Ne maradj le híreinkről és cikkeinkről, kattints ide, és állítsd be saját forrásként a PlayDome-ot!
Talán még a Rockstar Games sem sejtette, amikor épp húsz évvel ezelőtt (te jó ég, már húsz éve!!!) megjelentette a Bullyt, hogy ekkora kultjáték válik belőle. Oké, a Rockstar játékainak zöme kultjátékká válik, de akkor is. A Bullyban egy elit gimi rebellis tanulójának hétköznapjaiba csöppentünk, meg kellett küzdenünk a többi diákkal, a tanárokkal és úgy általában mindennel, ami egy tizenéves, renitens gyerek életében megfordul. A rajongók azóta is hiába várják a folytatást, a Rockstar meg holmi Red Dead Redemption meg Grand Theft Auto szériákra pocsékolja az idejét... Pfff...
Na, de mindegy is, mert ha a Rockstar Games nem teljesíti sok-sok rajongó álmát, majd egy indie stúdió bevág elé a sorba és megteszi ezt helyette. Legalábbis ezt gondolhattuk, amikor ez év elején a Refugium Games bejelentette, hogy készül az Agefield High: Rock the School. Már az első videók és képek alapján is sejteni lehetett, hogy nem egy agyonfinanszírozott projektről van szó, de azért titkon mindenki reménykedett benne, hogy a lelkesedés és a kihagyhatatlan ziccer lehetősége majd elegendő muníciót ad az egyébként tök ismeretlen fejlesztőknek, hogy valami nagyot alkossanak, és ezzel megalapozzák a saját jövőjüket. Mi lett a végeredmény? Totális megbukás.
Az Agefield High a 2000-es évek elejére repíti a játékosokat, egy annyira klisés amerikai kisvárosba, hogy attól még Ferris Buellernek is könnybe lábadna a szeme. És akkor még a felütésről nem is volt szó: anyuci a pici fiával (aki 18, vagyis épp végzős), meg a lánytesóival új városba költözik, ahol a pici fiának, Samnek egy teljesen új iskolában kell kihúznia az érettségiig hátra lévő három hónapot. Mit tehet ilyen helyzetben az újfiú? Megpróbál túlélni? Megpróbál beilleszkedni? Minden idejét tanulással tölti, hogy jól sikerüljenek a vizsgák? Hát... Egy picit mindegyik, meg egy picit egyik sem. Legalábbis az Agefield High-ban. Mert bizony Sam ideje nagy részét az iskolán kívül tölti, mindenféle balhékban vesz részt, konkrétan rögtön a legelső napjának éjjelén betör a suliba, hogy jobbra cserélje a vizsgaeredményeket...
Samet külső nézetben irányíthatjuk, minden napot a szobánkban kezdünk, játszóterünk pedig Agefield városkája lesz, azon belül is többnyire a suli és környéke. A város tulajdonképpen szabadon bejárható, de alig áll többől néhány utcánál és egy ingokolatlanul nagy parknál, kiegészítve az iskolával és pár családi házzal. Vannak benne üzletek, ahol ruhát, élelmet, bringát tudunk vásárolni. Utóbbi elég fontos, hiszen az lesz a fő közlekedési eszközünk. Bicikliből van többféle is, a BMX-szel ugratni tudunk, de a füvön lelassul, míg a mountain bike ugratni nem tud, de minden terepen száguld. Ilyen részletekre gondoltak a készítők, ami dicséretes.
Van bunyó is, ami ütésből, rúgásból, lökésből és blokkolásból áll. Tök egyszerű, cserébe rettenetesen gagyi, ahogy a játék lényegében minden további eleme is, de erről picit később. Amikor épp nincs tanóránk vagy a sztorit előre lendítő fő küldetéseket, vagy a mellékküldetéseket daráljuk, de lehet egyszerűen csak lófrálni is. Lóghatunk a parkban, gitározhatunk, csajozhatunk, mindent, amit a 2000-es évek elején egy amerikai kisvárosi tini csinált.
Csakhogy mindez rettentő gagyin van megcsinálva, tulajdonképpen minden szinten és aspektusban. Kezdjük a grafikával, ami kis túlzással szintén a 2000-es éveket idézi. Oké, ez nem is annyira kis túlzás, de az biztos, hogy az Agefield High nélkülöz minden technológiát és megoldást, ami manapság még egy indie játékot is vizuálisan kielégítővé tesz. Látszik rajta, hogy totál amatőr munka a lehető legnagyobb költséghatékonysággal. Rém gagyik az animációk, rettentő suták a karakterek, bénák a modellek és így tovább. Meg lehet dicsérni a tükröződést az autók fényezésén, esetleg az árnyékokat. De cserébe minden olyan szinten primitíven néz ki, hogy az már szinte fáj. És nem egy Life is Strange-féle szándékos vizuális stílusválasztásról van szó. A kedvenceim egyébként a karakterek. Az egy dolog, hogy nem fordítottak pénzt, időt és energiát lipsyncre vagy normális mimikára. De az, hogy a szereplők nonstop olyan fejet vágnak, mint aki épp totál betépve ráránt a suli budijában, azt nehéz nem észrevenni.
Mint mondtam, lehet gitározni. Ilyenkor a Guitar Herót idéző kis felület jelenik meg a húrokról, rajta színes jelölőkkel, mikor mit kell lenyomni. Ez még rendben is van, de a háttérben szóló MI-rockmuzsika már kiveri a biztosítékot. Az meg külön szerencse, hogy a színes jelölőket nézve nincs időnk rápillantani arra a mozgáskultúrára, amit hősünk gitározás címszó alatt leművel a háttérben...
A bunyó? Nos, amennyire suta, annyira idegesítő is, mert gyakran elkerülhetetlen. A legtöbb küldetésben előbb vagy utóbb verekedésbe keveredünk. Ez nem is lenne baj, ha a harcrendszer nem a már fent említett négy elemből, azok pedig nem kizárólagosan ugyanabból az egy animációból állnának. A bringázás? Sam barátunknak olyan előrehaladott aranyere lehet, hogy még a gondolattól is bekönnyezünk, legalábbis erre utal, hogy soha, semmilyen körülmények között, még véletlenül sem ér hozzá az üléshez, inkább görnyed felette 20 centivel...
Mondjak valami jót is az Agefield High-ról? Nos, vannak benne tanórák. Van egy órarendünk, melyik nap, hány órakor, milyen óránk lesz. Ezekre célszerű bejárni is, különben ugrott a zsebpénz... Az órákon pedig teljesítenünk is kell: a matekórán számolnunk, angolon angol szavakat helyesen leírnunk, földrajzon országokat felismernünk, németen fordítanunk. Teljesítményünket még osztályozzák is. Más kérdés, hogy minden órán minden feladat egyszerű behelyettesítés, szóval azért nem kell előkaparni a játékhoz a gimis matekkönyvet... Ez és úgy általában a játék témája tényleg a pozitívumok közé tartozik. Mert akármennyire is rém primitív az egész játék, legalább nyomokban emlékeztet arra, milyen is volt suliba járni. Vagy legalábbis milyen volt a klisés amerikai tinifilmekben azt nézni, arrafelé elvileg milyen a sulis élet.
Csak hát az a fránya kivitelezés. Az valami kritikán aluli. Olyannyira, hogy ezen még a jószándék se sokat javít, ha volt is a készítőkben ilyesmi. Az Agefield High olyan, mintha olyanok csinálták volna, akik előtte életükben nem láttak még videojátékot, de legalábbis halvány lila gőzük sincs, hogy manapság hogyan szokás játékot fejleszteni, mit hogyan szokás kivitelezni, megvalósítani, lemodellezni, életre kelteni. Picit utánanéztem ennek a Refugium Games stúdiónak. Mint kiderült, néhány éve még egy szóló fejlesztőt takart, aki elkészítette 2023-ban a Greyhill Incident ufós játékot. Az se volt tökéletes, de nagyságrendekkel összeszedettebb volt, mint ez. Pedig azóta a stúdió már nem szóló fejlesztőt, hanem egy kis indie csapatot takar.
Akárhogy is, az Agefield High (ami állítólag az álomjátékuk volt...), egy botrányosan rossz valami lett. Még azt az egyébként nem súlyos 19 eurós árat sem éri meg, amit elkérnek érte. Bárkinek, aki érdeklődik iránta, vagy csak a téma iránt, sokkal inkább ajánlom, hogy repüljön rá a PC-re 2008-ban, vagyis tizennyolc évvel ezelőtt megjelent Bullyra. Azzal sokkal, de sokkal jobban fog járni.
