Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Ismertető/teszt

Project Cars 2

Project Cars 2 Japanese Car Pack és Fun Pack

2 DLC, 2 új pálya, 12 új autó.

2018.02.02. 17:03 | szerző: Sityi | Ismertető/teszt

Alig pár hónap telt el a Project Cars 2 megjelenése óta, de már megérkezett az első nagyobb tartalmi kiegészítés hozzá, illetve az eddig csak az előrendelők számára biztosított japán csomag is immáron bárki számára megvásárolhatóvá vált. Emellett természetesen a bogárirtás sem állt meg a londoni irodában: végre teljesen e-sport kompatibilis cím lett a PCARS2, ugyanis komplett bajnokságokat tudunk leszervezni dátumokkal, résztvevők meghívásával, pontozással és ennek adminisztrálásával, sőt, a kommentátoroknak fenntartott külön helyekkel. Sikerült reszelni az MI-n is egy kicsit, meg piszkálgatták pár autó alapbeállításait – és a java érzésem szerint még csak most jön, 2018-ban.

Project Cars 2 Japanese Car Pack és Fun Pack

Na de térjünk a lényegre: Nyilas Sityi pakkot kapott, kettőt is, lássuk, mi van bennük! Kezdjük a japánokkal: itt négy verda várja a csapatást. Itt a második Nissan Skyline, ezúttal az 1991-es R32 GT-R az alapjáték 1999-es SMS verziója mellé (minden Halálos iramban rajongó, akinek otthon Paul Walker-es és/vagy Vin Diesel-es kispárnája van, telesírhatja azt örömkönnyekkel). A másik Nissan pedig az ISMA (Amerikai Autósport-szövetség) GT osztályába passzoló 1981-es 280ZX – ez mondjuk az amerikai szabályok miatt csak a nevében érződik japánnak, de kétségkívül különleges autó. A Hondától is érkezett két szekér: a 2016-os Civic Type-R egy felpaprikázott utcai autó (a jobbik fajátból); a 2&4 koncepció viszont érzésem szerint nagyobb móka, mint a BAC Mono és a KTM X-Bow. Kicsit nem figyel a sofőr, és már dobja a hátsóját, de ha megtanuljuk uralni, élvezetes kis rizsrakéta tud lenni ez a gyösz.

Project Cars 2 Japanese Car Pack és Fun Pack

A Fun Pack DLC már húsosabb, és ha lehet ilyet mondani, rallyközpontú lett. Kapunk két új rallycross pályát (Brands Hatch és Barcelona versenypályáiból lekanyarintva), illetve két rallycross-világbajnok autót (Petter Solberg Citroen DS3-át és Mattias Ekström Audi S1-ét) – RX rajongóknak már emiatt megéri a csomag, de ráadásnak itt van a Ford Bronco is, ami ugyan önálló kategória, de alapvetően RX pályára való. Drifterek számára egy erre kihegyezett 2017-es Ford Mustangot kínál, így már nem csak a meglévő Mazda MX-5-tel lehet kilinccsel előre veretni. További három klasszikus B-csoportos rallyverda is akad még: Renault 5 Maxi Turbo, a legendás Audi Sport quattro S1 és a Ford RS200 Evolution – mindegyiket nagy élmény vezetni mindegyikkel nagy élmény birkózni (ha sikerül – ha nem, akkor irány a pálya széle...). Az utolsó autó pedig egy felmérgesített ’66-os Mustang. Trans Am, ami gyakorlatilag a Brocky mellett szintén egyedi kategória tulajdonképpen – talán klasszikus túraautónak lehet felfogni. Emellett új festéseket is kapunk, ha valaki adni szeret a külsőségekre; illetve meghívásos eseményeket, ahol megkergethetjük tisztességesen ezeket a vasakat.

Project Cars 2 Japanese Car Pack és Fun Pack

Két szép csomag, de vajon mennyire érik meg az árukat? A Japanese Car Packből nekem a két Honda nagyon bejött, főleg a 2&4. A Fun Pack már érdekesebb kérdés... Az világosan látszik, hogy leginkább a rally köré lett ez a csomag felépítve, így viszont kissé (?) kilóg a drifter és a Trans Am Ford Mustang – az egyetlen összekötő kapocs Vince Vaughn RTR műhelye, de ezt kevésnek érzem. Persze nem rossz vétel így se ez a DLC sem, csak kicsit több a „ballaszt”. ■

Project Cars 2 Japanese Car Pack és Fun Pack
Project Cars 2 Japanese Car Pack és Fun PackProject Cars 2 Japanese Car Pack és Fun PackProject Cars 2 Japanese Car Pack és Fun PackProject Cars 2 Japanese Car Pack és Fun PackProject Cars 2 Japanese Car Pack és Fun PackProject Cars 2 Japanese Car Pack és Fun PackProject Cars 2 Japanese Car Pack és Fun PackProject Cars 2 Japanese Car Pack és Fun PackProject Cars 2 Japanese Car Pack és Fun Pack

A tesztpéldányt a játék hazai forgalmazója, a Cenega Hungary biztosította.

Project Cars 2
További hírekért és cikkekért ugorj a játék adatlapjára:
Project Cars 2

hozzászólások (0)

ajánlott olvasnivaló