28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Folytasd !

Seth19
#51 Seth19 [180]
Múlt héten elmentem a szomszéd házibulijára, és helikoptert kaptam ajándékba a nagymamámtól amivel elutaztam Burmába gigákat kivágni, úgy, hogy szépen hazautaztam utána egy új házibuliba mentem, ahol jót aludtam, aztán reggel befogtak takarítani mert összehánytam mindent és rámfogták,hogy alkoholista vagyok, de már kezdek leszokni a sörről, pálinkát továbbra is iszom, finom Szatmárit is, de arról lekéstem mert, már megitták az apácák a sztriptíz clubból, és kurvára ideges lettem,hogy miért iszák meg a jó piákat előlem, ezért elővettem egy légycsapót és jól pofoncsaptam ezeket a fekete fehér luvnyákat aztán szájbaszexuáltam őket, aztán valaki

Válasz erre

Előzmény: Lavar 2007.10.30. 18:07
Lavar
#50 Lavar [4431]
Múlt héten elmentem a szomszéd házibulijára, és helikoptert kaptam ajándékba a nagymamámtól amivel elutaztam Burmába gigákat kivágni, úgy, hogy szépen hazautaztam utána egy új házibuliba mentem, ahol jót aludtam, aztán reggel befogtak takarítani mert összehánytam mindent és rámfogták,hogy alkoholista vagyok, de már kezdek leszokni a sörről, pálinkát továbbra is iszom, finom Szatmárit is, de arról lekéstem mert, már megitták az apácák a sztriptíz clubból, és kurvára ideges lettem,hogy miért iszák meg a jó piákat előlem, ezért elővettem egy légycsapót és jól pofoncsaptam ezeket a fekete fehér luvnyákat aztán szájbaszexuáltam őket

Válasz erre

Előzmény: Rohamoszti 2007.10.30. 18:05
Rohamoszti
#49 Rohamoszti [3802]
Múlt héten elmentem a szomszéd házibulijára, és helikoptert kaptam ajándékba a nagymamámtól amivel elutaztam Burmába gigákat kivágni, úgy, hogy szépen hazautaztam utána egy új házibuliba mentem, ahol jót aludtam, aztán reggel befogtak takarítani mert összehánytam mindent és rámfogták,hogy alkoholista vagyok, de már kezdek leszokni a sörről, pálinkát továbbra is iszom, finom Szatmárit is, de arról lekéstem mert, már megitták az apácák a sztriptíz clubból, és kurvára ideges lettem,hogy miért iszák meg a jó piákat előlem, ezért elővettem egy légycsapót és jól pofoncsaptam ezeket a fekete fehér luvnyákat aztán

Válasz erre

Előzmény: Seth19 2007.10.30. 17:47
Seth19
#48 Seth19 [180]
Múlt héten elmentem a szomszéd házibulijára, és helikoptert kaptam ajándékba a nagymamámtól amivel elutaztam Burmába gigákat kivágni, úgy, hogy szépen hazautaztam utána egy új házibuliba mentem, ahol jót aludtam, aztán reggel befogtak takarítani mert összehánytam mindent és rámfogták,hogy alkoholista vagyok, de már kezdek leszokni a sörről, pálinkát továbbra is iszom, finom Szatmárit is, de arról lekéstem mert, már megitták az apácák a sztriptíz clubból, és kurvára ideges lettem,hogy miért iszák meg a jó piákat előlem, ezért elővettem egy légycsapót és jól pofoncsaptam

Válasz erre

Előzmény: Lavar 2007.10.30. 17:46
Lavar
#47 Lavar [4431]
Múlt héten elmentem a szomszéd házibulijára, és helikoptert kaptam ajándékba a nagymamámtól amivel elutaztam Burmába gigákat kivágni, úgy, hogy szépen hazautaztam utána egy új házibuliba mentem, ahol jót aludtam, aztán reggel befogtak takarítani mert összehánytam mindent és rámfogták,hogy alkoholista vagyok, de már kezdek leszokni a sörről, pálinkát továbbra is iszom, finom Szatmárit is, de arról lekéstem mert, már megitták az apácák a sztriptíz clubból, és kurvára ideges lettem,hogy miért iszák meg a jó piákat előlem, ezért elővettem egy légycsapót és

Válasz erre

Előzmény: vortób 2007.10.30. 17:40
vortób
#46 vortób [12314]
Múlt héten elmentem a szomszéd házibulijára, és helikoptert kaptam ajándékba a nagymamámtól amivel elutaztam Burmába gigákat kivágni, úgy, hogy szépen hazautaztam utána egy új házibuliba mentem, ahol jót aludtam, aztán reggel befogtak takarítani mert összehánytam mindent és rámfogták,hogy alkoholista vagyok, de már kezdek leszokni a sörről, pálinkát továbbra is iszom, finom Szatmárit is, de arról lekéstem mert, már megitták az apácák a sztriptíz clubból, és kurvára ideges lettem,hogy miért iszák meg a jó piákat előlem, ezért elővettem egy légycsapót

,,Happiness is only real when shared."

Válasz erre

Előzmény: Seth19 2007.10.30. 17:38
Seth19
#45 Seth19 [180]
Múlt héten elmentem a szomszéd házibulijára, és helikoptert kaptam ajándékba a nagymamámtól amivel elutaztam Burmába gigákat kivágni, úgy, hogy szépen hazautaztam utána egy új házibuliba mentem, ahol jót aludtam, aztán reggel befogtak takarítani mert összehánytam mindent és rámfogták,hogy alkoholista vagyok, de már kezdek leszokni a sörről, pálinkát továbbra is iszom, finom Szatmárit is, de arról lekéstem mert, már megitták az apácák a sztriptíz clubból, és kurvára ideges lettem,hogy miért iszák meg a jó piákat előlem, ezért elővettem

Válasz erre

Előzmény: adidas 2007.10.30. 17:36
adidas
#44 adidas [319]
Múlt héten elmentem a szomszéd házibulijára, és helikoptert kaptam ajándékba a nagymamámtól amivel elutaztam Burmába gigákat kivágni, úgy, hogy szépen hazautaztam utána egy új házibuliba mentem, ahol jót aludtam, aztán reggel befogtak takarítani mert összehánytam mindent és rámfogták,hogy alkoholista vagyok, de már kezdek leszokni a sörről, pálinkát továbbra is iszom, finom Szatmárit is, de arról lekéstem mert, már megitták az apácák a sztriptíz clubból, és kurvára ideges lettem,hogy miért iszák meg a jó piákat

Válasz erre

Előzmény: Seth19 2007.10.30. 17:35
Seth19
#43 Seth19 [180]
Múlt héten elmentem a szomszéd házibulijára, és helikoptert kaptam ajándékba a nagymamámtól amivel elutaztam Burmába gigákat kivágni, úgy, hogy szépen hazautaztam utána egy új házibuliba mentem, ahol jót aludtam, aztán reggel befogtak takarítani mert összehánytam mindent és rámfogták,hogy alkoholista vagyok, de már kezdek leszokni a sörről, pálinkát továbbra is iszom, finom Szatmárit is, de arról lekéstem mert, már megitták az apácák a sztriptíz clubból, és kurvára ideges lettem,

Válasz erre

Előzmény: Rohamoszti 2007.10.30. 17:29
powerhouse
#42 powerhouse [13850]
k*rv*ra elkéstél

If I look back I am lost

Válasz erre

Előzmény: adidas 2007.10.30. 17:30
adidas
#41 adidas [319]
bocs... most látom hogy megelőztek

Válasz erre

Előzmény: adidas 2007.10.30. 17:30
adidas
#40 adidas [319]
Múlt héten elmentem a szomszéd házibulijára, és helikoptert kaptam ajándékba a nagymamámtól amivel elutaztam Burmába gigákat kivágni, úgy, hogy szépen hazautaztam utána egy új házibuliba mentem, ahol jót aludtam, aztán reggel befogtak takarítani mert összehánytam mindent és rámfogták,hogy alkoholista vagyok, de már kezdek leszokni a sörről, pálinkát továbbra is iszom, finom Szatmárit is, de arról lekéstem ,mert már megitták,de egy palack bor ott csücsül a polcban

Válasz erre

Előzmény: gary007 2007.10.30. 17:24
Rohamoszti
#39 Rohamoszti [3802]
Múlt héten elmentem a szomszéd házibulijára, és helikoptert kaptam ajándékba a nagymamámtól amivel elutaztam Burmába gigákat kivágni, úgy, hogy szépen hazautaztam utána egy új házibuliba mentem, ahol jót aludtam, aztán reggel befogtak takarítani mert összehánytam mindent és rámfogták,hogy alkoholista vagyok, de már kezdek leszokni a sörről, pálinkát továbbra is iszom, finom Szatmárit is, de arról lekéstem mert, már megitták az apácák a sztriptíz clubból, és kurvára

Válasz erre

powerhouse
#38 powerhouse [13850]
Múlt héten elmentem a szomszéd házibulijára, és helikoptert kaptam ajándékba a nagymamámtól amivel elutaztam Burmába gigákat kivágni, úgy, hogy szépen hazautaztam utána egy új házibuliba mentem, ahol jót aludtam, aztán reggel befogtak takarítani mert összehánytam mindent és rámfogták,hogy alkoholista vagyok, de már kezdek leszokni a sörről, pálinkát továbbra is iszom, finom Szatmárit is, de arról lekéstem mert, már megitták az apácák

If I look back I am lost

Válasz erre

Előzmény: gary007 2007.10.30. 17:24
gary007
#37 gary007 [2222]
Múlt héten elmentem a szomszéd házibulijára, és helikoptert kaptam ajándékba a nagymamámtól amivel elutaztam Burmába gigákat kivágni, úgy, hogy szépen hazautaztam utána egy új házibuliba mentem, ahol jót aludtam, aztán reggel befogtak takarítani mert összehánytam mindent és rámfogták,hogy alkoholista vagyok, de már kezdek leszokni a sörről, pálinkát továbbra is iszom, finom Szatmárit is, de arról lekéstem mert, már megitták

Válasz erre

Előzmény: 74656 2007.10.30. 17:17
74656
#36 74656 [210]
Múlt héten elmentem a szomszéd házibulijára, és helikoptert kaptam ajándékba a nagymamámtól amivel elutaztam Burmába gigákat kivágni, úgy, hogy szépen hazautaztam utána egy új házibuliba mentem, ahol jót aludtam, aztán reggel befogtak takarítani mert összehánytam mindent és rámfogták,hogy alkoholista vagyok, de már kezdek leszokni a sörről, pálinkát továbbra is iszom, finom Szatmárit is, de arról lekéstem mert,

Revenge is a dish best served cold --old proverb/A bosszú hidegen tálalva a legjobb --régi közmondás

Válasz erre

Előzmény: Seth19 2007.10.30. 17:09
Seth19
#35 Seth19 [180]
Múlt héten elmentem a szomszéd házibulijára, és helikoptert kaptam ajándékba a nagymamámtól amivel elutaztam Burmába gigákat kivágni, úgy, hogy szépen hazautaztam utána egy új házibuliba mentem, ahol jót aludtam, aztán reggel befogtak takarítani mert összehánytam mindent és rámfogták,hogy alkoholista vagyok, de már kezdek leszokni a sörről, pálinkát továbbra is iszom, finom Szatmárit is, de arról

Válasz erre

Előzmény: Beny12 2007.10.30. 16:58
Beny12
#34 Beny12 [6388]
Múlt héten elmentem a szomszéd házibulijára, és helikoptert kaptam ajándékba a nagymamámtól amivel elutaztam Burmába gigákat kivágni, úgy, hogy szépen hazautaztam utána egy új házibuliba mentem, ahol jót aludtam, aztán reggel befogtak takarítani mert összehánytam mindent és rámfogták,hogy alkoholista vagyok, de már kezdek leszokni a sörről, pálinkát továbbra is iszom, finom Szatmárit

Válasz erre

Előzmény: MattMatthew 2007.10.30. 16:54
MattMatthew
#33 MattMatthew [11942]
Múlt héten elmentem a szomszéd házibulijára, és helikoptert kaptam ajándékba a nagymamámtól amivel elutaztam Burmába gigákat kivágni, úgy, hogy szépen hazautaztam utána egy új házibuliba mentem, ahol jót aludtam, aztán reggel befogtak takarítani mert összehánytam mindent és rámfogták,hogy alkoholista vagyok, de már kezdek leszokni a sörről, pálinkát továbbra is iszom

Man literally too angry to die

Válasz erre

Előzmény: gary007 2007.10.30. 16:50
gary007
#32 gary007 [2222]
Múlt héten elmentem a szomszéd házibulijára, és helikoptert kaptam ajándékba a nagymamámtól amivel elutaztam Burmába gigákat kivágni, úgy, hogy szépen hazautaztam utána egy új házibuliba mentem, ahol jót aludtam, aztán reggel befogtak takarítani mert összehánytam mindent és rámfogták,hogy alkoholista vagyok, de már kezdek leszokni

Válasz erre

anxius
#31 anxius [6744]
Múlt héten elmentem a szomszéd házibulijára, és helikoptert kaptam ajándékba a nagymamámtól amivel elutaztam Burmába gigákat kivágni, úgy, hogy szépen hazautaztam utána egy új házibuliba mentem, ahol jót aludtam, aztán reggel befogtak takarítani mert összehánytam mindent és rámfogták,hogy alkoholista vagyok

Válasz erre

tibi6893
#30 tibi6893 [4981]
elkéstem XD

Válasz erre

Előzmény: tibi6893 2007.10.30. 13:43
tibi6893
#29 tibi6893 [4981]
Múlt héten elmentem a szomszéd házibulijára, és helikoptert kaptam ajándékba a nagymamámtól amivel elutaztam Burmába gigákat kivágni, úgy, hogy szépen hazautaztam utána egy új házibuliba mentem, ahol jót aludtam, aztán reggel befogtak takarítani mert összehánytam a lakást.

Válasz erre

Előzmény: 74656 2007.10.30. 13:32
Seth19
#28 Seth19 [180]
Múlt héten elmentem a szomszéd házibulijára, és helikoptert kaptam ajándékba a nagymamámtól amivel elutaztam Burmába gigákat kivágni, úgy, hogy szépen hazautaztam utána egy új házibuliba mentem, ahol jót aludtam, aztán reggel befogtak takarítani mert összehánytam mindent és

Válasz erre

Előzmény: 74656 2007.10.30. 13:32
74656
#27 74656 [210]
Múlt héten elmentem a szomszéd házibulijára, és helikoptert kaptam ajándékba a nagymamámtól amivel elutaztam Burmába gigákat kivágni, úgy, hogy szépen hazautaztam utána egy új házibuliba mentem, ahol jót aludtam, aztán reggel befogtak takarítani mert összehánytam

Revenge is a dish best served cold --old proverb/A bosszú hidegen tálalva a legjobb --régi közmondás

Válasz erre

Előzmény: ruskyy 2007.10.30. 01:18
ruskyy
#26 ruskyy [1250]
Múlt héten elmentem a szomszéd házibulijára, és helikoptert kaptam ajándékba a nagymamámtól amivel elutaztam Burmába gigákat kivágni, úgy, hogy szépen hazautaztam utána egy új házibuliba mentem, ahol jót aludtam, aztán reggel befogtak takarítani

Bolje biti pijan, nego star.

Válasz erre

Előzmény: VodevilX 2007.10.30. 01:11
VodevilX
#25 VodevilX [11345]
Múlt héten elmentem a szomszéd házibulijára, és helikoptert kaptam ajándékba a nagymamámtól amivel elutaztam Burmába gigákat kivágni, úgy, hogy szépen hazautaztam utána egy új házibuliba mentem, ahol jót aludtam

“If you want something you've never had You must be willing to do something you've never done.”

Válasz erre

Előzmény: ruskyy 2007.10.30. 01:09
ruskyy
#24 ruskyy [1250]
Múlt héten elmentem a szomszéd házibulijára, és helikoptert kaptam ajándékba a nagymamámtól amivel elutaztam Burmába gigákat kivágni, úgy, hogy szépen hazautaztam utána egy új házibuliba mentem, ahol

Bolje biti pijan, nego star.

Válasz erre

Előzmény: 74656 2007.10.30. 00:34
74656
#23 74656 [210]
Múlt héten elmentem a szomszéd házibulijára, és helikoptert kaptam ajándékba a nagymamámtól amivel elutaztam Burmába gigákat kivágni, úgy, hogy szépen hazautaztam utána egy új házibuliba mentem

Revenge is a dish best served cold --old proverb/A bosszú hidegen tálalva a legjobb --régi közmondás

Válasz erre

Előzmény: Dile 2007.10.30. 00:19
Dile
#22 Dile [5900]
Múlt héten elmentem a szomszéd házibulijára, és helikoptert kaptam ajándékba a nagymamámtól amivel elutaztam Burmába gigákat kivágni, úgy, hogy szépen hazautaztam utána egy új

"Yes, I know my enemies: they're the teachers who taught me to fight me. Compromise, conformity, assimilation, submission, ignorance, hypocrisy, brutality, the elite."

Válasz erre

Előzmény: LiT 2007.10.29. 23:59
LiT
#21 LiT [20136]
Múlt héten elmentem a szomszéd házibulijára, és helikoptert kaptam ajándékba a nagymamámtól amivel elutaztam Burmába gigákat kivágni, úgy, hogy szépen hazautaztam utána

We are the Universe... Observing itself... Observing itself... Destroying itself...

Válasz erre

Balikiraly
#20 Balikiraly [383]
Jah télleg boccse De nem jelenítette meg

Válasz erre

Előzmény: Germinator 2007.10.29. 22:32
Barthezz
#19 Barthezz [54727]
Ez de LOLtopic

"évtizedeken át a légkörbe mérget vetettek, ezért lett különösen fontos, hogy értéket teremts"

Válasz erre

Germinator
#18 Germinator [29909]
ezzel kicsit elkéstél

My father was brutally murdered last week, and it's only now that I can look back and laugh.

Válasz erre

Előzmény: Balikiraly 2007.10.29. 22:29
Balikiraly
#17 Balikiraly [383]
Múlt héten elmentem a szomszéd házibulijára, és helikoptert kaptam ajándékba a nagymamámtól amivel elutaztam Burmába. Ott találkoztam

Válasz erre

Előzmény: Germinator 2007.10.29. 13:23
Seth19
#16 Seth19 [180]
Múlt héten elmentem a szomszéd házibulijára, és helikoptert kaptam ajándékba a nagymamámtól amivel elutaztam Burmába gigákat kivágni, úgy, hogy szépen

Válasz erre

goodboy007
#15 goodboy007 [9205]
Úgy is jó.

Válasz erre

Előzmény: Sturmgewehr 2007.10.29. 15:12
Sturmgewehr
#14 Sturmgewehr [7161]
Kitépni...

Válasz erre

Előzmény: goodboy007 2007.10.29. 15:11
goodboy007
#13 goodboy007 [9205]
Múlt héten elmentem a szomszéd házibulijára, és helikoptert kaptam ajándékba a nagymamámtól amivel elutaztam Burmába gigákat kivágni

Válasz erre

Előzmény: Germinator 2007.10.29. 13:23
csuvi
#12 csuvi [5613]

A szó a legerősebb kábítószer, amit ember valaha is használt

Válasz erre

MattMatthew
#11 MattMatthew [11942]
Kicsit elkéstem.

Man literally too angry to die

Válasz erre

Előzmény: MattMatthew 2007.10.29. 13:23
MattMatthew
#10 MattMatthew [11942]
Múlt héten elmentem a szomszéd házibulijára, és helikoptert vettem ajándékba...

Man literally too angry to die

Válasz erre

Előzmény: Dile 2007.10.29. 12:16
Germinator
#9 Germinator [29909]
Múlt héten elmentem a szomszéd házibulijára, és helikoptert kaptam ajándékba a nagymamámtól amivel elutaztam Burmába

My father was brutally murdered last week, and it's only now that I can look back and laugh.

Válasz erre

Előzmény: 74656 2007.10.29. 13:21
74656
#8 74656 [210]
Múlt héten elmentem a szomszéd házibulijára, és helikoptert kaptam ajándékba nagymamámtól amivel

Revenge is a dish best served cold --old proverb/A bosszú hidegen tálalva a legjobb --régi közmondás

Válasz erre

Előzmény: Malin- 2007.10.29. 13:19
Mattmaster
#7 Mattmaster [9513]
Múlt héten elmentem a szomszéd házibulijára, és helikoptert kaptam ajándékba a nagymamától

Válasz erre

Malin-
#6 Malin- [2440]
Múlt héten elmentem a szomszéd házibulijára, és helikoptert kaptam ajándékba

"Nem tudtam, hogy ennyi tudatlan ember van a világon, míg el nem kezdtem használni az internetet."

Válasz erre

Előzmény: Dile 2007.10.29. 12:16
Dile
#5 Dile [5900]
Múlt héten elmentem a szomszéd házibulijára, és helikoptert

"Yes, I know my enemies: they're the teachers who taught me to fight me. Compromise, conformity, assimilation, submission, ignorance, hypocrisy, brutality, the elite."

Válasz erre

LiT
#4 LiT [20136]
Múlt héten elmentem a szomszéd házibulijára.. -> Eddig ez van meg
Mindig írjátok hozzá

Ezt így kéne Copyy

We are the Universe... Observing itself... Observing itself... Destroying itself...

Válasz erre

Balikiraly
#3 Balikiraly [383]
szomszéd házibulijára...

Válasz erre

Előzmény: Miking 2007.10.29. 11:15
Miking
#2 Miking [959]
elmentem a...

Válasz erre

Előzmény: LiT 2007.10.29. 11:13

A fórumon szereplő hozzászólások olvasóink véleményét tükrözik, azokért semmilyen felelősséget nem vállalunk.

Fórumszabályzat