A gép valóban igen érdekesen számolja ki, hogy most akkor tönkreveri-e az ellent, avgy csúfosan veszít egy olyan csatában, amit hanyag eleganciával megnyer az ember:-)
A fentebb említett játékok után meglehet, nem zavaró az IG által prezentált vizualitás, de ettől eltekintve ezek a játékok finoman szólva sem képezik a stratégiai játékok élmezőnyét látványilag:-D
Ritkán vállalom olyan játék tesztelését, melyről azt sem tudom igazán, hogy mi fán termett, avagy pusztán minimális információval rendelkezek az adott programról. A Pyro Studios új játéka, az Imperial Glory is ilyen volt, melyről az információim megrekedtek a „valami spanyol stratégia” nem túlzottan üdvözítő szintjén. Azonban megkaparintván a játék dobozát olyan momentumokra figyeltem fel, melyek nemhogy információim tárházát bővítették, hanem egyenesen kedvet csináltak az Imperial Gloryhoz. Ezen információkat három szóba lehet belesűríteni „Total War klón”. Meglehet, a „klón” márkajelzés nem feltétlenül hízelgő egyetlen produktumra nézve sem, azonban mint tudjuk, nincs új a Nap alatt, így ha egy játék megfelelően variálja az örökbecsű Total War trilógia elemeit, esetleg némi innovációval is szolgál, akkor egészen kellemes végeredmény születhet.
Mint a fentiekből kiderült, az Imperial Glory sokkal inkább a kedves hispánok viasza, mintsem egy vadonatúj koncepció, azonban kellő mennyiségű újdonságot illetve módosítást találhatunk benne ahhoz, hogy a plagizálás ne legyen túlontúl szembeötlő.
A helyszín a jó öreg Európa, az időpont pedig Bonaparte Napóleon apánk ténykedését idézi fel, bő kétszáz évvel ezelőttről. A korszak öt prominens nagyhatalmának valamelyikét – Franciaország, Habsburg Birodalom, Poroszország, Nagy-Britannia, Oroszország – kommandírozva kell elérnünk utópisztikus célunkat, Európa – továbbá a Közel-Kelet és Észak-Afrika – nem népszavazás útján való egyesítését. A problematikák már rögtön ezen a ponton, a válaszható feleknél adódnak, hiszen lássuk be: mindössze öt játszható fél szerepeltetése finoman szólva is távol áll az üdvösségtől. Igaz ugyan, hogy a korszakban ezen öt állam határozta meg a kontinens sorsát, továbbá az is igaz, hogy a többi európai, gép által irányított ország aktívan kiveszi a részét a küzdelemből, mégis a játékmenet változatossága jelentékeny csorbát szenved ezen momentum által. A kurrens nagyhatalmak területét annektálni nem tudjuk, pusztán megszállni, és mindig csapatokat kell állomásoztatnunk az adott főváros körül, mert ellenkező esetben felkelés tör ki, s az ország önállósodik. Az összes többi nemzet területét gond nélkül annektálhatjuk, amennyiben elfoglaljuk a fővárost. Ha egy másik birodalom által elfoglalt országot rohanunk le, akkor választhatunk, hogy beolvasztjuk az adott régiót, avagy pacifikáljuk a területet, mellyel nő birodalmunk népszerűsége, azonban a játék végcéljának –az egész térkép elfoglalása – ismeretében nem célszerű ilyetén módon növelni népszerűségünket.
Maga a játékmenet meglehetősen egyszerű: adott tartományainkban három éra találmányait fejleszthetjük ki, illetve ezen korszakok épületeit is felépíthetjük. Az Imperial Gloryban összesen négyféle nyersanyaggal kell zsonglőrködnünk: populációlimit, arany, fa, étel, ill. termelékenység. Az adott territórium termelőképességét a különféle épületek határozzák meg, mindezen felül tengeri kereskedelmi útvonalakat építhetünk ki – a szárazföldi útvonalak automatikusan kiépülnek, amint az adott tartományt ellenőrzésünk alá vontuk.
Hadseregeinket is a tartományokban képezzük ki, értelemszerűen a hadi infrastruktúra fejlettségének megfelelő egységeket „gyárthatunk”. Négyféle egységtípus van: gyalogság, lovasság, tüzérség, és flotta. A gyalogsági és lovassági egységek fajtái, sebzésük, manőverezhetőségük és formációik voltaképpen megegyeznek mindegyik félnél, a különbségek főként vizualitás szempontból látszanak – a tüzérségnél, továbbá a flottánál pedig még csak látványbeli különbségek, sincsenek. Ez fájó pont, hiszen a sokat emlegetett Total War szériában a felek egységei között markáns különbségek mutatkoztak, ami jelentősen megnövelte a játékidőt. A műfaj játékaiban megszokott módon amennyiben csatára kerül sor, úgy választhatunk, hogy magunk kívánjuk levezetni azt, avagy a gépre bízzuk az ütközet megvívását. A gép meglehetősen változatosan harcol önmaga ellen: néha elképesztően alacsony veszteségeket kalkulál ki, viszont amennyiben többszörös túlerővel állunk szemben, úgy mindenféleképpen érdemes a saját kezünkbe venni az irányítást, ugyanis a legtöbb csatamezőn megtalálható stratégiai pontok – a legtöbb esetben egy elfoglalható falu – segítségével le lehet győzni akár hatszoros számbeli fölényben lévő ellent is.
A Total War sorozathoz képest újdonság a tengeri ütközetek bevezetése, itt mindössze kétféle hadihajóval vívhatjuk meg csatáinkat, ami a kor armadáinak változatosságát ismerve meglehetősen vérszegény számadat. Ötletes innováció még a különféle „küldetések” bevezetése. Ezek fokozatosan, koronként egyre komplexebbé váló feladatok, melyek teljesítéséért különféle jutalmakat kapunk – bár túl bonyolult kihívásokra ne számítson senki, általában különféle nyersanyaglimitek elérése, bizonyos mennyiségű katona gyártása, avagy valamely terület elfoglalása a cél.
Az újrajátszhatóságot nagymértékben csökkenti az a tény, hogy kerettörténet nincs, álljunk bármely birodalom élére, ugyanazt az utat fogjuk bejárni, azaz sallangoktól mentesen szépen meghódítjuk Európát. Ez ugyan elsőre szórakoztatóan bizonyul, másodszori nekifutásra már elvész az újdonság varázsa, az esetleges harmadszori világhódító próbálkozás pedig jó eséllyel már nem következik be.
A műfaj játékaiban megszokott körökre osztott szisztéma megmaradt, bár az Imperial Glory-ban lehetőségeink lényegesen beszűkültek. A diplomáciai képernyőt meglehetősen ritkán használtam, hiszen egyszerűen nem volt rá szükségem. A területek megvétele irtózatos pénzekbe kerül, olcsóbb egy totális háborút finanszírozni, mintsem megvenni bármely térképdarabot is, a szövetségeket általában maguktól felajánlják az egyes országok, a kereskedelem pedig számunkra túlzottan előnytelen. Az uralkodócsaládok közti házasság lehetősége gyermekünk cseperedésével oly lassan jön el, hogy mindig hamarabb meghódítottam Európát, mintsem a királyi sarj elérte volna a kívánt kort. Meglepve tapasztaltam, hogy a megszokottól eltérően a Pyro játékában nem nyílik lehetőségünk kémeket, hittérítőket, orgyilkosokat és egyéb állatfajtákat bevetni, a térképen pusztán seregeinket tologathatjuk.
Maga a központi térkép a megszokott 2D-s megoldás, míg a csatamezők értelemszerűen kihasználják a három dimenziót – vagyis majdnem. A terep kidolgozottsága megfelelő, a katonák, bár enyhén szólva sem túl részletes textúrák feszülnek rajtuk, elmennek, akárcsak a különféle effektek és a tereptárgyak nagy része. A fák – bokrok, cserjék – azonban igen érdekes módon afféle „2,5D-s”- megoldást használnak, a lombkorona mindig együtt forog a kamerával, ugyan azon oldalát mutatva. A grafika bár nem éri el például a Rome: Total War szintjét, még éppen hogy, de megfelel a kor igényeinek, akárcsak az Imperial Glory audio része, mely a „szódával elmegy” kategóriába tartozik. A hanghatások némileg tompának hatnak, és kevés is van belőlük, a zene, bár egészen elviselhető, mindössze egyetlen „számot” tartalmaz, így gyorsan rendkívül unalmassá válik.
A sok szapulás ellenére nem rossz játék az Imperial Glory, hiszen hiányosságai dacára egészen szórakoztató is tud lenni. Azonban tény, hogy kategóriájában nem ér fel a trónon ülő Rome-hoz, sokkal inkább a 2002-es Medieval színvonalához áll közelebb, mind grafika, mind komplexitás terén, ami nem válik előnyére.
