A Yooka-Laylee remek platformerjátékaival fejlesztőként helytálló Playtonic egy ideje kiadóként is próbál érvényesülni. A Playtonic Friends brand szárnyai alatt látott napvilágot a Fabraz által hegesztett Demon Turf is. Nagyon szeretem a képviselt műfajt, így nagykanállal hasítottam bele a nem mindennapi képi világgal rendelkező démoni kalandba.
A Demon Turf egy 3D-s ügyességi platformer, de a figurák benne 2D-s modellek. Így egy furi összképet alkot mozgás közben a stuff. Legjobban a South Park dilis járásához tudnám hasonlítani, ahogy húzogatják a figurákat, lépéseket imitálva. Csak itt szaggatottnak tűnik a mozgás, és a folyamatosság hiánya adja meg az egész báját.
Főszereplőnk egy ifjú démonhölgy, Beebz, aki nem kevesebbre vállalkozik, minthogy a pokol királynőjévé szeretne válni. Ehhez meg kéne hódítania a jelenlegi úr területeit, majd kiebrudalni a királyt a trónról. Ebben segítségére lesznek passzívan cimborái, de a helyi lakosok is ellátják hébe-hóba bizonyos dolgokkal. Már a központi helyen sokfelé elcsatangolhatunk, felfedezhetjük a terepet, ahol a fontosabb boltosok és minijátékok lelhetőek fel. Begyűjtött cumóinkból képességeket vásárolhatunk, módosíthatunk az öltözékünkön stb. Fotókat készítve bizonyos helyekről vagy személyekről további jutalmakban lesz részünk, a játékterembe betérve pedig dög nehéz szegmenseket teljesíthetünk. Pokolbeli világunk fokozatosan ad egyre több lehetőséget annak függvényében, hogy előrehaladásunkkal takarítgatjuk a sztori pályáit. Az alfőnökök legyőzésével spéci képességeket is nyerünk, mint például a csáklyázás.
A zenék lazák, visszaadják hősünk temperamentumát, a szinkronok is egész pofásra sikerültek. Már a menüben is ontják a poénokat az írók, amik lezsibbasztanak, ez később is kitart szerencsére.
Beebz mozgáskultúrája egyszerű. Ugrás után képes egy második szökkenésre, de át tud változni egy bizarr lénnyé is egy pörgéses támadás vagy siklás erejéig (úszásnál motorcsónakként funkcionál). Sima ugrás-pörgés kombó után pedig egy hosszabb távolugrást hajthat végre, hogy a távolabbi platformokat is elérje. Ez így leírva hasonlóan hangzik, mint bármely más 3D-s játékban, de picit merevebb és igazságtalanabb a valóságban. Egy tornyot csapdákkal és kicentizett panelekkel teli tornyot megmászni nem minden esetben jó móka, de ez főleg a furcsa checkpoint-rendszernek köszönhető. Négy darab zászlóval rendelkezünk, amelyeket igény szerint szinte bárhova felállíthatunk. Onnantól az a pont funkciónál ellenőrzőpontként, ha fűbe harapnánk. Így magunknak kell beosztani és felmérni, hogy mikor élünk a lehetőséggel, ha nem szeretnénk egy hosszabb ügyességi részt folyamatosan újrakezdeni. Ráadásnak a pályatervezés kissé kaotikus, sokszor csak menetelünk az égbe végeláthatatlanul.
A Demon Turf leggyengébb része a harc, ez egy felesleges rossz dologként kapott helyett a programban. Először csak ütögetni fogunk tudni, amit beizzítva visszaverhetjük a lövedékeket, és nekitolhatjuk az ellenséget a tüskés falaknak. Vagy adott esetben a halálba taszíthatjuk őket (később extra kunsztokat hajthatunk végre, például az említett csáklyával akciózhatunk). Legtöbbször ezek a szegmensek kötelező jellegűek, így nem mehetünk tovább, amíg le nem birkóztuk a ránk támadó vagy lebzselő alakokat.
Sajnos a játék hangulata leginkább közepesnek nevezhető, és a történet sem igazán vitt el magával, miközben a Demon Turföt teszteltem. Az érdekes látványvilág és a poénok miatt azért egy esélyt adhat neki, aki csípi a műfajt.
