Nem is volt olyan rég, hogy egy másik tesztben megemlítettük, hogy point-and-click kalandjáték és beat 'em-up mixet eddig még nem nagyon láttunk. A Scrap Riders viszont meglehetősen ügyetlenül kezelte a dolgot, a játék gyakorlatilag egyik műfajban sem alkotott maradandót, így óriási ziccert hagytak ki a készítői. A BROK the InvestiGator viszont már akkor is említésre került, most pedig már be is tudunk róla részletesen számolni, hiszen megjelentek a konzolos verziók is.
Nincs értelme az időhúzásnak, tisztázzuk mindjárt az elején, hogy a játék bizony remekül sikerült. Alapvetően inkább egy kalandjátékról beszélhetünk (nem is akármilyenről), de a verekedős részek sincsenek elnagyolva, remekül egészíti ki egymást a két stílus. Sőt! Tulajdonképpen a két zsáner ötvözése új lehetőségeket is hoz, hiszen a nyomozós kalandban bizonyos szituációkat megoldhatunk sok gondolkodással és ennek megfelelő tevékenységekkel (tárgyhasználat, beszélgetés stb.), de úgy is, hogy szimplán csak használjuk az öklünket.
No de kezdünk inkább a sztorival, hiszen az minden jó kaland alapja. A történet szereplői most is antropomorf állatok, mint oly sokszor mostanában. Egy elképzelt jövő tárul elénk, ahol a világ már eléggé le van harcolva ahhoz, hogy normálisan lehessen élni benne (gyakorlatilag a lakók minden nap egy bizonyos tablettát szednek be, hogy túléljenek). Az elitnek azonban itt is jobb dolga van, ők egy hatalmas bura alatti városrészben tengetik a napjaikat. Brok, a bokszolóból lett magánnyomozó inkább az előbbi, szegényebb rétegbe tartozik, és annak ellenére, hogy messze nem mintaszülő, igyekszik megadni a lehetőséget a nevelt fiának, hogy ő már egy jobb jövőt élhessen.
A fiú egyébként Brok exének a gyermeke, azután marad a nevelése hősünkre, hogy a hölgy rejtélyes körülmények között elhalálozik egy tűzvészben (ezt a játék legeslegelején végig is nézhetjük, játszhatjuk a prológusban). Graff egyébként nem csak mellékszereplő, hanem a történet másik hőse, akit szintén irányíthatunk (nem haveri, hanem apa-fiú kapcsolat kerül tehát kibontásra). A sztori ugyan lineáris, mégis külön ízt ad az elmesélésnek, hogy a két szereplő között szinte bármikor válthatunk, de ugyanakkor úgyis mindkét cselekményt végig kell vinni, tehát ez inkább csak színesítés. A történet egyébként ügyesen kevereg a munka (bűnügyeket oldhatunk meg), a magánélet (Graff iskolai dolgai), sőt a múlt történéseinek fonalán.
A játékmenet igazi csemegéket tartalmaz, a már említett különös zsánertársításon túl is. Mondjuk kétségtelen, hogy a legnagyobb meglepetés a verekedős részekhez köthető, de akinek ez nincs ínyére, nemes egyszerűséggel át is ugorhatja ezeket, amennyiben a legkönnyebb, Relaxed módot választja induláskor. A történet formálására azonban nemcsak már említett módon (gondolkodás helyett akció) van lehetőség, hanem számos elágazás is akad. Számítanak olyan apróságok is, hogy kifizetjük-e tetemes számláinkat, vagy segítünk-e a sarkon a homelessnek gyógyszert szerezni, vagy mondjuk egy kihallgatásnál milyen válaszokat adunk – rengeteg dolog befolyásolja a cselekmény végkimenetelét (sőt, már menet közben is).
Nyomozás is van, amelyhez folyamatosan gyűlnek a bizonyítékok, amelyeket aztán felhasználhatunk az ügy megoldásánál. De olyan apróságok is segítik a beleélést és az előrehaladást, hogy megnézhetjük a nem fogadott hívásainkat az ebben a korban már ócskaságnak tekintett mobilunkon, vagy a kapott SMS-eket. Menet közben egyébként minden helyszínen találhatunk kis háromszög alakú hirdetéseket (szám szerint hármat-hármat mindenhol), amelyeket hintként használhatunk fel. Ha elakadunk, csak elnyomunk egyet, és máris bentebb vagyunk egy infóval, hogy mit volna érdemes csinálni. Sajna akad olyan eset, amikor négy lépcsőben kapjuk meg az infót, vagyis több hintre is szükségük lesz, ezért érdemes spórolni a lehetőségekkel, vagy serényen gyűjtögetni a hirdetéseket. Összesen 11 féle befejezés létezik, és dolgunk végeztével egy diagramon ki is elemezhetjük, hogy milyen szituációkban hogyan döntöttünk (Telltale játékokban, de a Detroitban is láthattunk már hasonlót).
Végezetül csak azt a konklúziót tudom levonni, hogy a BROK the InvestiGator abszolút ajánlott kategória, és talán nem is csak a kalandjáték-rajongóknak. A rajzfilmes, leginkább a kilencvenes évek vasárnap délutáni Disney mesedélutánjaira hajazó látványvilág minden bizonnyal sokakat levesz majd a lábáról, amit a kiváló szinkron és kellemes sztori is csak tovább erősít. A verekedős részek abszolút nem lógnak ki, és habár egy dedikált beat ’em-uppal összehasonlítva azért nem veszik fel a versenyt, üde színfoltjai az akár 15-20 órára is rúgó végigjátszásnak. Ha pedig hozzávesszük, hogy ezúttal is egy szóló fejlesztő végezte a munka oroszlánrészét, ami hat teljes esztendőt elvitt az életéből és még a munkahelyéről is kilépett emiatt, akkor abszolút jár a kudos.
