LaVallette lázadók, "sima" emberek :)
Nagy megtiszteltetés ért e hónapban, ugyanis a CD Projekt RED által dédelgetett, új The Witcher epizód előzetes verziójának letöltő linkje az én postaládámban landolt. Elég biztosra mennek ott Lengyelországban, mert egy igen körülményes procedúra és három levélváltás után kerültem végül az indító exe file és a szériaszám birtokába, és kezdődhetett a játék. Nem is szándékozom nagyon belemenős előzetest írni a játékról, mert egyrészt lesznek még változások, másrészt a fejlesztők leszögezték, hogy ne spoilerezzünk, ami természetesen alap elvárás egy sztorivezérelt játéknál.
A történet elejét a rajongók gyanítom, már kívülről fújják, ugyanis megjelent már róla pár videó. Geralt a kezdő képsorokon egy cellában ébred kikötözve, melyen az őt őrző két unatkozó smasszer jót szórakozik. Egy ilyen szórakozás közepette egy titokzatos alak, Vernon Roche lép hősünkhöz és vallatásra viszi, ahol meglehetősen kesztyűs kézzel bánik vele. Még ekkor nem tudni, miért van Geralt börtönben – és nem is mondom el – de erre a prológusból fény derül, mint arra is, hogy az egész történet mire fog épülni. Egy gyönyörű várostrommal indul a prológus, melyet tetszőleges sorrendben játszhatunk végig, attól függően, hogy Roche kérdéseire hogyan válaszolunk.
Nekem sikerült egyből a lecsó közepébe csapni, az első látvány, ami a börtönben töltött percek után fogadott, hogy kinyílik a hatalmas ostromgép ajtaja, majd katonák özönlenek ki belőle és lecsapnak a lázadókra. Itt egyből megtapasztalja az egyszeri Witcher-játékos, hogy a harcrendszer nélkülözi az előző rész ritmusra építő módszerét és egy jóval egyszerűbb – jobb gomb: nagy ütés, bal gomb: kis ütés – rendszert vezet be. Ezen kívül tudunk még blokkolni, mely egy picit mintha lassan reagálna kéréseinkre, valamint tudjuk használni Geralt mágikus képességeit. Mindez talán kevésnek hangozhat, de a legkülönfélébb taktikai lehetőségeket nyújtják a varázslatok, a támadások sorozata, valamint a blokkolás és ellentámadás módszere; mindezek természetesen vegyítve a leghatékonyabbak.
A prológus négy fejezeten keresztül vezet át minket az előzményeken, majd a börtönből való szökésünket követően egy folyóparti kisvárosba, Flotsamba vezet az utunk, ahol aztán tényleg szabad kezet kap a játékos. Megérkezve a ködös-szutykos városkába, a játékos szinte érzi a párát a homlokára tapadni, a mocsaras részek bűzét terjengni, az út menti – és mellékesen leszedhető – gyógynövények illatát, no meg a különböző rémségek nyomasztó jelenlétét mindenhol. A főtéren épp egy nyilvános akasztás zajlik, ahol két ismerős személyt vélhetünk felfedezni. Megmentve őket a kocsmában különböző feladatokkal látnak el minket.
Apropó, kocsma: kimondottan üde színfolt a játékban, hogy ökölharcot, kockapókert, valamint szkanderbajnokságot is játszhatunk, természetesen tétre. Az már kevésbé üde benne, hogy gyakorlatilag az ökölharc semmi kihívást nem tartogat – az iránygombok közül kell vagy egyet megnyomni, vagy kettőt gyorsan egymás után, de egy gyakorlott játékoson (meg még egy gyakorlatlanon sem) nem foghat ki ilyesmi. Belevihettek volna néhány egérkattintást, szóközleütést, vagy valamit, mert így túl kézenfekvő az egész, és mikor már a negyedik rosszarcút kell padlóra küldened, akkor a jobb kezeddel támasztod a fejed, a ballal pedig „kemény harcot” folytatsz ellene. Inkább tűnik ez a látvány unalmasnak, mint olyannak, mintha az ember tényleg küzdene valaki ellen. A szkandernél már egy picit jobb a helyzet, ott elsőre el tudott verni a törpe – de csak kicsúszott az apró keze a szorításomból – viszont amint rájövünk a ritmusára a dolognak, itt sincs, aki megállítson. Kockapóker esetében már lehet nagyokat bukni, itt a szerencsén is múlik a dolog, nem csak az ügyességen. Kár, hogy sehol nem kapunk tutorialt a szabályok kapcsán, csak durr bele, jöjj rá magadtól. Ez elég sok mindennel így van a játékban, reméljük ez még csak a próbaverzió hiányossága és a véglegesben találunk majd bőségesebb információkat is.
Természetesen van még olyan is a játékban, hogy grafika és zene. Mindkettő pazarul sikerült, nem lehet vele betelni. Már a főmenü zenéje is magával ragadott, de mikor elindítottam a játékot és mellé bekapcsolódott a látvány is, elakadt a szavam. A karakterek arca és minden porcikája gyakorlatilag ott van, ahol lennie kell és olyan formában is természetesen. Minden egyes kis lógó, öv, csat, kapocs, gomb ott található meg, ahol azt el is tudjuk képzelni, hogy valamire szolgálhat. Egy kicsit a szájmozgás még hagy kívánnivalót maga után, de a rengeteg felvett szinkronhang és azok minősége – például Foltest király dumája – mindenért kárpótolnak. (Ezúttal amúgy angol nyelven beszélő, magyar feliratos változat kerül majd a hazai boltok polcaira. – Dino)
A fények varázslatosak, az anyagok (mint acél, fa, kő) döbbenetes részletességben tárulnak a játékos szeme elé. Mint már a flotsami látogatásunk kapcsán kijelentettem, szinte érzi az ember a mohával benőtt fa korhadó szagát. De ugyanez a helyzet, mikor az ostromlók táborában a sátrunkból kikecmeregve az első napsugarak megcirógatják hófehér fürtjeinket, a fák lágyan lengedeznek a szélben és közben hallani a hatalmas ostromgépek zaját... Páratlan élményekkel gazdagítja a játékost, az már biztos. Foltest király egyébként olyan részletességgel és átéléssel számol be az ostromgépek működéséről, ahogyan azt az iskolában sem tanították meg nekem.
Az előző részből áthozhatjuk mentett állásunkat – én ezt a teszt alatt nem tettem meg, ugyanis a régi mentésem már rég a lomtár martaléka lett –, ami a sztori kezdetére nincs hatással, azonban később befolyással lehet egyes események alakulására. A fejlesztők szándéka amúgy az volt, hogy önállóan, az előző rész ismerete nélkül is egy teljes játék kerüljön ki kezeik közül. A régi mentést használók az utolsó kritikus döntési pont utáni állapotot kapják meg, a többiek pedig választhatnak az összes lehetőség közül.
Mentésről jut eszembe: az előzetes verzió kipróbálása során az egyik legnagyobb szívfájdalmam a játékkal kapcsolatban a néha meglepően átgondolatlan autosave-pont elhelyezés volt. Viszont mint a CD Projekt RED elmondta, a végső verzióban természetesen bárhol lehet majd menteni, ez a hiányosság csak a korai tesztverzióban szerepelt.
A májusban érkező The Witcher 2: Assassins of Kings minden apróbb hibája ellenére teljesen magával ragadott. Már most megadnám neki az év szerepjátéka címet, figyelembe véve természetesen a Dragon Age II jelenlétét is. Hosszú napokra és talán hónapokra is le fogja kötni a játékosokat Geralt új kalandja.
