Többször említettem már, mekkora elégedettséggel tölt el, hogy a Yakuza sorozat (mostani nevén Like A Dragon), amely régen csak többéves késéssel látogatott el Japánból más nyelvterületekre is, hogy ott aztán mérsékelt sikereket érjen el, végre évek óta rendszeresen megkapja azt a figyelmet, amit mindig is érdemelt. Túlzások nélkül a SEGA egyik legjobb multiplatform sikerszériájává nőtte ki magát – azonban legújabb felvonásával kicsit elgondolkodtatott, vajon nem kezdték-e kissé túlságosan elbízni magukat a készítők.
Az Infinite Wealth a 2020-as Yakuza: Like A Dragon folytatása, amely egyszerre szakított a széria bejáratott főszereplőjével, Kazuma Kiryuval (aki mindössze egy rövid mellékszerepben bukkant fel), és a széria addigi beat'em-up harcrendszerével. Az új főhős a kissé infantilisebb, őrültebb és naivabb Ichiban Kasuga lett, míg az összecsapások a klasszikus JRPG játékok körökre osztott rendszerét vették át. A váltás elég éles volt, és nem is örvendett osztatlan népszerűségnek – nem véletlen, hogy az azóta megjelent spinoff részek, mint a szamurájos Like a Dragon: Ishin! és a hatodik-hetedik-nyolcadik részeket összekötő Like a Dragon: The Man Who Erased His Name mind főhős, mind játékmenet tekintetében visszatáncoltak az eredeti alapokhoz.
A fő csapásvonal, amelyet a nyolcadik rész szerepét betöltő Infinite Wealth visz tovább, azonban tartja magát a változásokhoz, hősünk így ismét Kasuga, három évvel a hetedik rész fináléja, a két legnagyobb yakuza család, a Tojo és az Omi Szövetség felbomlása után. Kasuga esküjéhez híven próbálja segíteni a hirtelen utcára került yakuzákat, hogy az ilyenkor életbe lépő szigorú büntetések és korlátok között is vissza tudjanak illeszkedni a társadalomba. Terve azonban nem jár sikerrel, múltja utoléri, és egy rosszindulatú online vlogger videójának köszönhetően nem csak ő, de egykori társai is hirtelen munka nélkül találják magukat az utcán. Szerencsére felbukkan a színen a Seiryu klán, az egyik utolsó, még megmaradt nagyobb yakuza család, amely nemcsak átveszi Kasugától a volt yakuzák visszaintegrálásának feladatát, de egy különleges megbízatás részeként elküldik hősünket Hawaiira, hogy ott találkozhasson halottnak hitt édesanyjával, Akanéval.
Hawaiion viszont kiderült, hogy bizony felültették, és rövid időn belül konfliktusba kerül egy helyi yakuza családdal, a rendőrséggel és egy már-már érinthetetlennek számító helyi bűnszövetkezettel, a Barrakudákkal is. Szerencséjére a színen felbukkan Kiryu, akinek a halálát megrendező Daidoji frakció megbízásából szintén Akanét kell előkerítenie, így a közös cél érdekében szövetkeznek. Játékmenet szempontjából ez annyit tesz, hogy számos új csapattárs mellett a játék (durván hat órát felölelő) tutorialje után nem sokkal Kiryu is ismét játszható karakterré válik a körökre osztott harcrendszer és a klasszikus részekből ismerős küzdőstílusok kombinációjával.
Az elsődleges ok, amiért ezek a látványosabb, speciális kombók jól illeszkednek az Infinite Wealth világába, a játék egyik legfontosabb reformja. A karakterek ugyanis harcban a saját körükön belül ezúttal mozoghatnak egy viszonylag limitált területen, állítható, hogy milyen szögből, milyen irányba üssék, lökjék az ellenfeleket. Hatalmas taktikai szerepet tölt így be a távolság, a hátbatámadás, az egyes ellenfelek egymásnak vagy más játékos karakterek felé lökése. A harcot pedig természetesen továbbra is színesíti a job rendszer, amelynek révén minden karakter rendelkezik külön ranglétrával bíró „kaszttal” is, amely ráadásul egy ponton túl természetesen cserélgethető, hogy minden szituációhoz optimalizálhassuk a party összetételét.
Az ellenséges mobok ismét láthatóak és elkerülhetőek a térképen a csaták között, a játék pedig külön figyelmeztet mind az olyan zónák esetén, melyekhez még nem megfelelő a játékos szintje, mind a miniboss szerepet betöltő mobokra, akik egy fix helyet őriznek, és leverésük után permanensen megnyithatjuk a térkép újabb részeit is. A rendszerből egyedül annyit hiányoltam, hogy jobban is jelölhette volna, erősebb ellenfelek esetén mekkora a pontos szintkülönbség, a harcokat pedig továbbra is automatikusan elbukjuk, ha Kasuga padlót fog.
A Like a Dragon szériának mindig is szerves részét képezte a számtalan melléktevékenység, ez pedig ezúttal sincs másképp. Honolulu Cityben, a széria eddigi legnagyobb térképén klasszikus mellékküldetéseken túl dominálhatjuk ismét az arcade játéktermeket, felfedezhetjük a legjobb bónuszokat adó menüket az éttermekben, fegyvereket gyárthatunk a begyűjtött nyersanyagokból, karaoke előadásokkal kápráztathatjuk csapattársainkat, ismerősöket gyűjthetünk a helyi Facebookon, vagy Tinder-jellegű társkeresővel képezhetjük Kasuga siralmas csajozási képességeit. Későbbi fejezetekben átvehetjük egy üdülősziget menedzselését is, és részt vehetünk az előző rész pokémonokat parodizáló Sujimon-szálának (amely a zsebszörnyeket elborult perverzekkel és elmebetegekkel helyettesíti) folytatásában, a Sujimon-bajnokságban. Viszont korábban egyetlen részben sem éreztem, hogy a játék ennyire agresszívan próbálná ezeket az amúgy opcionális elemeket a játékos arcába tolni.
A problémát talán a következő, viszonylag korai játékszegmens ábrázolja a legjobban: egy ponton információt kellett szereznünk egy lopott útlevelekkel üzletelő orgazdától. Ahhoz, hogy bármit kiszedjünk belőle, hőseinknek szüksége volt legalább 30 dollárnyi kenőpénzre – amennyi akkor történetesen akadt is náluk, mivel az odavezető úton levertem minden mobot, a karakterek pedig ezt a tényt meg is állapították. Egy átlagos játék ilyenkor legfeljebb megemlíti és opcionális melléktevékenységként megjelöli a térképen, hogy egyébként ha a jövőben pénzszűkében lennénk, akkor ilyen és ilyen módokon tudunk a bunyón túl is dollárokat gyűjteni.
Az Infinite Wealth esetében azonban kötelező tennünk egy kört, hogy kipróbáljuk a pénzkeresés működését. Sőt, előbb egy rövid, 10-15 perces bemutató során megismerkedhetünk ismét az okostelefonról „idézhető” támogató karakterek működésével, majd ha fast travel nélkül megyünk az úticél felé, beleakadunk az utcai közlekedést meggyorsító segwayeket bemutató szálba is. A célba érve aztán ki kell próbálnunk a Crazy Taxi szériáról mintázott Crazy Delivery minijátékot, amelynek során extrém sebességgel, őrült kaszkadőrmutatványokat produkálva kell biciklis ételfutárként célba juttatnunk minél több rendelést. Ezt követően térhetünk vissza az orgazdához, ahol újabb bő tíz perces átvezető fogad, hogy aztán mehessünk tovább a következő NPC-hez. A kör, és az opcionális tartalmak bemutatása egyszerűen feleslegesen túlkomplikált időhúzásnak érződött, ami egy alapból irgalmatlan hosszú játék esetében nem feltétlenül pozitív.
Eleve hiába voltam elégedett a játékmenettel és az új helyszínnel, amelyek tökéletesen hozták a szériától megszokott színvonalat, a sorból úgy éreztem, ezúttal a történet lóg ki valamennyire. Az Infinite Wealth addiktív, a sztori tempója viszont egyenetlen, sok a felesleges kör, kicsit sok a komolytalan, poénkodós, kínos jelenet, miközben közel sem annyira lebilincselő vagy érdekes, mint a korábbi felvonások fő szálai, és a régi-új karakterek sem nyomnak túl sokat a latban – leszámítva talán Kiryu és Kasuga interakcióit, a két főhős dinamikája ugyanis színtiszta fanservice. Mindehhez pedig még hozzájön az a nem túl kellemes, már a megjelenés előtt kiderült probléma is, miszerint a készítők ezúttal fizetős DLC mögé zárták a játék New Game+ módját.
A Like a Dragon: Infinite Wealth így bár közel sem rossz játék, és kétlem, hogy Yakuza-rajongóknak csalódást okozna majd, de úgy, hogy ezen a ponton több mint tíz éve követem a szériát, ez az első olyan felvonás, amire ki tudom mondani, hogy gyengébb, mint a legutóbbi részek, és nem tűnik kifejezetten pozitívnak az irány, amerre a SEGA tart. Lehet, hogy közeleg, vagy már el is jött a pont, amikor érdemes lenne egy kis szünetet tartani, mielőtt az alkotók kissé megrészegülnének a sikertől, átgondolni a sorozat erősségeit, az irányt, vagy akár tenni egy-egy kiruccanást más témákkal – a Judgment spinoff-szériában például még mindig rengeteg a potenciál, de a csapat fájdalmasan konzolexkluzív Fist of the North Star adaptációja is bizonyította, hogy a tökélyre fejlesztett recept más univerzumokon belül is meg tudja állni a helyét. Rengeteg a tartalom, hosszú a játékidő, megéri a 70 eurós árcédulát, csak épp mintha kopna belőle kicsit a lélek és az atmoszféra.
