26 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Kütyü+hardver

Hercules 3D Prophet 4500 64MB

A Kyro II chippel szerelt kártya jó alternatíva lehet a GeForce2 MX kártákkal szemben.

Írta: Blade Runner

Stratégiai játékok rajongójaként egészen az utóbbi időkig nem igen volt szükségem arra, hogy valami extrém gyors 3D-s kártyám legyen. Az utóbbi időben azonban divatba jött a stratégiai játékok között is a 3D-s gyorsítás. Mivel a stratégiai játékoknál nem 2-3, hanem akár 50-100 egységet is kell mozgatnunk, ezért nagyon fontos egy gyors 3D-s kártya. Egészen az utóbbi hónapokig úgy tűnt, hogy ha valaki nagyteljesítményű kártyát szeretne, akkor választhat NVIDIA, vagy NVIDIA, esetleg NVIDIA kártya között. (Jó, jó tudom, hogy van egy ATI Radeon is, de ez a kártya olyan, hogy árban és teljesítményben szépen illeszkedik a többi NVIDIA-s kártya középmezőnyéhez.) Ennek a monopol helyzetnek a végét jelentette, amikor a Hercules cég bejelentette a 3D Prophet 4500-as kártyáját, amely már meg is jelent, és a boltokban kapható. Így szépen lenyugdíjaztam az előző 3D-s kártyámat, és most ez a kártya futtatja a játékaimat.

Még valamikor 4-5 éve egy PowerVR nevű cég piacra dobott néhány kártyát, ami akkoriban sem piaci, sem szakmai sikert nem igazán aratott, bár volt egy olyan érdekes tulajdonsága, ami megkülönböztette a többi 3D-s kártyától. Ez pedig az ún. "tile-based rendering" (magyarul talán négyzetrácsos renderelés lenne a legjobb fordítás). Azután hosszabb csend, végül tavaly megjelent szintén a PowerVR fejlesztésében a Kyro I-es csip. Miután csak 115MHz-el futott, a teljesítménye nem volt elegendő arra, hogy a kártya komolyan fenyegesse az akkor már szinte egyeduralkodónak számító NVIDIA piaci helyzetét. Komoly kártya gyártó cég nem is érdeklődött a chip iránt, és úgy tűnt, hogy ez az érdekes technológiai újítás nem képes betörni az NVIDIA jól bejáratott piacára. Szerencsére a PowerVR másként gondolta, és ez év elején piacra dobták az új Kyro II-es csipet, amely szinte a megjelenése pillanatában megrendítette a közepes és kisebb teljesítményű kártyák (GeForce MX) piacán az NVIDIA pozícióját. Az új csipet az egyik legnagyobb 3D-s kártya gyártó cég, a Hercules építi be a 3D Prophet 4500-ba. Ennyi talán elég az előzményekből, most már nézzük magát a csipet, milyen forradalmi újításokat hozott.

Először nézzük magát az adatlapot:
175 MHz órajel sebesség a Kyro II részére
175 MHz (mindig szinkronban a chippel) memória sebesség
A már említett tile-based renderelés
0.18 mikronos chip technológia
SDR memória interfész
64 MB-ig növelhető memória méret
128 bites memória busz szélesség
270 MHz-es RAMDAC
2X AGP
4-szeres teljes képernyős élelmosássi lehetőség

Ha csak az adatlapot nézegeti az ember, elégé átlagosnak, sőt átlagon alulinak tűnik a kártya. Különösen a kétszeres AGP, és a 270MHz-es RAMDAC lóg ki erősen a mai kártyák mezőnyéből. Ha csak az adatlapokat nézegetjük, akkor még az NVIDIA MX kártya is fényévekkel előzi meg prófétánkat. Ennek ellenére a Kyro II-es kártyánk könnyedén megelőzi az MX-es kártyákat minden tesztben, sőt inkább az NVIDIA GTS kártyák ellenfele. Ennek a teljesítménynek a titka a négyzetrácsos renderelésben rejlik.

A négyzetrácsos renderelés úgy működik, hogy a csip a teljes 3D-s képet kis téglalapokra osztja fel. Minden egyes kis téglalapon elvégzi a renderelést, méghozzá úgy, hogy kiszámítja, hogy melyek a látható felületek, és csak azokat rendereli. Ez a módszer drasztikusan csökkenti az egy képhez kiszámításához szükséges memória mozgatások számát, ezáltal maga a chip szinte 100%-ban képes dolgozni, nem kell várnia minduntalan egy-egy újabb memória részlet betöltésére. Gondolom ezek után világos az is, miért nem akkora tragédia az, hogy a kártya csak kétszeres AGP-t támogat. A kártya részére szükséges adat mennyiség még ezen a lassúbb interfészen keresztül is könnyedén átmegy.

Talán ennyi elég is az elméletből, nézzük inkább a gyakorlatot. A kártya szép nagy piros dobozban található, hasonlóan a többi Hercules kártyához. Maga a kártya kb. akkora, mint a többi, jelenleg kapható 3d-s kártya, szinte elvész a dobozban. A dobozban van még néhány levonó, egy driver CD, és egy kis füzet angolul és még néhány nyelven a kártya installálási kézikönyvével. A füzet erősen ajánlja, hogy az előző grafikus kártya minden nyomát takarítsuk ki a gépből, és én is ezt tanácsolom, mert két kóbor NVIDIA (ez volt az előző kártyám) .inf fájl miatt néhány 3D-s programom először el sem akart indulni. Miután kitöröltem őket, (majdnem) minden elkezdett simán működni. A CD található driver elég új, ennek ellenére azt tanácsolom mindenkinek, hogy a Hercules site-on található új driver töltse le, és azzal installálja fel a kártyát. Miután ez egy új technológiájú kártya, érthetően kisebb-nagyobb problémák akadnak egyes játékokkal. Érdemes az interneten szétnézni, elsőként talán épp a Hercules cég honlapját, nehogy pont a kedvenc játékunkat ne támogassa a kártya, illetve erre panaszkodjanak sokan, hogy lassú, vagy 5 perceként lefagy.

Az interneten a teszt eredményeket olvasva úgy nézett ki, hogy a kártya akkor érzi igazán magát elemében, amikor 32 bites színmélységgel, és elég nagy felbontással játszunk. Ilyenkor még a GeForce GTS kártyákat is képes megelőzni, ekkor gondoltam arra, hogy ez az, itt az új kártyám. Méricskélés helyett inkább leírom a tapasztalataimat a különböző 3D-s játékaimmal:
Homeworld: Gyönyörű képek! Az államat keresgettem a földön! A zoomolás, forgatás zökkenőmentesen megy, amikor sok az űrhajó a képen akkor egy kicsit lelassul, de nem veszélyes.
Sacrifice: Eddig is szép volt, de most még szebb! Egy kicsit szaggatott, amikor sok lény szaladgált.
Dark Reign 2 és Imperium Galactica 2: Részlet dúsabbak, és egy kicsit szebbek.
Emperor: Battle for Dune: Gyönyörű, kristálytiszta kép, nagy hadseregek esetén is tökéletesen játszható, nincs érzékelhető lassulás. (Itt nincs összehasonlítási alapom, mert ezt a játékot nem láttam a régi kártyával.)

Sajnos van néhány negatívum is, amit az objektivitás érdekében le kell írnom. Néhány játék demo-nál problémám volt a kártyával. Hogy ez csak a demókra vonatkozik, vagy a végtermékekre is, ezt nem tudom, de jobb óvatosnak lenni:
Startopia demo: A kezdő képernyőn egy pillanatra megjelenik a menü, majd eltűnik. A zene megy a háttérben, a kurzor és a háttér is látható, de a játékba nem lehet belépni.
Starlancer demo: A kezdő képsor borzalmasan szaggatott, olyan fél másodpercenként egy újabb kép, és a hang is szaggatott a háttérben. Magát az űr játékot már nem volt türelmem kivárni.

Összefoglalásként azt tudnám mondani, hogy a 3D Prophet 4500 olyan kártya, amely árát tekintve inkább az olcsó mezőnyhöz tartozik, teljesítményét tekintve viszont az élbolyhoz. Az alkalmazott technológia miatt 16 bites színmélységnél és alacsony felbontásnál nem sokkal gyorsabb, mint egy hasonló árú NVIDIA GeForce MX kártya, viszont 32 bites színmélységnél, és magas felbontásnál a GeForce GTS kártyákkal van egy súlycsoportban. Ami a kártya ellen szól, a még elég kiforratlan driver támogatás. A fentiek alapján ezt a kártyát azoknak tudom jó szívvel ajánlani, akik szűkösebb pénzügyi kerettel rendelkeznek, de szeretnének nagy felbontással, és színmélységgel játszani, ugyanakkor nem ijednek meg attól, hogy esetleg egy kicsit barkácsolgatni kell az operációs rendszerrel, vagy a driverekkel.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

További képek

  • Hercules 3D Prophet 4500 64MB
  • Hercules 3D Prophet 4500 64MB

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!