Negyven év nagy idő. Nem mondom azt, amit ilyenkor szoktak, hogy mintha csak tegnap lett volna, mert nem volna igaz. Az az igazság, hogy nagyon is haloványan emlékszem, hogyan történt, amikor megismertem a számítógépek világát. Talán egy Primo vagy egy HT-1080Z lehetett az első találkozás, amit a család laza nagybácsija mutatott meg. Ő már akkor ilyesmiben utazott – a vasfüggöny mögött programozott, videózott, lemezlovasként ténykedett (utóbbit klasszikus értelemben, tehát nem a manapság divatos megnyomok egy gombot és fogalmatlanul rázom a seggem módon, hanem mint aki tudja, ki Feargal Sharkey, de nem jön zavarba a Pere Ubu említésétől sem, vagy hogy netán egy kottát le kell olvasni, ne adj’ Isten a fúziós jazzről mesélni). Sajnos az idő vasfoga serényen dolgozik - a múlt héten temettük.
Tulajdonképpen az egész karrierem, meg amit eddig elértem, ennek az időszaknak a hozománya – valami akkor végleg bekattant. Akkor és ott tudtam, hogy én ilyesmivel fogok foglalkozni, lesz ami lesz. Az első gépem egy ZX Spectrum lett és akármennyire csúfolták a C64-esek, nekem az jelentette a világot, és a mai napig többre is tartom. De ne menjünk bele platformháborúba, inkább érdemes visszaemlékezni, miféle nagy címek voltak akkoriban. Ha fel kéne idézni az első kazettáim tartalmát, egészen biztosan előkerülnének ilyen címek, mint: Tir Na Nog, Highway Encounter, Jumping Jack, Jetpack, Ant Attack, Cauldron, Jet Set Willy, Raid Over Moscow, Tapper...
Na meg persze a Head over Heels, amit a Jon Ritman programozó és Bernie Drummond grafikus páros hozott össze (utóbbi neve a Match Day sorozattal forrt össze, ami tulajdonképp a kor FIFÁja volt). A nevezett játék azonban egy ügyességi platformer volt, izometrikus nézetben. No meg egy formabontó ötletet hozva – ugyanis két főhős volt benne, akik között váltogatva ugyanazon helyszínek különböző szegmenseit kellett bebarangolni, persze egymást támogatva (ki tudja, talán az ifjonc Josef Fares fejéből is itt pattant ki a szikra, hogy a jövőben co-op játékok kiagyalására adja a fejét).
Talán a sztoriba nem érdemes mélyebben belemenni (más csak azért sem, mert akkoriban nem voltak látványos intrók, max. szöveges leírás a címképernyő után, esetleg a kazetta borítóján). Mindenesetre hőseink a Szabadság bolygóról érkezett kémek, akik a Feketefog galaxisba azzal a céllal utaznak, hogy különféle planétákat szabadítsanak fel a gonosz Császár uralma alól. Persze ahogy lenni szokott, egyből fogságba esnek, így az első feladatot a szabadulás jelenti.
A játék mostani változata a Deluxe alcímet kapta, ellenben inkább a régi idők grafikai stílusát hozza. No nem a Speccyset, de nem is a 8-bites Commodore-on látottat, hanem mintha egy Amiga port elevenedne meg. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy pár éve volt már egy felújítás az Ataritól, amely egészen mai szintre hozta a látványt, de sajnos maga a játék elég gyér lett játszhatóság szempontból, nem véletlenül áll vegyes értékeléssel Steamen. A mostani változat viszont érezhetően szívvel-lélekkel készült, még a zenét is újrakomponálták hozzá.
Gyakorlatilag a klasszikus kalandot kaptuk meg most szépen kicsinosítva, ugyanazt az 540 szobát kreatívan felölelő végigjátszást tolhatjuk le. S ne feledjük, hogy a klasszikus nehézségben. Akkoriban komolyan vették, hogy van X élet, aztán game over. A mostani változatban akad egy picike könnyítés, de ez leginkább csak a játék sebességét érinti, na meg pár plusz életet kapunk. Szóval fel kell kötni azt a bizonyos gatyát.
A lényeg meg persze megmaradt továbbra is a két karakter eltérő képességeit kiaknázó puzzle-ökön. Amíg Head leginkább gyors futásban jeleskedik, addig Heels magasra tud ugrani és gyilkos lövedékekkel operál. Persze ezen skilleket előbb meg kell szerezni, ami még az utólag beépített save rendszer mellett sem lesz egyszerű. Pedig még gyűjthető csirkéket is bepakolt a felújítást végző csapat, amelyekkel további életekre tehetünk szert, de így se lesz könnyű dolgunk.
A Head over Heels: Deluxe tehát leginkább azoknak ajánlható, akik vagy megélték az akkori kort és nosztalgiázni szeretnének, vagy csak kíváncsiak a korai videojátékok felépítésére. Egy azonban biztos, türelemre és kitartásra szükség lesz.
(Nyugodj békében, Balogh Ádám!)
