Tizenkét évvel ezelőtt megjelent egy játék, amely véleményem szerint méltatlanul nem kapott elég nagy hype-ot. Ez volt a Tequila Works stúdiójában született Deadlight, amely a zombis játékok táborát erősítette. Ám nem egy tucatshooter vagy egy sokadik nyílt világú túlélőjáték volt, hanem egy oldalnézetes platformer. A játékban egy családja után kutató apát irányítottunk a zombik által letarolt városban, a pályákon hol ügyességi részeket, hol fejtörőket kellett megoldanunk, időnként pedig zombikkal hadakoznunk, vagy épp menekülni előlük. A játék vizuális stílusa, a finomra csiszolt animációi, a játékmenete és általában a hangulata kiemelte a tömegből, és különlegessé tette – más kérdés, hogy az alapvetően szűkebb rajongói célcsoport miatt sosem lehetett annyira sikeres, mint érdemelte volna. Hogy mi köze jelen írásom tárgyának a Deadlighthoz? Az égvilágon semmi. Azt leszámítva, hogy olyan, mintha egy óda lenne ahhoz a játékhoz!
A minap jelent meg a 7Levels stúdió új játéka, a Kong: Survivor Instinct. Sajnos amennyire Kong népszerű és relatíve sikeres az utóbbi időben a mozikban, annyira megtépázta a hírnevét a tavaly megjelent Skull Island: Rise of Kong című botrányosan rossz videojáték. Szerencsére a Kong: Survivor Instinctnek még annyi köze sincs ehhez, mint a fent említett Deadlighthoz, hacsak nem az, hogy ugyanaz a címszereplő. Illetve az a nem túl hálás feladat, hogy ki kell köszörülnie az általa ejtett csorbát az óriásmajom reputációján. Nos, ilyen előfeltételek mellett nézzük, mit is kínál, mit tud az új Kong-játék!
A történet az utóbbi évek mozifilmjeihez kötődik, olyanokhoz mint a Godzilla vs. Kong vagy a Godzilla: King of the Monsters. A játékosok a kaijuk pusztítása után csöppennek az eseményekbe, amikor is Kong épp egy amerikai várost tesz a földdel egyenlővé. Egy David nevű középkorú fickó bőrébe bújhatunk, aki látva a városi pusztítást, azonnal autóba pattan, ugyanis a lánya épp ott él és dolgozik. Mivel telefonon nem érhette el, a már evakuált városba kell mennie, hogy felkutassa Stacyt, és lehetőleg élve kimenekítse a katasztrófa sújtotta területről. Mi ott vehetjük át David felett az irányítást, amikor megérkezik a romos városba és megkezdi a kutatást Stacy után.
Mindezt oldalnézetben, 2,5D-s környezetben tehetjük meg. A pályák ennek megfelelően oldalirányba és függőlegesen tagolódnak. Ahogy haladunk előre (ami nem mindig jobbra van), hol akadályokat kell átugranunk, hol kisebb épületekre, állványokra felmásznunk. Természetesen időnk nagy részét romos épületekben töltjük, ahol szintről szintre haladunk a leszakadt födémeken, lifteken keresztül. Sokszor futunk bele bezárt ajtókba vagy elromlott kapcsolókba, ezek adják a pályák fejtörőit. Van, hogy generátorokat kell bekapcsolnunk, hogy árammal lássanak el automata ajtókat. Máskor réseken át kell lelőnünk ajtókról a lakatot, de az sem ritka, hogy nyers erővel vagy némi fifikával kell áttörnünk ajtókon, falakon, padlókon. Mivel minden romos, az áram sokszor veszélyforrás is a falakról csüngő vagy a padlón heverő vezetékek miatt. Gyűjtögetnünk is kell: gyógyszeres ládákat, lőszert, alkatrészeket, kulcsokat.
Minek a lőszer és a gyógyszeres láda? Mert bizony van harc is! A filmekben megismert Hyenas szervezet huligánjai kóborolnak erre-arra, akik egy nálunk lévő kütyü (erre mindjárt kitérek) miatt fognak minket állandóan vegzálni. Hősünk közelharci fegyverrel (vascső, bontókalapács, ilyesmi) és idővel lőfegyverrel is fel lesz szerelve, ezekkel kell megvédenie magát a kikerülhetetlen csatákban.
Sajnos a harc nem épp a játékmenet legerősebb pontja, elég suta, ahogy csővel csapkodjuk az ellent vagy épp időzítve kivédjük a támadását. Lövöldözhetünk is, de a lőszer sosem fogja túlságosan húzni a zsebünk, szóval érdemes spórolni a skulóval. Az ellenfeleket egyébként le is lehet lökni a pályán lévő lyukakba, ami azért vicces, mert nem ritkán alig esnek max. két métert, de mindegy, mert ha leesnek, azonnal meghalnak – ahogy egyébként mi is...
Sajnos nemcsak a harcrendszer suta, hanem egy kissé az animációk is. Nem is suták, inkább rettentő darabosak. Nagyon fura látvány, ahogy ugrunk egyet, majd a mozdulat közepén elvész emberünk lendülete és függőlegesen lepottyan a földre. Nem nagy gond ez, csak épp kissé rontja az összképet. Ami viszont nem rontja (sőt!), azok a kaijuk! Nemcsak Kong császkál ugyanis a városban, hanem más emeletes szörnyek is. Velük úton-útfélen mi is összefutunk, ilyenkor izgalmas menekülős rész következik, ahol nincs idő filózni, hogy merre, csak menekülni kell. E lények ujjpöccintéssel képesek házakat romba dönteni, ez pedig kifejezetten izgalmassá és látványossá teszi ezeket a részeket. A már korábban említett kütyünek is hozzájuk van köze. A pályákon hangmintákat gyűjthetünk, amelyeket később összeillesztve a pályák meghatározott részénél mi magunk hívhatjuk oda valamely gigász szörnyet, hogy takarítsák el az utunkban álló akadályokat (épületek, metrókocsik, egyebek).
A Kong: Survivor Instinct nem lesz az év legszebb játéka, de cserébe a gépigénye is roppant barátságos. És azért félreértés ne essék, egyáltalán nem csúnya, sőt. A maga módján kifejezetten igényes munka, főleg a szörnyek. A pályák is rendben vannak, az egyetlen gond velük a felépítésük. Mivel sokszor oda-vissza kell mászkálni rajtuk, hogy megtaláljuk a csukott ajtók nyitját, könnyű eltévedni. Ezen az sem segít, hogy a pályák egymásba nyílnak, és olykor akár körbe is mehetünk rajtuk, vagyis amikor azt hisszük, hogy épp egy új pályára lépünk át, kiderül, hogy egy korábbiba csatlakoztunk vissza egy ponton. Ezt erősen szokni kell, és célszerű gyakran böngészni a térképet is, mert sokat segít.
A Kong: Survivor Instinctnek számomra abszolút sikerült visszaadni a Kong-játékokba vetet hitemet. Oké, én mondjuk eleve nem játszottam azzal a bizonyos tavalyival, de akkor is. Az első percétől az utolsóig remekül szórakoztam vele, még a tagadhatatlan hibái ellenére is. A platformerek kedvelőinek kötelező, Kong rajongóinak szintúgy. De azoknak is bátran ajánlom, akik csak egy izgalmas és egyébként ritkaságnak mondható játékot keresnek. Nálam az év egyik kellemes meglepetése volt.
