Miközben az egerek tervezői folyamatosan finomítgatnak az egyik legtöbbet használt periféria kialakításán és funkcióin, időről időre egy-egy nagyobb újítással is előállnak. Ilyen volt például a vezeték nélküliség bevezetése, vagy a golyó felváltása optikai érzékelőre. A Logitech mérnökei ez utóbbit fejlesztették most még tovább, és az eddigi technológiát lézerrel keresztezve egy minden eddiginél pontosabb optikai egérrel álltak elő.
Az MX1000 designja egyaránt szemet gyönyörködtető és kényelmes. A teteje fémes kék színben pompázik, oldala pedig gumírozott borítású, fekete színű. Az átlagosnál kicsit nehezebb, aszimmetrikus kialakítású egér jól tenyérbe simul, igaz csak jobb kézzel használható. Kezünkbe jól belesimul az egér, és a gombok jól elérhetőek.
Az egéren megtalálható minden, mi szem-szájnak ingere (vagy inkább tenyerünknek és ujjainknak). A két hagyományos gomb között a már szintén hagyományosnak tekinthető görgő is ott van, de ez is kapott némi turbózást: oldalra is billenthetjük, így az ezt támogató alkalmazásokban (például Excel) lehetőségünk van az oldalirányú görgetésre is. A görgő alatt és felett elhelyezkedő billenőkapcsolók pedig a függőleges léptetésen gyorsítanak. A hüvelykujjnál lévő mélyedés feletti kétirányú kapcsoló elsődlegesen a böngésző előre és vissza funkcióját biztosítja, közepébe pedig egy új gomb került, mely alapfunkcióként az alkalmazásváltó ablakot hívja elő. Az eddigi elhelyezéshez képest sikerült ezt végre egy tényleg kényelmesen elérhető pozícióba helyezni, a görgő alattit ugyanis meglehetősen ügyetlenül lehetett csak lenyomni.
Az adó-vevő egység a korábbi Logitech csúcsmodellekhez hasonlóan töltőként is funkcionál. Az akku teljesen beépítésre került az egérbe, így az alján már nem találunk elemfedő ajtót. Igaz, ez azzal is együtt jár, hogy ha valamiért tönkremenne az akku, akkor elkerülhetetlen a szerviz, de feltételezhetően ennek nem sok esélyt adtak a tervezők. Az akku töltöttségét végre LED-es kijelző is mutatja, így nem nagyon érhet meglepetésként, amikor a gép jelzi, hogy ideje tölteni az akkut. Melyre amúgy sincs sűrűn szükség, az akku igen jól bírta, de persze legcélszerűbb esténként a töltőn hagyni, hogy semmiképp se játék közben fogyjon ki belőle az áram. (Ha pedig valaki véletlenül se szeretné, hogy többet fogyasszon az egere, mint amennyit szükséges, használaton kívül akár ki is kapcsolhatja az alján lévő kapcsolóval.)
Használat során az egér valóban olyan kényelmesnek bizonyult, mint amennyire ránézésre tűnt. Az új funkciók közül elsődlegesen az oldalirányú görgetés volt hasznos, melyet a tesztpéldány visszaadása óta hiányolok is az amúgy általam használt trackballból (hiába, a jót könnyű megszokni, különösen ha egyszerűsíti munkánkat). Windowsos használat és játék során se volt semmi bajom vele, és még az asztalom felületén is működött, amivel a hagyományos optikai egerek sokszor bajba kerültek már. Összességében egy jól sikerült egérről van tehát szó, melynek talán az árán (közel bruttó 20 ezer forint) lehetne még csiszolni egy keveset. :-)