Mindig örülök, amikor egy új csapat semmiből előtűnő játékát kaphatom kézhez, hiszen sokszor bebizonyosodott már, hogy ezek a játékok nem ritkán erősen megszorítják a szakma nagy öregjeinek alkotásait. Most is ez a helyzet, hiszen a Rebelmind új játékáról nem igazán cikkeztek olyan sűrűn a magazinok, mint pl. a DOOM 3-ról, de az elhintett reklámanyagokból azért sejteni lehetett, hogy egész jó kis cucc főhet a srácoknál. Rebesgettek hihetetlen, újszerű grafikát, lebilincselő, humoros történetet, egy rahedli választható szereplőt, szóval mindent, amit egy mostanában megjelenő akció/kaland játéktól várni lehet.
Főszereplőnk, Grom egy igazi harcos ember. Először lengyel barátait próbálta megóvni a háborúban, majd a kapituláció után elszökött keletre, ahol viszont a Vörös Hadsereg elfogta, és mint hadifoglyot Kazahsztánba küldték egy kis „vakációra”. Mikor megtudta, hogy Varsóban élő családját egy bombázás során megölték, megszökött a börtöntáborból, és elindult India felé, hogy csatlakozzon a Brit haderőhöz, megbosszulni a németeknek szerettei elvesztését.
Mivel nem igazán ismerte ki magát Ázsiában, természetesen két lépés után eltévedt, és mivel arrafelé a hó és a fagy elég gyakori, lassan kezdett megfagyni. Az istenek azonban kegyesek voltak hozzá, és amikor éppen kezdett átlépni a túlvilágra, egy eltévedt karaván megtalálta, elvitték egy Lámához (a szent emberhez, nem a köpködő négylábúhoz), aki meggyógyította, és adott neki egy lelki beöntést, mely során eltávozott szívéből a gyűlölet, helyébe pedig béke és nyugalom költözött. (Igen, igen, Ace Ventura is valahogy így járt... :-) Grom pedig, miután felfedezte magában a kedvesebb énjét, úgy döntött, hogy itt marad a „Világ Tetején”, ahogy a helyiek hívják. Szabadidejét azzal töltötte, hogy karavánokat segített keresztül a hegyeken, megvédve őket a banditáktól, és egyéb – néha természetfeletti – gonoszkáktól. Természetesen rövid időn belül ő lett a legjobb, neve pedig híres lett a környéken. Egyik nap találkozott Petrrel, egy cseh csempésszel, aki Kína és India között szállította ide-oda a nemritkán illegális árut. Petr felajánlotta, hogy járjanak együtt, a védelemért cserébe pedig a keresete felét ajánlotta fel.
Legenda szól Arjuna király elveszett városáról, és az ott lévő fegyverről, mely olyan hihetetlenül erős, hogy maguk az istenek is féltek tőle. A fegyvert így elrejtették Tibetben, addig a pillanatig, míg az istenek fel nem készülnek, hogy visszavigyék az ő világukba. Több ezer év után viszont felütötte a fejét egy újabb fenyegetés, egy különös, mellyel még a fegyver őrzői sem tudnak mit kezdeni. A náci hadi gépezet kezdte el keresni a fegyvert, feltúrva és lerombolva mindent, amivel találkozik. Az őrző istenek így keresni kezdtek valakit, aki segít megvédeni a fegyvert...
Érdekes, kellemes sztori, kár, hogy gyakorlatilag egy nagy adag sablon az egész. Nem kell félni, azért maga a játék korántsem ennyire sablonos, bár nagy meglepetésekre nem kell számítani, azért kellemes, könnyen fogyasztható történetet kapunk.
Ami viszont korántsem sablonos, az a grafikai megvalósítás. Leginkább a Gorky 17-hez tudnám hasonlítani, tehát úgy néz ki a dolog, hogy adva vannak a 2D-s, statikus helyszínek, melyeken 3D-s poligon-szereplőinket noszogatjuk. Sajnos, ahogy a technika is két részből áll, úgy magát a látványvilágot is külön kell osztani. A hátterek, helyszínek ugyanis zseniálisak. Csodaszépen megrajzolt terepek (a készítők szerint közel 100, én nem számolgattam, de biztos, hogy jó sok van belőlük), és nem is igazán találunk két ugyanolyan motívumot. Minden helyszín magán viseli az adott ország, illetve terület jellemző jegyeit, néha komolyan úgy éreztem magam, mintha egy Lőrincz L. László könyvbe cseppentem volna. Ráadásul a játék erősen keveri a miszticizmust a történelemmel (sőt, később még a földönkívülieket is belekeverik a történetbe!), így a különböző náci katonákon kívül találkozunk jetikkel, démonokkal, vagy éppen sárkányokkal is. Mint említettem, van az éremnek másik oldala is, ugyanis a karakterek ritka csúnyán lettek megalkotva. Fejszével vágott élek, csúnya, elmosott textúrák, buta animációk. Viszont legalább sok karaktert ismerhetünk meg: újból a készítőket kell idéznem, ők ugyanis több mint 40 szereplőről tudnak (akikkel játszani is lehet). Én megint csak nem számoltam, de tényleg nem kevesen vannak.
Egyszerre maximum öten lehetünk a csapatban, bár én elég ritkán találkoztam olyan helyzettel, hogy sokáig tele lett volna a csapat. Minden egyes karakter másban jeleskedik, egyikük a lőfegyverekhez ért jól, másikuk nagy dumaláda, harmadikuk pedig a helyi Penge Joe is lehetne, stb. Fegyverekből egyébként egész sok van, kezdve ökleinktől, a mauseren, különböző puskákon, gránátokon, át egészen a kellemes kis panzerfaustig, vagy éppen az UFO fegyverekig. Fegyvereink természetesen fogyasztják a lőszert, utánpótlást vagy a lelőtt ellenfeleknél találunk, vagy vásárolnunk kell.
Ha már itt tartunk, meg kell említenem a vásárlást, illetve az azzal kapcsolatos alkudozást. Ezen a környéken ugyanis bár mindennek van egy fix összege, az árusok szeretnek alkudozni. Maga az alkudozás egész furán zajlik. A legtöbb karakternek van néhány alku kártyája, melyekből ki kell választani párat, majd azokat minél jobban kijátszani. Ugyanezt teszik az árusok is, így kellemes kis kártyacsatákat lehet lejátszani. Utunk során egyre több kártyát gyűjtünk be, így egyre taktikusabbak lesznek ezek a “csaták”. Egyébként egész sok ehhez hasonló minijátékkal találkozunk kalandjaink során, melyekkel egész értékes cuccok is nyerhetők. A minijátékok nagy része ráadásul humoros, például el kell kapni egy megvadult tehenet, melyet a gazdája úgy próbál magához csalogatni, hogy egy helyben áll és vadul szidja. De a program teli van humoros jelenetekkel, néha a párbeszédekben lőnek el egy-egy poént, de például az első városban van egy páros, akik híres filmeket mutogatnak el egymásnak.
A játék hangjai, mint mostanában sok társánál, teljesen átlagos, a zene szép, beleolvad a háttérbe, nem zavaró, de nem is olyan, amit az ember sokáig megjegyez. A hangok sem feltűnőek, talán említhetném negatívumként, hogy nincs minden párbeszéd „szinkronizálva”, de mivel a szereplők hangjai nem túl bizalomgerjesztőek, ez egyáltalán nem zavart. Ami viszont rettenetesen zavart, az a sorozatos gépelési hiba a párbeszédeknél. Egy könyvben még talán megbocsátok ilyen hibát, de egy játékban, amit elvileg ezerszer tesztelnek? Ráadásul nemcsak egy-egy betűt írnak el, hanem van, ahol egész mondatokban keverik össze a szavak sorrendjét! A játék készítői egyébként nagyon dicsérik a filmszerű, 3D hangokat, sajnos én ezekből nem sokat vettem észre, de jóhiszeműen elhiszem, hogy valahol ott vannak.
Ami viszont leginkább zavart, az az irányítás volt. Pedig a készítők valószínűleg igen sokat dolgoztak rajta, hiszen külön érdemként említik az új, innovatív kezelési rendszert. Az érdekesség, hogy elvileg mindent megoldhatunk pusztán az egérrel. Igen ám, de ez azt jelenti, hogy például a feladatokhoz először meg kell nyitni az egyik karakter személyi lapját, majd ott a dokumentumokat, azon belül a feladatok részt. Van persze mindenre hotkey, de egy kalandjátéktól nem várja az ember, hogy megtanulja, melyik gomb mit tesz. Sajnos az irányítás nehézségei miatt az egyébként egész taktikus harcok is nehezen kezelhetővé, néhol határozottan idegesítővé válnak, mert nem ugyanúgy kell célozni, támadni egy lőfegyverrel, mint egy karddal.
A Grom egy kellemes játék. Kicsit nehéz, van benne kihívás, de nem olyan, ami miatt az ember nagyon felidegesítené magát. Sajnos azonban hibái miatt nagyon könnyen felejthető is, és nem lesz az a program, ami miatt a Rebelmind fejlesztői új kedvenceinkké lépnek elő.