebből adódóan a családi vállalkozás megöröklésében ő áll az első helyen a lehetséges személyek közt. Mindig is csendes, szorgalmas testvér volt, aki majdan Tomaas nyomdokaiba hivatott lépni. Tomaashoz hasonlóan megingathatatlanul hisz a jó és a rossz megkülönböztetésének fontosságában, azért alakult ki benne egy természetes szimpátia a Felkelés iránt.

Emon Azzameen: Emon a középső testvér, és a második helyen áll az örökösödési sorban. Kimondottan tapasztalt pilóta, de forró vérmérséklete gyakran befolyásolja az egyes döntések meghozásánál, és így azok nem mindig a legigazságosabbak. Ha a közelben valami bonyodalom van, akkor Emon biztos hogy részese annak.

Aeron Azzameen: Idősebb nővérünk jól ismert a számítógépes kalózok körében, ugyanis hírnevét rendszerek feltörésével szerezte. Nyitott az új ötletek és az eltérő vélemények felé, de ha egyszer valamit a fejébe vesz, igen makacs tud lenni. A nem vér szerinti rokonok közt egyedül Olin Garn az, aki megtapasztalhatta Aeron érzékeny és gondoskodó természetét.

Olin Garn: Korábban, mielőtt Olin a felkeléshez csatlakozott volna, tapasztalt teherszállító pilótának, majd pedig szabadúszó fejvadásznak számított. Mikor az Azzameenekkel kapcsoltba került, Aeron közeli és bizalmas barátjává vált. Nemsokára aztán a család maga közé is fogadta Olint.

Emkay: A név egy sok tekintetben módosított Kalibac Industries MK-09 karbantartó droidot takar. A számtalan belső módosításnak köszönhetően képes különböző javítómunkák elvégzésére, valamint sok könnyű és közepes űrjármű elvezetésére, köztük pár vadászgépet is. Különösen féltékeny más robotokra, és nem egyszer képes akár harcot is kiprovokálni. Éppen ezért mostanában sokszor esik szó az agresszióért felelős áramkörök felülvizsgálatáról.

Dunari: Tomaas közeli barátja és korábbi üzleti partnere, aki most a galaxisszerte hírhedt Casino Resort Station egyedüli tulajdonosa. Noha gyakran foglalkozik megkérdőjelezhető eredetű árucikkekkel, az Azzameen családhoz fűződő hűségéhez és barátságához semmi kétség sem fér.

K'Armyn Viraxo: A Viraxo család és a Viraxo Industries feje. A konkurens család bizony nehéz ellenség, akik nagyon nem kedvelik az Azzameen családot. Köszönhetően a kényszerítő taktikának és a Birodalomhoz fűződő szálaknak, évekig a Viraxo volt domináns a helyi űrhajózásban. A Twin Suns Transport Services megerősödtével azonban nem akarják pozíciójukat harc nélkül feladni.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

Star Wars: X-Wing Alliance

Platform:

Fejlesztő: LucasArts

Kiadó: Activision

Megjelenés: 2003. április 23.

» Tovább a játék adatlapjára

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!