A Majesty 2 2009-es megjelenése után folyamatosan érkeztek a kiegészítők is. Ezek közül a legutóbb megjelent harmadik (és egyúttal utolsó) kiegészítőt vesszük most szemügyre.
A játék története szerint a jó királyt és tanácsadóját a hálátlan alattvalók elzavarják a trónról, így kikhez fordulhatna segítségért trónja visszaszerzése érdekében, mint azokhoz a szörnyekhez, akik gyilkolászásában az eredeti játékban és eddigi két kiegészítőjében is jeleskedett. Tíz küldetést kell teljesítenünk ahhoz, hogy végre visszakapjuk megérdemelt trónunkat.
A játék indítását követően hamar észrevehető, hogy bár az egységek és az épületek elnevezése, kinézete, néhány tulajdonsága megváltozott, de használatuk végső soron változatlan maradt. Ugyanúgy épülnek a kis házak a palota környékén, az eddigiekhez hasonlóan nekünk kell felépítenünk egységeink épületeit, azokban pénzért kutathatunk, az épületeket továbbfejleszthetjük, építhetünk vásárt, kovácsműhelyt és bazárt stb. Mivel a játék újdonságai kimerülnek a felületes dolgokban, mint az egységeink, az épületek kinézetének, grafikájának, elnevezésének megváltoztatása, eltart egy darabig, amíg sikerül mindent újra megszokni. Sajnos komolyabb játékmenetbeli újítások hiányában még a kampány végéig sem tart ki az újdonság varázsa, így végső soron ebben a kiegészítőben is csak tíz újabb küldetést kapunk (öt haladó és öt nehéz szintűt), szinte változatlan játékmenet alapokra ráhúzva.
Néhány játékmenetbeli változtatást persze azért így is beépítettek, például egységeinket ezúttal több irányban is továbbfejleszthetjük, vagy például csak egy templomot építhetünk, és annak továbbfejlesztésével érhetünk el újabb és újabb varázslatokat, illetve így kaphatunk erősebb egységeket is. Szerencsére a szörny egységeink tervezésekor jópofa ötletekkel jöttek elő a fejlesztők, például az adószedők vámpírok (vérszívók! :-) ), az épületeket meg gnómok húzzák fel, és a küldetések felvezető kommentálása is a megszokott humoros módon történik. A játék így megfelelően szórakoztató maradt.
A korábbi részekkel ellentétben – talán a kritikák hatására – a korábbi kiegészítők irdatlan nehézségéből kissé visszavettek, ezen a területen talán a legjobban az eredeti játékra hasonlít, amelyet azért kisebb-nagyobb fejtörések árán végig lehetett játszani földi halandóknak is.
A grafika sem sokat változott, illetve az új „hőseinken” (azaz a szörnyeken) túlmenően néhány épület változott csupán, a grafika legtöbb eleme korábbi formájában került át az eredeti játékból és a kiegészítőkből. Mivel az Majesty 2 grafikája megjelenésekor színvonalas, ügyes, kissé rajzfilmszerűen megrajzolt volt, és még nem sok idő telt el azóta, a grafikát a műfaján belül továbbra is korszerűnek tekinthetjük.
Zene, zajok ügyében maradt az eredeti kellemes aláfestés, különösen a tanácsadó ál-skót hanghordozása és vicces megjegyzései dobják fel a játék hangulatát.
A pár negatív megjegyzésem ellenére ez a kiegészítő véleményem szerint a legjobb a három közül. Ezt részben annak is tulajdonítom, hogy a Monster Kingdom küldetéseit fejtöréssel és többszöri próbálkozással sikerült végigjátszani, ellentétben a korábbi expanziókkal, ahol mindig akadt olyan küldetés, ahol a sokadszori próbálkozás hiábavalósága miatt előbb-utóbb elment a játékos kedve attól, hogy tovább erőltesse az adott küldetést. A történetben a csavar ugyan nem elegendő arra, hogy végig az újdonság izgalma hajtson minket, de a küldetések elég kihívást jelentnek, hogy a játék végéig jól szórakozzunk. Végszóként talán annyit, hogy aki a Majesty 2-t nagyon szereti, annak feltétlenül ezt a kiegészítőt is ki kell próbálnia. Sajnos még ez sem orvosolta azokat a problémákat és hiányosságokat, amelyek az eredeti játékra is jellemzőek voltak, így mindenképpen meg kell várnunk, hogy a Majesty 3 esetében (ha és amikor elkészül) sikeresen felforgatják-e a játék alapjait is, ezzel érdekesebbé téve a küldetéseket.