Nehéz a dolga a kritikusnak, ha egy ilyen régi filmről kell írnia a mai közönségnek. Az Így élni jó egy 1938-ban készült fekete-fehér alkotás. A bemutató évében megkapta a legjobb film és a legjobb rendezés Oscar díját. A rendező Frank Capra maga is egy – sajnos már nem élő – legenda. Ennyit a statisztikáról.
Azt írtam, fekete-fehér film. De nem a tartalmat, a sztorit és a színészi játékot tekintve! Az avíttas kivitel, a 4:3-as arányú, fekete-fehér kép, a több szinkronú, de monó hangsáv (a magyar közönség sajnos csak feliratot kapott) arra predesztinálná, hogy a boltok és kölcsönzők legeldugottabb sarkában porosodjon. Ne így legyen! Az Így élni jó ugyanis egy remekmű! Ezer színben pompázó romantikus vígjáték. Amolyan igazi szív-film.
A szerelem, az ártatlanság, a báj, az emberség, a szabadság szeretete, örök emberi dolgok. Ahogy az élet negatív oldala, az elvakult haszonszerzés, a törtetés, a hiúság, a társadalmi és vagyoni különbségek miatti lenézés sem ismeretlen előttünk. Sajnos ezek is „örök darabjai” életünknek. Az Így élni jó alkotói mindezt egybegyúrták ebben a filmben. Létrehozva egy csodálatos, olykor szívfacsaró, máskor nevettető vagy épp bosszantó mesét.
Ez a film rólunk szól! Mindenkinek ismerős lesz egy-egy jelenet a saját életéből. Ezért aktuális és élvezhető ma is ez a több mint hatvan évvel ezelőtt készült film.
A történet egy szeleburdi családról szól. Mr. Vanderhof a család feje szabad ember. Sok évtizednyi embertelenül gépies munka után, a maga módján kilépett a társadalomból. Úgy él, mint „az ég madarai, a mező virágai”. A maga és az élet örömére. Forradalmian non-konform, lázadó módon. Lelassult, ideje van a családjára, a hobbijára, az álmaira és az élet megélésére. A körülötte egyre jobban rohanó, pörgő világ hol irigyen, hol haraggal nézi a „lázadót”, aki mert kilépni a mókuskerékből.
Mr. Vanderhof szabad szelleme és szelídsége átragadt családjára is. Gyermekeire, unokájára és egyéb hozzátartozókra. Sőt, néhány velük kapcsolatba került idegent is elvarázsolt ez a bámulatos lazaság. A család mindenkit befogad, aki szeret úgy élni, ahogy neki a legjobb.
A történet alapkonfliktusa az egyik legnagyobb és legéhesebb tőzsdecápa ipari birodalmának kíméletlen terjeszkedéséből adódik. Már szinte minden területet felvásárolt Vanderhofék környékén, hogy gyárat telepítsen a lakóházak helyére. Bérházakban élő családok százai kerülhetnek utcára. A tulajdonosok jó pénzért eladták az ingatlanokat. Kivéve az öreg Vanderhofot, akit a legkevésbé sem érdekli a mágnás Mr. Kirby pénze és nagyratörő üzleti tervei. Kirby persze mindent elkövet(tet), hogy jobb belátásra bírja az ellenállót. Vanderhof döntése azonban nem csak a saját családja, hanem az egész környék lakóinak sorsát meghatározza. A bérházakat is csak akkor bontják le, ha minden házat sikerül megvenni.
A két férfi harca tehát megkezdődik.
Eközben Mr. Vanderhof kedves unokája Alice szerelmes lesz a főnökébe. A szerencsés ifjút Antony Kirbynek hívják. Hát persze, hogy a „nagy” Kirby egyetlen csemetéje ő. Tony azonban egészen más, mint az apja. Még mer álmodozni. És fülig szerelmes. (Nem csoda Alice kívül – belül gyönyörű.) Mr. Kirby számára ezzel már két front is nyílik. Egyszerre kerül szembe a fiával és Vanderhoffal.
A film három életfilozófiát mutat be e három karakter által. Mr. Kirby iparmágnás az érzelemmentes, kíméletlen üzletember prototípusa. Mr. Vanderhof a szabadság, a humanizmus, a hit embere. Az ifjú Tony a hátsó szándékok, érdekek nélküli szerelem és az álmodozás, az idealizmus megszemélyesítője. A film nem csak egy fordulatos sztori, hanem filozófia! Értékrendek, világképek, sorsok összecsapása. Arról beszél, hogy kinek mi az érték? Mitől érezzük magunkat fontosnak? A vagyon, az üzleti siker, a hatalom vagy a közösség szeretete tesz boldoggá igazán? Mi az ára az üzleti sikernek, a karriernek? Meddig vagyunk hajlandóak elmenni az áldozathozatalban? Mi az amit feláldozunk a sikerért és mások csodálatának kivívásáért?
Súlyos és ma is ugyanúgy aktuális kérdések! Az Így élni jó erénye, hogy mindezeket a drámába illő problémákat képes egy romantikus vígjáték keretei között tartani. Mindvégig helyes és szórakoztató marad, és nagyon emberi.
Alice mondja az egyik jelenetben Tonynak: „Nagypapa azt mondta: Manapság legtöbben a félelem rabszolgái. Félnek az élettől, az italtól, féltik a munkájukat, félnek a jövőtől. Féltik az egészségüket. Azok a legrosszabbak, akik üzletet csinálnak a félelemből. Halálra rémisztenek, hogy vegyél valamit, amire nincs is szükséged. Ezért arra tanított minket, hogy ne féljünk semmitől, hanem csináljuk azt, amit akarunk.” (Megjegyzem, ezt a filmet 1938-ban forgatták! Változott a világ azóta?) Számomra ez a film legkifejezőbb gondolata. De szabad a pálya, mert sok más jó gondolat is van benne! Legalább ilyen fontos mondat Tony válasza is: „A ’tedd, amit akarszhoz’ bátorság kell!”
Igen, ez a film a bátorságról szól. A megállás bátorságáról. Az élet élésének bátorságáról. Persze (mivel ez nem egy egysíkú film) a szerelem mindent leküzdő erejéről, a kiállásról, az összefogásról, a közösségről, a barátságról, a jóságról és a hitről is tanúságot tesz.
A sok-sok fordulat és bonyodalom közben végül mindenki választásra kényszerül. Mindenkinek szembe kell néznie a saját életével és annak értelmével (vagy épp értelmetlenségével). A félreértések, botrányok, tűzijátékok, letartóztatások, konfrontációk kavalkádja közben értékrendek csapnak össze. Ki a jó ember? Ki a jó apa? Lehet-e pénzért barátokat venni? Mi a fontos az életben? A tisztelt néző is bőven kap gondolkodnivalót.
S mivel ez végül is vígjáték, nem maradhat el a happy end. Az én szemem szinte könnybe lábadt, oly’ romantikus és emberi volt. Mit tegyek, szentimentális vagyok. De erről egy szót se többet! Meg kell nézni!
(A felirat készítőinek pedig csak annyit: ejnye-bejnye! Ne találkozzunk éjjel egy sötét sikátorban! :-)
