Március végén érkezik kontinensünkre a Sony újgenerációs konzolja, a PlayStation 3, mely bár kisebb-nagyobb időbeli hátránnyal indul konkurenseihez képest, teljesítménye és a jelenlegi PlayStation-párti konzoltulajdonosok nagy száma miatt azért nem indul olyan rossz eséllyel a versenyben. A napokban meglátogattam a Sony hazai irodáját, hogy kipróbálhassam az új gépet. Bár először úgy tűnt, elég időt szántam a látogatásra, végül csak kiderült, hogy még sokszor ennyit el lehetett volna tölteni az új konzol társaságában...
Az első megdöbbentő dolog egy PlayStation 3-mal találkozva egyértelműen annak mérete. A legutóbbi PS2 generáció kicsi és lapos kialakítása után óriási szörnyetegnek tűnt a gép, de még az első PS2 szériánál is jóval nagyobb. Mérete egész pontosan 325*98*274 mm, mindehhez pedig a tömege is jelentős, 5 kilót nyom. Azonban hagyjuk a külsőt érintő negatívumokat, ezek úgyse jelentős szempontok a választásnál, egyszer kell csak hazacipelni és megtalálni hozzá a megfelelő helyet, azután már inkább játszani kell vele, mint súlyzónak használni. Külsejét tekintve amúgy tetszetős készülékkel állunk szemben: ívelt, fényes fekete tetején (vagy ha állva helyezzük el, oldalán) krómozott betűkből virít a PlayStation 3 felirat (mint megtudtam, a kezdetben boltokba kerülő, 60 GB-os változat lesz ilyen, az olcsóbb verzióról a krómozás lemarad), és az optikai meghajtó slotját körülvevő lap is króm színű. A bekapcsoló és a lemezkivevő gombok elegáns megoldással érintésre működnek, nem hagyományos gombokat kapott a gép. A PS logó a PS2-höz hasonlóan elforgatható, hogy ha függőlegesen helyezzük el a készüléket, akkor is jól látszódjék :-).
A március végi (egész pontosan huszonharmadiki) premierkor egyetlen változat kerül a boltokba, melynek ajánlott kiskereskedelmi ára bruttó 164990 forint lesz. Ebben egy 60 GB-os winchestert találunk, a beépített gigabites hálózati csatlakozó mellett vezetéknélküli hálózati kapcsolatra is alapból alkalmas a készülék, és egy memóriakártya-olvasó is helyet kapott benne. Ez CompactFlash (MicroDrive is), SD, MMC és Memory Stick formátumú flash kártyák olvasására alkalmas. A Sony tervei szerint amennyiben igény lesz rá, később kerül a boltokba egy "butított" verzió, 140-150 ezer forint körüli áron. Ez kisebb merevlemezt (20 GB) tartalmaz, és kimarad belőle a kártyaolvasó és a wifi is. Amúgy a PS3-ban található winchester egy szabvány 2,5 hüvelykes SATA merevlemez, melyet akár otthon mi magunk is kicserélhetünk tetszőleges kapacitásúra. (Mindezt a garancia elveszítése nélkül.)
Az PS3-as gép egyik fő újdonsága az újgenerációs optikai meghajtó. A Sony természetesen az általa kifejlesztett Blu-ray formátum mellett döntött, és egy kétszeres sebességű Blu-ray meghajtó került a PlayStation 3-ba. A gép így akár egy olcsó, rengeteg egyéb képességgel felruházott Blu-ray lejátszónak is felfogható (egy normál asztali lejátszó jelenleg 200 ezer forint feletti áron kapható). Egy Blu-ray lemezen legfeljebb 50 GB adat fér el, ez egy darabig várhatóan bőven elegendő lesz a játékok számára. Az új formátumháborúnak még igencsak az elején járunk, nem nagyon tudni, melyik fog jobban elterjedni a kettő közül. Mindenesetre már elkezdtek megjelenni a Blu-ray formátumú filmek, a Fűrész III-ról írtuk nemrég, hogy hazai Blu-ray kiadásán magyar szinkron is lesz, de például a nine inch nails nemrég boltokba került új koncertfelvétele, a Beside You in Time DVD mellett mind Blu-ray, mind HD-DVD lemezen is kijött). A Sony is akciót hirdetett: az első 500 ezer európai PS3 vásárló, aki regisztrálja magát a PlayStation Networkön, a legújabb James Bond filmet, a Casino Royale-t kapja ajándékba. És ez természetesen a hazai vásárlókra is vonatkozik.
Másik fontos újdonság a teljes HD felbontás kezelése, ami azt jelenti, hogy megfelelő kijelző esetén akár 1920*1080-as felbontásban élvezhetjük a játékot vagy a filmeket. A teszt során egy 117 cm képátlójú full-HD LCD tévén volt szerencsém a PS3-at használni, és bár csak 1-2 játék használta ki a maximális felbontást, azoknál egyértelműen látszott a különbség...
A különböző beállítások és játékállások tárolása ezúttal nem memóriakártyán történik: ha már van a gépben winchester, természetesen arra ment el minden adatot. Természetesen lehetőséget kapunk arra, hogy biztonsági másolat vagy szállítás céljára saját mentést is készítsünk erről, erre használható a memóriakártya-olvasó, vagy egy egyszerű USB-s pendrive. (Rossz hír a PS2 tulajdonosoknak, hogy a régi gépről csak egy külön megvásárolható konverter segítségével tudják áthozni mentéseiket.) A PlayStation 3-ba épített wifi két célra is használható. Egyrészt természetesen lehetőséget biztosít arra, hogy ezen keresztül kapcsolódjunk otthoni hálózatunkon keresztül az internetre. Másrészt pedig kapcsolatot biztosít a PSP-hez: drót nélkül cserélhetjük a két készülék között az adatokat, vagy a PS3-hoz távirányítónak használhatjuk a kézikonzolt.
Az elmúlt napokban jelentette be a Sony, hogy eredeti ígéretéhez – és az amerikai valamint japán piacon már megjelent gépekhez – képest az európai PlayStation 3 nem lesz teljesen visszafele kompatibilis, ehelyett inkább a hardver nyújtotta új lehetőségek kiaknázására helyezik a hangsúlyt. Azért várható, hogy a firmware folyamatos frissítéseivel majd egyre több játék válik játszhatóvá, azonban nem túl bíztató egy ilyen kijelentést tenni azok számára, akiket meg akarnak győzni az új generációra váltásról...
A Sony lecserélte a kontrollert is. Az új, SIXAXIS névre keresztelt játékvezérlő külsőre ugyanúgy néz ki, mint a PlayStation 2-höz készült változat, azonban ez már drót nélküli. Megfogva pedig érezhetjük, hogy a tömege is csökkent (136 gramm), ami nem feltétlenül szerencsés, nincs meg az emberben az az érzet, hogy "van benne anyag". A súlycsökkenés fő oka a vibration feedback technológia teljes mellőzése: ebben a kontrollerben már nincs benne a remegéshez szükséges két motor a megfelelő súlyokkal. A vezetéknélküli használat érdekében beépített Lithium-Ion akku található a SIXAXISban, melyet a mellékelt, a PS3 egyik portjára köthető USB kábelen tölthetünk fel, akár játék közben is. A konzollal Bluetooth technológia biztosítja a kapcsolatot, melynek segítségével maximum hét kontrollert használhatunk egyszerre. (Fura ez a szám, se nem kettő hatvány, se nem páros, állítólag a technológia sajátosságának köszönhető...) A gamepad hátán négy LED jelzi, hogy hányadik vezérlő van a kezünkben, a négy feletti sorszámokat 2-2 LED kigyulladása mutatja.
Na de térjünk át arra, mit is jelent a SIXAXIS név! Szó szerinti fordításban ugyebár hat tengelyt, amit eleinte nem tudtam elképzelni, hogy jön ki. A gamepadet dönthetjük előre-hátra (1), balra-jobbra (2), és a síkban elforgathatjuk a tengelye körül (3). Ezeken kívül mozgathatjuk előre-hátra (4), balra-jobbra (5) és végül fel-le (6). Kíváncsi leszek, mire fogják használni a játékok ezt a sok tengelyt, és vajon mikor jelenik meg valami olyan alkalmazás, mely ahhoz hasonlóan mutat rá az új vezérlési lehetőségekre, ahogy a Rayman Raving Rabbidsben tették a Wii kontroller remek demonstrációját. Egyelőre főként a balra-jobba döntés tengelyét lehet kihasználni (autós játékokban kormányzásra), illetve a teszt során még a Lair című "sárkányszimulátorban" vehettem hasznát: a sárkányt a kontroller négy irányba döntésével irányíthattam, másik sárkányokra pedig a hirtelen lefele mozdításával támadhattam rá. Gombok tekintetében szinte megegyezik elődjével: bal oldalon digitális irányító, jobb oldalon a megszokott négy PlayStation gomb található, középen a két analóg kar felett egy Select és egy Start, valamint egy, a főmenübe vivő PS gomb található. A hátsó négy gomb közül pedig az alsó kettő ravasz-szerűen behajlik, így jól érzékelhető az analóg funkciója.
A gép hátán található néhány csatlakozó. Egyrészt megtalálható rajta a PS2-n is látható audio-video kimenet, melyhez akár ugyanazt a kábelt is használhatjuk, amit PS2-nkhöz. A csomagban egy kompozit kábelt mellékelnek, de ráköthetünk külön megvásárolt komponens kábelt is. Találunk egy optikai hangkimenetet, valamint újdonságként egy HDMI csatlakozót, melyen a HD felbontású képet küldhetjük megfelelő kijelzőnkre. (A HD felbontást komponens kábelen keresztül is elérhetjük, de jobb minőséget biztosít a direkt ilyen célra kifejlesztett HDMI csatlakozás.) A PS3 elején négy USB csatlakozót találhatunk, valamint egy műanyag fedőlapot felhajtva az optikai meghajtó mellett kapott helyet a már említett memóriakártya-olvasó. Az USB csatlakozón keresztül akár egeret és billentyűzetet is rákapcsolhatunk a gépre, ezzel egyszerűsítve például az internetezést.
Bekapcsolás után egy olyasmi menü fogad, mint amilyennel a PSP-n is találkozhatunk (Cross Media Bar, avagy XMB névre hallgat). Balra-jobbra lépkedhetünk a fő menüpontok között, azokon belül pedig fel-le mozogva válthatunk a különböző funkciók között. Innen indíthatjuk a játékokat, érhetjük el a beállítás menüt, játszhatunk le zenéket, videókat, nézhetünk fotókat, vagy csatlakozhatunk az internetre. Létrehozhatunk külön felhasználókat is, hogy mindenkinek a saját beállításai kerüljenek mentésre.
A teszt idején hat játék kipróbálására volt lehetőségem, ezek mindegyikére legalább egy kevés időt szántam a rendelkezésre álló idő alatt, de igencsak oda kellett figyelni, hogy nehogy leragadjak egynél, azt ugyanis elég könnyű volt. :-) A Genji: Days of Blade című verekedős akciójátékkal kezdtem. Nem ragadott meg elsőre, az első pálya végén pedig már majdnem abba is hagytam, de amikor kiderült, hogy onnan új szereplővel folytatódik, adtam neki még egy esélyt, és kiderült, hogy jól tettem. Gyakorlatilag a Mortal Kombat és hasonló játékok akciórendszeréhez hasonló verekedést pakoltak egy mászkálós third-person játékba, és a változatos kombinációknak és a több karakternek köszönhetően végülis érdekesnek bizonyult a játék. Egy másik akciójátékkal folytattam, mely egy FPS volt, a Resistance: Fall of Man. Bár mind a mai napig nem tudtam megszokni a konzol kontrollerével történő FPS-vezérlést (a WASD+egér megoldással nem sok esélye van szerintem konkurálni), az első elhalálozás után már kezdtem kicsit belejönni, és a látványos grafika gondoskodott arról, hogy ez került a virtuális második helyre a kipróbált játékok közül.
Három autós játék is elérhető lesz a konzol március végi premierjekor. A Ridge Racer 7 igazából nem más, mint a legutóbbi RR rész PS3 átirata, a sorozat eddigi ismerőinek sok újdonságot nem nyújt, azonban ez valóban kihasználja a HD felbontást, és 1920*1080-ban a Sony Bravia plazma képernyőn bizony ez meg is látszott, csodálatos képe volt. A MotorStorm offroad verseny igazán hangulatos volt, sokféle járművel (motoroktól kezdve buggykon át terepjárókig és teherautókig) földes-saras pályán kell legyőzni a sok ellenfelet. A motorosok kezükkel hadonásznak, amikor leelőzzük őket, a sár szemünkbe csapódik, ahogy szántjuk a talajt, szóval van minden, ami a versenyhangulat megteremtéséhez kell. A legtöbbet ezzel játszottam, sajnos aztán az online játék kipróbálására már nem jutott idő. A harmadik autós játék a Formula One Championship Edition volt, grafikailag hihetetlen realizmus jellemzi (lélegzetelállító volt az esős időben versenyzés közben a szemünk előtt a kamerán szétfolyó víz látványa), a rengeteg könnyítő funkció pedig még a kezdő játékosoknak is megfelelő sikerélményt biztosít.
Míg az eddig említett játékok gyakorlatilag végleges változatok voltak (igaz, a tesztverziókat még írható Blu-ray lemezek jelentették), a Lair béta állapotban leledzett. Ezt leginkább a többszöri kifagyás jelezte. Ahogy azt már említettem, a játék nem más, mint egy sárkányszimulátor: egy sárkányt irányíthatunk benne, és vele akciózhatunk, támadhatunk meg más sárkányokat, vagy egy csapat fölé repülve lánggal pusztíthatjuk a népet. Ez már jobban kihasználta a SIXAXIS lehetőségeit, de pont emiatt elsőre furcsa is volt, meg kell szokni még az ilyen vezérlést.
Rengeteg mindent lehetne még elmondani az új Sony konzolról, azonban úgy gondolom, nem árt valamit a végső készülék teszteléséről készülő cikkhez is meghagyni. A játékokról pedig úgyis inkább akkor lehet írni, ha már sok-sok órát töltöttünk el mindegyikkel. Az mindenesetre már látszik, hogy a gép grafikailag igazán komoly teljesítményt nyújt, melynek teljes kihasználásához nem árt egy HD felbontásra képes megjelenítőt is beszerezni. Kezdeti ára ugyan meglehetősen magas lesz, de végülis nagyjából ilyen árban indult hét éve a PS2 is hazánkban. Mi mindenesetre igen kíváncsian várjuk a megjelenését.