Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Egyéb

##game_title##

Halo Jones balladája – Feminista űropera [képregény]

Alan Moore kevésbé ismert munkái legalább olyan ütősek, mint a felkapottak.

2020.01.21. 10:10 | szerző: Zoo_Lee | Egyéb

Furcsa érzés volt a Fumax legutóbbi csomagjából a kezembe venni a Halo Jones balladáját. A kötettel ugyanis gyakorlatilag elérkezett az a pont, amikor a magyar képregénypiac révén olyan történethez jutottam hozzá, amellyel eredeti nyelven még nem találkoztam. Természetesen hallottam már a karakterről, csak épp sosem jutottam oda, hogy el is olvassam a britek ikonikus 2000AD antológiájában megjelent történeteket.

Halo Jones balladája – Feminista űropera [képregény]

Ami hatalmas hiba volt, ugyanis bár a Halo Jones esetében nem igazán csillannak meg Alan Moore elborultabb ötletei (ez talán annak is betudható, hogy lényegében közösen írtak és ötleteltek Ian Gibson rajzolóval), egy minden tekintetben lenyűgöző történettel van dolgunk, amely úgy tiszteleg a brit képregények borongós sci-fi szériáinak hangulata és ikonikus hősei előtt, hogy közben szakít is velük, és egy újfajta főhőst vonultat fel, aki végül még az eredeti tervekhez képest rövidebb szériája ellenére is felnőtt az ikonikus elődökhöz.

Amit az első oldalak alapján valószínűleg nem sokan gondolhattak, azokból ugyanis pont a képregény legmeglepőbb és legfontosabb eleme jön át – a címszereplő, kezdetben tinédzser főhősnő minden tekintetben átlagos. Nem rendelkezik szuperképességekkel, nem kimondottan okos, szürke mindennapjait tengeti a távoli jövőben felhúzott, Broncs nevű, vízen lebegő nyomornegyedben, ahol a leghétköznapibb tevékenységek is életveszélyesek lehetnek, az utcákon lobotomizált, elítélt fegyencekből besorozott rendőrök járőröznek, a menekülés, a felemelkedés és a jobb sors pedig csak távoli remény.

Egy katasztrofális napot követően Halo úgy dönt, menekülnie kell – így kerül hostessként egy luxusűrhajó, a Clara Pandy fedélzetére, majd az évek során a galaxis legkülönbözőbb pontjaira, a legváltozatosabb foglalkozásokba, miközben híres, vagy épp csak leírhatatlanul furcsa embereket és idegeneket ismer meg. A képregény a második kötet elején külön kiemeli, hogy a jövőben Halót legendás kalandorként, lélegzetelállító, híres személyiségként tisztelik – miközben az általunk megismert jelen ezzel szöges ellentétben áll, és bármerre is menekül, bárhogyan is alakul a sorsa, a fojtogató kelepcéből, amelyben a történet kezdetén érezte magát, mintha képtelen lenne szabadulni. Hiába válik egyre komolyabb, tapasztaltabb, cinikusabb személyiséggé, a világ szörnyűségeivel, vagy még inkább rideg érdektelenségével szemben ez sem előnyt, sem védelmet nem biztosít számára, ám ennek ellenére folyamatosan halad tovább az úton, és bármennyire kényelmes vagy épp borzalmas megálló sejlik fel előtte, az hol viharos sebességgel foszlik szerteszét (ahogy a szövetségesek, barátok is sorra tűnnek el mellőle), hol saját akaratából mond le róla.

Halo Jones balladája – Feminista űropera [képregény]

A korai sci-fi történetek főhőseihez képest Halo ráadásul sok más szempontból is egyedülálló főhősnő, de nemcsak ő, hanem a széria többi karaktere is, ennek köszönhetően pedig sokan tartják feministaképregény-alapműnek a Halo Jones balladáját. Halo a történet során, bár lényegében megtestesíti a klasszikus fiatal, szőke, formás főhősnő karakterét, közel sem olyan tipikus helyzetekbe kerül, mint számtalan sorstársa (helyette inkább luxushajók gyomrában kell patkányokra vadásznia, vagy véráztatta, embertelen harcmezőkön küzdenie az életéért), sőt, a testhezálló, kihívó öltözékeket különösen gyűlöli. Ez a motívum pedig igaz a többi fontosabb karakterre is: túlnyomóan női főhősök, azonban még csak véletlenül sem tartoznak az üresfejű csinibaba sztereotípiájába (a képregény helyenként még el is süt egy-egy poént az ilyen jellegű karakterek kárára) – harciasak, erősek, esetleg ügyetlenek, vagy minden túlzás nélkül komplett elmebetegek, miközben férfiak inkább csak jelentéktelenebb mellékszerepeket töltenek be a történet során.

Ám még a formabontó karakterábrázolásnál is lenyűgözőbb maga a világ, amit Moore és Gibson közös brainstormingok során megalkotott, illetve maga a mód, ahogy ezt bemutatják. A Halo Jones balladája egy pillanatra sem áll meg, hogy az olvasó szájába rágja a bemutatott jövő politikai, gazdasági helyzetét egy röpke, egyoldalas bemutatót leszámítva az első kötet helyszínéről, a Broncsról, mégis, a karakterek elejtett mondataiból, viselkedéséből egy pillanatra sem érezhető az elveszettség, vagy az értetlenség – egy hatalmas, komplex világ adott, amelynek a releváns részeit a főszereplőn keresztül, vagy épp vele együtt ismerjük meg. A narratíva végig Halóra fókuszál, egy apró, jelentéktelen emberi lényre egy hatalmas, fejlett és már-már a nevetségesség határait súrolóan elmebeteg univerzumban. Nagyon szívesen elolvasnám Moore és Gibson jegyzeteit, hogy konkrétan milyen mélységig dolgozták ki a koncepciót (Moore-t ismerve minimum ötször akkora terjedelemben, mint magát a képregényt), a lelkesedés azonban mindkettejük munkáján egyértelműen felbukkan, és míg Moore a tőle megszokott mély, komplex karakterépítéssel operál, Gibson hihetetlen részletességgel dolgozta ki a sötét, borongós jövőkép minden apró motívumát és karakterét.

A jegyzetek kapcsán muszáj szót ejtenünk a befejezésről is - ugyanis a Halo Jones balladája mindössze három kötetből áll (a Fumax kiadványa tartalmazza mindhármat, egy külön galériával együtt, amely a 2000AD magazin Ian Gibson által rajzolt Halo Jones-borítóit gyűjti össze), a szerzőpáros azonban eredetileg kilencet tervezett. A továbbiakról sajnos az elejtett interjúk alapján csak annyi derült ki, hogy részletesen bemutatták volna a többi, utókor által legendásnak vélt kalandot és felfedezést, miközben a főhősnő kötetről kötetre öregedett volna, mígnem a kilencedik kötet végére már nyolcvan év feletti harcedzett matrónává válik. A lezárás azonban bizonyos tekintetben mégis tökéletes, a maga módján katartikus, mely hiába nem kimondottan boldog, mégis méltó lezárása Halo kálváriájának és egyre lélekölőbb, kiábrándítóbb útjának.

Halo Jones balladája – Feminista űropera [képregény]

A Halo Jones balladája igazi kuriózum a hazai képregénypiacon – olyan kötet, amelynek megjelenésére egy-két éve még semmi esélyt nem jósoltam volna, pont ezért hatalmas öröm, hogy lassan ilyen kaliberű klasszikusok is kezdenek lassan betörni. A Fumax pedig ezúttal is kiváló munkát végzett, mind a szlengekkel átszőtt szöveg fordítása, mind a kiadás minősége terén. ■

A bemutatott kötetet a Fumax biztosította cikkünkhöz.

Kulcsszavak: képregény

hozzászólások (0)

ajánlott olvasnivaló