Ha hihetünk az utóbbi hetek híreszteléseinek, egy korszak végének lehetünk tanúi. Részben a jelek szerint a tervezettnél jóval elhúzódóbb PS5-generáció, részben az új, a PC-s és konzolos platformokat ötvöző Xbox, valamint a Steam Machine által jelentett váratlan konkurencia miatt könnyen lehet, hogy a Death Stranding 2 lesz az utolsó nagy, egyjátékos PlayStation-cím, amely egy-két évvel a konzolos megjelenés után PC-re is megjelent. (Még úgy is, hogy egy külső partnerhez kötődő megjelenésről van szó, amelynek jogai végső soron a Kojima Productions kezében vannak, a PlayStation Publishing pedig csak kiadói feladatokat látott el ideiglenes platformexkluzivitás mellett.)
Mindez sajnálatos fejlemény, személy szerint az időről időre felbukkanó hibák ellenére is pozitívan fogadtam ezt a trendet, és örültem, hogy egyre kevésbé kell tartanunk attól a konzolfogságtól, ami miatt számtalan remek régi játék a mai napig elérhetetlen az eredeti hardver nélkül. Egy dolgot azonban meg kell hagyni: a Death Stranding 2 átirata bitang jól sikerült, és ha valóban le is zár egy korszakot, azt legalább méltó módon teszi.
Ahogy azt a más portokról szóló cikkeinkben megszokhattátok, magát a játékot csak röviden érintem. Aki részletesebben kíváncsi arra, milyen lett a Death Stranding 2, miért vált a generáció egyik megkerülhetetlen mesterművévé (feltéve, hogy vevő Kojima filmszerű megközelítésére és egyedi stílusára), annak ajánlom Barnabás tavalyi cikkét. A történet az első rész vége után tizenegy hónappal folytatódik, és ismét Sam, a Norman Reedus által alakított futár irányítását vehetjük át a posztapokaliptikus Földön. Samnek ezúttal Mexikóban, majd Ausztráliában kell összekötnie az emberiség utolsó, elszigetelt bástyáit, miközben az anomáliák és az időjárás viszontagságai mellett a túlvilági B.T-k, a bűnbandák és a bosszúszomjas, a világ elpusztítására törő Higgs is akadályozni próbálják.
A zseniális, bár Kojima szürreális csavarjaitól ezúttal sem mentes történetet fantasztikus szereplőgárda, az első részhez képest szinte tökélyre csiszolt játékelemek (köztük egy lényegesen kellemesebb harcrendszer) és lenyűgöző prezentáció teszik igazi klasszikussá. Bár a játék, ahogy azt Barnabás is írta, nem való mindenkinek, ám aki szerette az első részt, és alapvetően kedveli Kojima jellegzetes stílusát és játékdizájnját, az maximálisan elégedett lehetett vele.
A Nixxes csapatának pedig kijár az elismerés, mert túlzások nélkül a maximumot hozta ki az átiratból, és megkockáztatom, hogy az egyik, ha nem a legjobb porttal van dolgunk az elmúlt évekből. A kiváló optimalizáció, a rengeteg grafikai opció, a felskálázási lehetőségek és az új, PICO nevű képkockageneráló technológia révén a Death Stranding 2: On the Beach nem pusztán a PlayStation 5-ről PC-re átültetett játékok sorából emelkedik ki, de az egész AAA-s játékipar számára is követendő példa lehetne, hogy milyen látványos eredmények születhetnek kellő idő, energia és szakértelem ráfordításával. Nincs hosszú perceken át elhúzódó shader-előtöltés, sem kötelező búvárkodás a beállítások sűrűjében, és hirtelen fps-zuhanásokkal vagy akadásokkal sem találkoztam a teszt során. A már kissé öregecske Ryzen 5 3600 processzor, az RX 7600 videokártya és 32 GB DDR4 memória mellett, SSD-re telepítve és Full HD felbontásban a játék az alapértelmezett Medium-High beállításkombinációval végig 55–70 fps közötti képkockasebességet tartott, függetlenül attól, hogy Sammel épp egy magaslatra próbáltam feljutni, homokviharból kikeveredni, vagy zuhogó esőben kerestem menedéket.
Természetesen a csomagba bekerültek az olyan, a PS5-portoktól szinte elválaszthatatlannak számító elemek is, mint az ultraszéles, sőt, ezúttal akár a szuper-ultraszéles, 32:9-es képarányú kijelzők és a 4K felbontás támogatása, a DualSense-kontroller haptikus visszajelzésekkel kiegészített kompatibilitása, a Dolby Access, a DTS Sound Unbound és a Windows Sonic for Headphones által kínált audiolehetőségek, illetve a PSN-profil opcionális összekapcsolása, amelyen ekkor szintén megjelennek az elért teljesítmények. Emellett érkezett még néhány további extra is, amelyeket a konzolos verzió is megkapott a megjelenéssel egy időben. Kaptunk pár új átvezető jelenetet, a főellenfélharcok VR-módban újrajátszhatóvá váltak, bekerült a „To the Wilder” nevű nehézségi szint, amely még a legtapasztaltabb veteránokat is próbára teheti, valamint bővült a Photo Mode. Nem véletlenül ugrott meg a port megjelenésekor az érdeklődés a konzolos változat iránt, kis túlzással még azoknak is érdemes visszatérniük a játékhoz, akik tavaly már végigjátszották.
Ha tehát valaki alig várta, hogy PC-n is folytathassa Kojima epikus, közösségi elemekkel átszőtt lopakodó-akciójáték-túraszimulátor hibridjét, az garantáltan nem fog csalódni az átiratban. Bár az ár kissé borsos, ugyanis 80 euró az alap-, 90 euró pedig a Deluxe kiadás, összességében elégedettek lehetünk a Death Stranding 2: On the Beach PC-s portjával. Ha valóban nem látunk több nagy, egyjátékos Sony-címet PC-n (bár remélem, hogy nem így lesz, és idővel változik ez a hozzáállás), legalább a minőséget tekintve a csúcson sikerült lezárni ezt a korszakot.
