26 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Ismertető/teszt

RetroDome: Screamer 4x4

A másik magyar klasszikus tereprally témában.

Írta: Sityi 3 hozzászólás

Az 1nsane-nel egy időben egy másik magyar terepjárós program is megjelent anno, ez volt a Screamer 4x4 – viszont teljesen más felfogásban közelítette meg ugyanazt a témát, így akaratlanul is remekül kiegészítették egymást. Míg az 1nsane egy bohókás arcade terepautókázás lett, addig a Screamer 4x4 egy tereprally szimulátorosabb felfogásban.

Alapesetben 2 autó és 2 pálya közül választhatunk, amit később a bajnokságok megnyerésével tornázhatunk feljebb 10 sárdagasztóra és 6 terepre – vagy beütjük a megfelelő cheatkódokat, mert akkoriban még olyanok is voltak. A vezetési élmény teljesen más, mint a riválisnál: itt a megfontolva haladás a kifizetődő, hiszen a szó szerint értendő árkon-bokron való áthajtást ezek a gépek sem feltétlenül bírják ki (talán a Rába katonai teherautó kivételével), plusz könnyen meglehet, hogy gyorsabb kerülni, mint megmászni egy meredek domboldalt. Márpedig az idő fontos, de nem az egyetlen tényező a futam végén: adott számú kapun kell áthaladnunk sorrendben a rajt és a cél között, de két kapu között úgy mehetünk, ahogy tetszik, és a kapukhoz nem érhetünk hozzá, mert büntetőpont jár érte (a nézők elgázolásáért meg instant diszkvalifikáció).

És tulajdonképpen ez az igazi baja a Screamer 4x4-nek: egyjátékos módban a mai szemmel nézve kicsit sovány autó- és pályafelhozatalt azzal tetézi, hogy egyetlen egy (!) játékmódot kínál – a sima, tét nélküli kocsikázáson felül! Multiban jobb a helyzet, de hát ahhoz kellenek társak is... Tegyük hozzá, hogy a kihívás is elég kemény lett – meg fog izzasztani a gép derekasan a bajnokságban, így tényleg jutalom lesz egy-egy új alkatrész, esetleg kocsi, ami a győzelmeink után jár.

De minden hibája ellenére jó játéknak tartom a Screamer 4x4-et, és 15 évvel a megjelenése után is szórakoztató tud lenni. Sőt, megkockáztatom: a mai napig hiánypótló, hiszen nem nagyon ugrik be olyan játék a közelmúltból, ahol a terepezést ilyen komolyan kellett venni. Meg kell hagyni, eléggé speciális igényt elégít ki a Clever’s alkotása, de szerintem azok, akiknek szól, nem panaszkodhatnak különösebben.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

Screamer 4x4

Platform:

Fejlesztő: Clevers Development

Kiadó: Virgin Interactive Entertainment

Forgalmazó: Automex

Megjelenés: 2000. december

Minimális rendszerigény: Pentium II 233, 32 MB RAM, 4xCD-ROM

Ajánlott konfiguráció: Pentium II 300, 64 MB RAM, 8xCD-ROM

» Tovább a játék adatlapjára

Sityi

Sityi
Örökifjú hardvertudor, csúcsamatőr fotelpilóta, botcsinálta zenészkezdemény. De amúgy békés majdnemmindenevő. Vonzódik a kerek dolgokhoz: legjobban a kormánykerék és a DJ-kontrollerei mögött érzi magát.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Sityi
Sityi [1623]
Direkt olyan játékokat válogatunk ebbe a rovatba, ami a Good Old Gamesen vagy Steamen most is megvásárolható. A GOG olyan szempontból jobb, hogy fut modern rendszereken is - ergo ha ott veszed, jó eséllyel mostani gépeken, mostani rendszereken is jól fut.
Aryx
Aryx [3694]
+1, bár én csak a demojával játszottam anno. Poén, de a full változatot pár éve vettem meg és vettem át a Dome HQ-n a főszerktől, mert hogy akkor még volt Dome shop. :) Sajnos se az akkori, se a mostani laptopomon nem sikerült a menün tovább működésre bírni a játékot, de talán nem is baj, ez is maradjon csak meg szép emléknek.
Wing
Wing [4597]
Imádtam ezt a játékot, dacára annak, hogy kegyetlen sok bug volt a videokari miatt (3Dfx-szel gondja volt).
» Összes hozzászólás listázása a fórumban (3 db)