Az indie játékfejlesztői mezőny legnagyobb előnye, és egyben legkeményebb hátráltatója a lelkesedés. Előny, mert számtalan példa bizonyítja, milyen szenzációs eredmények születhetnek, ha valakit nem a pénz, hanem álmai játékának ötlete motivál, és hátrány, mert ha a lelkesedés elfogy, alábbhagy, esetleg eleve gyengébb lábakon, tapasztalatlanságra építkezett, születhetnek kínos, középszerű és unalmas darabok is.
A Fury Unleashed (korábbi nevén The Badass Hero) jelenlegi állapotában azon a vékony mezsgyén áll, ahol a két véglet közül bármelyikben landolhat, ha eljut a végleges változatig. Az olyan inspirációk, mint a klasszikus Comix Zone és a Metal Slug széria igen könnyen tetten érhetőek, maga az alapötlet pedig nagyon ígéretesen hangzik: egy adrenalinbomba képregényhőst alakítunk, akinek füzeteit elborította egy sötét erő, elveszítette képességeit, és irányításunk alatt kell sorra legyilkolnia a füzetek ellenfeleiként manifesztálódó gonoszt, hogy aztán az általuk elhullajtott tinta felhasználásával sorban visszaszerezze félisteni képességeit.
Megvalósításban ez annyit jelent, hogy véletlenszerűen generált pályákon kell platformoznunk és ellenfeleket szitává lőnünk. Ha elhalálozunk, ugyan elveszítjük az addig megszerzett fegyvereket, páncélokat, extra felszereléseket, és az aktuális füzet legyűrését is elölről kezdhetjük, ám az összegyűjtött pontokkal fejleszthetjük, erősíthetjük karakterünket. A mérleg sosem billen előnytelenül a másik oldalra, még a legjobban felturbózott karakter sem mentesít az alól, hogy tanuljunk hibáinkból, elsajátítsuk képességeinket (és persze bízzunk a szerencsénkben az aktuálisan újragenerált pálya kapcsán). A szintek felépítése a képregényjellegből adódóan számtalan lehetőséget tartogat magában: gyakran több útvonal közül is választhatunk, a következő oldalra vezető út pedig sokkal egyértelműbben megtalálható, mint más roguelite játékokban – ám a döntés rajtunk áll, hogy inkább felfedezzük az aktuális oldal minden titkát az extra tinta és felszerelések reményében, vagy inkább minél gyorsabban átvágunk a következő oldalra minél több életerővel a birtokunkban.
Ám pont maga a központi szerepet betöltő fejlődési rendszer az, ami a jelenlegi keverék leggyengébb pontja. A roguelite játékok lényege, hogy az elhalálozás és újrapróbálkozás rendszerét nem csak jól kell kiegyensúlyoznia, de a pályák random jellegéből fakadó változatossággal, a játékos ügyességének növekedésével, a karakter fejlődésével folyamatosan motiválnia kell az újrajátszásra. A műfaj éllovasaiba észrevétlenül lehet órák százait ölni, pusztán annak reményében, hogy még mindig van felfedezhető titok, leküzdhető kihívás. A Fury Unleashedbe viszont jelen formájában nem. Az újabb pályatípusok, képregényfüzetek megnyitásához ugyanis előbb le kell ölni az összes főellenfelet az aktuális füzetben, a főellenfelekhez vezető út viszont hiába generálódik újra minden próbálkozáskor, kis túlzásokkal egyformának érződik. Minden alkalommal mintha ugyanazokat a szobákat, „képregénykockákat” jártam volna be, más sorrendben, más felszerelésekkel, de ugyanaz a zene, ugyanazok az ellenfelek fogadtak, miközben karakterem fejlesztései sem érződtek különösebben. És ez az ismétlődés, látszólag lassú fejlődés már alig két órát követően kezdte unalomba fojtani a játékot, és kritikus mértékben fogyatkozott a motivációm, hogy lássam, mit tud még felmutatni a későbbiekben.
A fejlesztők jó alapokról indultak, ám a Fury Unleashed jelenlegi formájában még nem több egy ígéretes indie kezdeményezésnél, amely lehet klasszikus, avagy felejthető, sajtburgeráron bezsákolható időtöltés is uborkaszezonra. Kíváncsian várom, a megjelenésig hogyan fejlődik majd tovább a játék – a lelkesedés és az ötlet a helyükön vannak, ám munka és finomhangolás még bőven vár rájuk, mire a Fury észrevétlenül elnyelheti a játékosok délutánjait.
