26 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Rapperek vs. Rockerek

dzsud
#743 dzsud [1387]
Igen gyűjtőfogalmak...én például örök rocker maradok...de meghallgatok én punkot rock 'N' rollt skinhead/bonhead, black/death metal zenéket...mostanában inkább csak punk és black!

Válasz erre

Baaaal
#742 Baaaal [4]
Igen ,egyetértek, "Én inkább úgy fogalmaznék, hogy gyűjtőfogalmak lettek."
én is így akartam fogalmazni, csak már késő este volt. Egyébként nem csak "okoskodni" próáltam, ahogy te fogalmaztál, hanem elmondtam eddigi tapasztalataim alapján a véleményemet.A harmadik hozzászólásoddal többnyire egyetértek, legalább nem próbáltál meggyőzni arról hogy csak okoskodok.Ez valóban egy szubjektív téma, de hát ez a fórum tudtommal azért van hogy mindkét oldal érvekkel megpróbálja meggyőzni a másikat.Az első hozzászólásomban kifejtettem hogy a rapről lehet hogy nem lesz túl objektív a véleményem, mert nem ismerem a műfajt annyira, javítsatok ki ha tévednék.Ezt meg is tettétek, hálás köszönet érte.Viszont ez is szubjektív, de vessetek meg érte, nem bánom, de én akkor is úgy érzem hogy a metálba mélyebb érzelmeket lehet vegyíteni, és sokkal kifejezőbb, őszintébb zene mint a rap/hip-hop.

Baaaal

Válasz erre

CsabaZz
#741 CsabaZz [90]
Én meg mindkét zenei irányzatból szeretek előadókat, együtteseket. Nincs konkrét kedvenc zenei stílusom, ami valami miatt tetszik, azt meghallgatom. Arról nem is beszélve, hogy a stílusok keveredése is csak azt tükrözi, hogy nincs mindenható stílus, mindegyik egyenrangú, valamint - hogy van ezekre a kevert stílusokra igény - azt, hogy egyesek unják már a szimpla stílusokat, újat akarnak. Hogy kinek mi kell, azt egyéni döntés alapján kell(ene) hozni, nem pedig az aktuális divat alapján (lásd az emot, ami manapság nagyon hódít a fiatalok körében, és egyeseken nagyon látszik, hogy erőltetik).

Persze lehet jönni azzal, hogy X.Y. sokkalta inkább rap/rock, mint Z.W., csak arról felejtkezik meg az emberke, hogy ez csak egy szubjektív vélemény, és a másik véleménye is szubjektív, azaz attól még, hogy nem egyeznek, mindkettő egyaránt helyes (szemszögtől függ). Például én mondhatnám azt, hogy Eminem a rap királya, míg másnak az a véleménye, hogy az csak és kizárólag 2 Pac lehet. Nincs törvénybe foglalva, hogy melyik állítás az igaz, ez egyéni ízléstől függ.

"hagyományos rap, rock gyk. nem létezik már"
Én inkább úgy fogalmaznék, hogy gyűjtőfogalmak lettek.

"A rapzene elkészítéséhez általában elég egy jobb program, és minimális kreativitás..."
Na ez az, ami a raperek többsége esetén egyáltalán nem igaz. Ezek az egyalbumos/egyszámos senkik. Képzeld el, hogy egy komolyabb rapalbum sem havonta/évente jön ki, ennél azért több idő kell hozzá, amíg kikupálódik az egész (akárcsak a rockalbumok esetén). ... Vagy ennek csak a látszatát keltik, nem tudom.

Válasz erre

Előzmény: Baaaal 2008.06.17. 23:14
viktorbacsa
#740 viktorbacsa [4]
Nekem két kedvenc együttesem van. Egyik rock és a másik rap. Ezek: A Rock: Godsmack Együttes
A Rap: Children of Distance

Mindenkine javaslom ezeket mert nagyon jók.

Válasz erre

asas01
#739 asas01 [12269]
Legalább ugyanennyi témát fel lehetne sorakoztatni a rap mellé is akár, viszont alapvető különbség, hogy mivel a rap lényege elsősorban a szöveg, ezeket jobban kifejti. Azt hiszem, nincs sok értelme vitatni, hogy a szövegek témáinak sokrétűségét illetően a rapnél nyitottabb műfajt nem találsz.

i tell it like it is, cause im a bold figure

Válasz erre

Előzmény: crypticus 2008.06.18. 01:23
Mattmaster
#738 Mattmaster [9513]
Ennél a Hip-Hop sokkal szélesebb körben mozog.

Válasz erre

Előzmény: crypticus 2008.06.18. 01:23
crypticus
#737 crypticus [34]
A legtöbb mondanivalót rapszámokba lehet beleönteni???

Csak néhány dalszövegtémát hozok fel,amivel a Metal műfajban találkozhatsz:Mitológia(skandináv,egyiptomi,sumér stb),társadalombírálat,horror(akár eredeti,akár fiktív),fantasy,nemzetek történelmi múltja,okkultizmus,politika,életfilozófia,keresztény vallás.

Válasz erre

Előzmény: Mattmaster 2008.06.17. 23:21
Mattmaster
#736 Mattmaster [9513]
"A rapzene elkészítéséhez általában elég egy jobb program, és minimális kreativitás"

Na innen el is buktad az egészet, látszik hogy csak okoskodni próbálsz. Egyrészt jobb alapokhoz nem elég egy program, és rengeteget kell rajtuk dolgozni.

Kreativitás? Öreg, a rap a legszabadabb zenei stílus, a legtöbb mondani valót ezekbe a számokba lehet beleönteni. Ajánlok meghallgatásra pár Hősök vagy egyéb underground csapatok számát, ilyen szöveget te soha nem fogsz tudni írni.

Válasz erre

Előzmény: Baaaal 2008.06.17. 23:14
Baaaal
#735 Baaaal [4]
Én új vagyok ezen a fórumon.Igazából csak azért regeltem hogy ehhez a témához hozzászólhassak, szóval ki is fejteném az én álláspontomat.Előre is bocs ha már ezt megvitattátok,de kicsit lusta vok végigolvasni az egészet.Én ezt a "rapperek"vs"rockerek" vitát egy kicsit komolytalannak tartom, mégpedig a következők miatt: mindkét zenei kategória több részre bomlik, hagyományos rap, rock gyk. nem létezik már .Érdekes lenne lebontani ezt a két kategóriát, és az alkategóriákat összehasonlítgatni, mert így most kinek a pap, kinek a felesége....
2. Én inkább metálpárti vagyok, de ennek ellenére meg tudom érteni az ellentábor érveit is. Én érvnek azt szoktam felhozni,számomra az a jó zene, amit hangszerekkel, kreatív munkával alkotnak.A rapzene elkészítéséhez általában elég egy jobb program, és minimális kreativitás, míg a jobb rock/metál zenék 6-7 ember több hónapos(éves?) munkája eredményeképp keletkeznek.Persze vannak olyan rapperek akik zenekarral lépnek fel/alkotnak, de ezek száma a többihez képest tudtommal elenyésző.(amennyiben tévednék javítsatok ki nyugodtan, rap téren nem mozgok túl otthonosan, de vannak rapper barátaim, és egy keveset értek hozzá Ha jól látom az utóbbi hozzászólások többnyire a numetallal foglalkoznak. Numetalt régebben hallgattam, de a stílusok, és a témák túlzott keverése miatt mostanság inkább hanyagolom.Jobban szeretem ha egy együttes egyféle stílust képvisel, de azt profi módon.(gondolok itt az egész speciális műfajokra pl death doom, gothic death, syphonic metal, stb)A végére még megjegyezném, hogy a "rock vs rap" viták többnyire az én baráti társaságomban feloldhatatlan ellentétekhez szoktak vezetni, talán pont azért, mert a két műfaj annyira más, hogy egyik tábor képviselője sem talál a másikban élvezhető elemeket.(a numetal ezt lenne hivatott feloldani, több kevesebb sikerrel)

Baaaal

Válasz erre

anxius
#734 anxius [6744]
Hát ha Kornt hallgatsz,akkor nagyon faszául feltudod mérni,hogy mi a rockzene.

Gratulálok...

Válasz erre

Előzmény: Children Of The KoRn 2008.06.16. 11:28
Children Of The KoRn
#733 Children Of The KoRn [5]
amugy sztem ez a rapperek vs rockerek ügy nem nagy szám hisz a ettö keverése is egészen élvezhetö mind két oldal számára és pl itt van a LimpBizkit az rap metal (Tudomásom szerint) és ez az egész háború tök fölösleges..attól mert valakit meg vernke pl: egy rapper-t attól még mindig ugyan ugy lesznek rapperek..ez igy van a másik oldallal...én személy szerint Rock párti vagyok.

Válasz erre

Children Of The KoRn
#732 Children Of The KoRn [5]
most hirtelen nem tudom mik voltak de az bisztos ho csak két magyar volt a négy közül

Válasz erre

Előzmény: Children Of The KoRn 2008.06.16. 11:25
Children Of The KoRn
#731 Children Of The KoRn [5]
LoL valaki látta már aszt a reklámot ho "Az énekesek melyike nem magyar?"

Válasz erre

crypticus
#730 crypticus [34]
Nem gyűlöltük egymást,mindössze egy kérdésben nem egyezett az álláspontunk.Megesik az ilyesmi.

Válasz erre

Előzmény: Lovi Tommy 2008.05.31. 19:51
anxius
#729 anxius [6744]
Höhööhöhö

Válasz erre

Előzmény: Dile 2008.05.31. 20:10
Dile
#728 Dile [5900]
Lil Jon!


OKAY!!!

"Yes, I know my enemies: they're the teachers who taught me to fight me. Compromise, conformity, assimilation, submission, ignorance, hypocrisy, brutality, the elite."

Válasz erre

anxius
#727 anxius [6744]
KoK Armadája tényleg HATALMAS volt.


Lovi Tommy:Bizkitman a nagy nu-metal fan,ha jól tudom,ő hallgat azt a fórumról leginkább

Válasz erre

Előzmény: crypticus 2008.05.30. 21:23
Lovi Tommy
#726 Lovi Tommy [8084]
ha jól emlékszem, pár hsz-el előbb még "gyűlöltétek" egymást valaki hallgat numetalt?

Válasz erre

crypticus
#725 crypticus [34]
Na meg az új Keep Of Kalessin.Már a címe is találó:Kolossus.Az armadával padlóra küldtek,kiváncsi leszek,megteszik-e újra.

Válasz erre

anxius
#724 anxius [6744]
Igaz is.húú de rég dübörgött már Abbath hangja a hangszóróimból...

Válasz erre

Előzmény: crypticus 2008.05.30. 21:16
crypticus
#723 crypticus [34]
Szerintem be fogom gyűjteni.Nem árt egy kis vérfrissítés.Mondjuk amit feszült figyelemmel várok az az új Immortal album.Remélem nem rombolják le a nimbuszukat valami összecsapott,önismétlő fércmunkával.

Válasz erre

anxius
#722 anxius [6744]
Ajánlom a Far beyond the quiet c. számukat,amit Quorthon emlékére irtak.Igazi gyönyörűség.

Válasz erre

Előzmény: crypticus 2008.05.30. 20:55
crypticus
#721 crypticus [34]
Csak a The Storm I Ride számukat,de az módfelett tetszett.Lendületes zene fogós témákkal ugyancsak a naaagy motörheadet idézve.

Válasz erre

anxius
#720 anxius [6744]
Új albumot nem hallottam,de utána nézek majd.I albumáról mi a véleményed?Hallottad már?

Válasz erre

Előzmény: crypticus 2008.05.30. 20:48
crypticus
#719 crypticus [34]
Mondjuk az új albummal nagyon elmentek az Impled Nazarene féle "blacket keverjük a motörheaddel"irányba viszont a Domine Non Es Dignus albumuk odab.sz.Főleg ahol dallamos ének is hallható(Do Not Speak,This Cannot Be The End).

Válasz erre

anxius
#718 anxius [6744]
Jelentkezem

crypticus:Ebben igazad van,tényleg BM-ből indultak ki,de nekem már valahogy nem jön be ez a stilus amiben most mozognak.Anaal Nathrakh tényleg sokat újitott,bár amennyire én ismerem,csak néhány dalt hallottam,amit Csihar énekelt és abból olyan Nargarothos DM,BM keveréket szűrtem le kis extrém vonásokkal tarkítva.

Válasz erre

Előzmény: Playbahnosh 2008.05.30. 20:12
crypticus
#717 crypticus [34]
Anxius.Nem értem miért baj ha valaki képes újítani,egy adott műfaj kereteit kiszélesíteni.Azt meg ne mondd nekem hogy a dimmu értéktelen ZENEILEG mert ez így nem igaz.Az meg hogy hatalmas publicitást élveznek KIT ÉRDEKEL?Az igazi zenehallgató a zenét a hangulata miatt kellene hogy hallgassa,függetlenül attól hogy az adott bandát 500000-en ismerik,vagy csak 500-an.Azt még te is elismerheted higy a dimmunál a black metal a kiindulási pont.Igaz hogy túlpolírozott,giccses,és jóval kommerszebb mint pld a gorgoroth,de ettől még van zenei tartalma.De sorolhatnék még egy csomó újító bandát(Dodheimsgard,Throns,Mayhem,Anaal Nathrakh,Aborym stb).Én azt mondom hogy black metalt(vagy legyen szó bármilyen zenéről) csak hallás után szabad megítéli(természetesen nem egyszeri hallgatás után)mert lehet az első benyomás csalóka.A külsőségeket meg FIGYELMEN KÍVŰL KELL HAGYNI.

Válasz erre

Playbahnosh
#716 Playbahnosh [482]
"Szerintem ez egy szép kis vita lett,eddig kúltúráltan folyik. "

Hála a jóistennek! Még jó, hogy nem kezdtek el itt anyázni meg "köcsögrepper! balfaszrokker!"-ezni. Mi értelme lenne amúgyis

Amúgy folyhatna a vita mostmár másról is, a blekkmetál már kicsit fárasztó...hmm...ki hallgat Lordi-t?

Válasz erre

Előzmény: anxius 2008.05.30. 20:02
anxius
#715 anxius [6744]
ÉS ez az amiért manapság már ténylegesen nem hallgatok Black Metalt.Rájöttem,hogy egyáltalán nem az én stílusom,ami nekem való,az a szép dallamos zene



crypticus:Jól beszélszSzerintem ez egy szép kis vita lett,eddig kúltúráltan folyik.

Válasz erre

Előzmény: Obi1 2008.05.30. 19:57
crypticus
#714 crypticus [34]
Kicsit túlreagáljátok a dolgot.Én ugyan még új hús vagyok itt,de az nem baj ha vitát folytatunk amig az megmarad a jóizlés határai között,anyázások,trágárkodások nélkül(ahogy én látom ez eddig hál' istennek igy ment).Indulatok meg ha vannak,hát hadd legyenek.Én azt mondom inkább itt tisztázzuk a dolgokat,minthogy az utcán verjük hülyére egymást(azt úgyis megteszik helyettünk sokan mások).Ha már fórumról van szó,akkor az "érvek-ellenérvek" séma még nem nem megy túl a határokon.

Válasz erre

Obi1
#713 Obi1 [1410]
ACDC, Guns 'n Roses, The Rolling Stones.Nálam ezek számítanak igazi rock zenének, nem a 21. századi dallam nélküli érthetetlen szövegű izék, amik még zenének se nevezhetők, és még ének tudás se szükséges hozzájuk, mert az összes szám ugyan olyan "mély hangon végigdörmögök egy gitár+dob összevisszaságot".

Power-saw to people!

Válasz erre

anxius
#712 anxius [6744]
Igen,attól érzem magam trúnak,hogy leszólom azt,ami tényleg nem igazi.A dimmu tiszta pózer banda,bár minden tagjukat tisztelem és külön külön tetszik is a játékuk,de amit az a zkr. művelt a black metallal,az szánalom.Ha igazi trút akarsz,ami nem a "csak játsszuk ugyanazt a témát perceken át,necrofos hangzással meg kriptahagulattal kísérve mer' az olyan Qrvára trúú blekk",akkor hallgass meg néhány korai Darkthrone,Gorgoroth számot és persze Bathoryt.

Válasz erre

Előzmény: crypticus 2008.05.30. 19:32
asas01
#711 asas01 [12269]
Amúgy meg csak a poén kedvéért itt van egy jó magyar rap szám. Have fun!

i tell it like it is, cause im a bold figure

Válasz erre

Playbahnosh
#710 Playbahnosh [482]
jajjistenem... gyerekek, szépen játszatok

Mindenki hirtelen nagyon okos lett zeneileg és próbálja elhitetni a másikkal, hogy neki van igaza. Mintha ezt már láttam volna valahol Ideje lenne elfogadni, hogy mindenkinek más az ízlése, és ezen úgysem fogtok tudni változtatni. Egyébként ha valaki nem tudja értékelni az általad hallgatott zenét, akkor a fárszért próbálod rábeszélni, hogy "pedig ez a trú [instert genre here]!" Meg minek fikázod a más zenéjét? Attól neked jobb lesz? Attól te több leszel? ehh, épp ellekezőleg. Hagy hallgassa amit akart, ha nem tudja értékelni, úgy kell neki, sosem fogja felfogni milyen fasza is a [insert band here] meg úgy általában az egész [insert gernre here]. Szal ennyit erről

Válasz erre

asas01
#709 asas01 [12269]
Nos, amennyiben ténylegesen érdekel a dolog, a hip-hop kulturához köthető öltözködési formák nagyrésze vagy a sportból(kosárlabda) vagy a börtönben használatos viseletek utánzásának következtében szivárgott át a hétköznapokba, főleg a bandatagoknak/breakeseknek köszönhetően. Legalábbis tudtommal, a divatban ugyanis nem vagyok kifejezetten otthon.

i tell it like it is, cause im a bold figure

Válasz erre

Előzmény: crypticus 2008.05.30. 19:39
crypticus
#708 crypticus [34]
asas01-et meg kell követnem.tényleg elhamarkodottan nyilatkoztam(a grindcore a punk és a HC zenék szülötte,gyorsabb,agresszívabb formában).Ezt a megjegyzésemet visszaszívom.Ugyanakkor nem zártam ki a minőségi punkzene létezésének lehetőségét.Na mindegy punk téma lezárva részemről.A rapről pusztán egy ruhaviseleti kérdést tettem fel(XXXXXXL-es nadrág).

Válasz erre

crypticus
#707 crypticus [34]
Kedves anxius.Áruld már el légyszives,a te nézeteid szerint mi a jellemzője a színvonalas zenének.Merthogy azo kívűl hogy a dimmut szapulod,egy értelmes érvet nem tudtál eddig felhozni,hogy ugyan miért rühelled ennyire.komolyan ettől érzed "true"-nak magadat?Gondolom te még a "csak játsszuk ugyanazt a témát perceken át,necrofos hangzással meg kriptahagulattal kísérve mer' az olyan Qrvára trúú blekk" szinten vegetálsz.

Válasz erre

asas01
#706 asas01 [12269]
Mégis miről beszélsz? Az első fórumos hozzászólásod rögtön a rapről szólt, illetve arról, hogy mennyire nem vagy képben azt illetően. Felőlem hallgathatsz ütvefúrót is fast forwardban, de könyörgöm, ne kritizáljuk a punk zenei mélységét, miközben pont a grindcore-t fényezzük, mert kapásból a sírba röhögöm magam!

i tell it like it is, cause im a bold figure

Válasz erre

Előzmény: crypticus 2008.05.30. 19:23
anxius
#705 anxius [6744]
Hozzád hasonlóan nekem is egy ideig csak a Black Metal jelentette a zenét,szóval hidd el,hogy azért otthonosan mozgok a témában.Ám a punkokról tett megjegyzésed még mindig bántja a szemem...

Válasz erre

Előzmény: crypticus 2008.05.30. 19:23
crypticus
#704 crypticus [34]
Figyelj,én nem akarok ráerőltetni semmit senkire.Nekem mindíg a "deth"a"blekk"a"dúm"metál meg a "grájndkór"lesz A ZENE,ezen senki emberfia nézőpontja nem változtathat.Csak kicsit zavar ha valaki baromságokat beszél,ha pedig ne adj isten számon kérem tőle,hogy ugyan miért mondta azt amit mondott,akkor megmakkan(anxius ugyebár).Arról én nem tehetek hogy értelmes választ csak harapófogóval lehet belőle kihúzni.Még csak nem is a rapről beszéltem erre jott powerhouse(akihez egy árva mukkot nem szóltam)és elkezdte mondani hogy a Vital Remains igy szar meg úgy szar.Ilyen esetben ugyan bocsássátok már meg hogy ellenérvet hozok fel.Megjegyzem anxiustól azóta sem érkezett értelmes válasz.Amúgy meg ha már ez egy fórum,akkor ugyan engedtessék már meg hogy elmonndjam a véleményem(még akkor is ha a kutyát nem érdekli)

Válasz erre

anxius
#703 anxius [6744]
A fuckozás nem csak a rapperekre jellemző

Válasz erre

Előzmény: crypticus 2008.05.30. 18:34
asas01
#702 asas01 [12269]
Ez tetszik: "a laikusok számára".
Az nem jutott eszébe, kedves szakértő úr, hogy ön a laikus más témák megítéléséhez?
Elég erősen no komment vagy az hozzászólásaid alapján, nyilvánvalóan nem látod a szemedbe csurgott arcfestésedtől az erdőt, a rapnél kevésbé egyhangú stílust ugyanis alig találni, tucatnyi alfaja alakult ki az évtizedek alatt, az underground a mai napig virágzik. Mégpedig nem csak külföldön.
Persze biztos vagyok benne, hogy sokkalta igényesebb és élvezetesebb a 3000 bmp-s dobra tolt, gitárkínzással kísért fejhangú ordítás, amit sajnos nem csak a kutyák hallanak.
Arról nem is beszélve, hogy milyen szinten kell ahhoz állni, hogy valaki a Rózsaszín pitbull alapján volnjon le bármiféle konzekvenciát a punk zenét illetően.

A nap tippe: nem attól lesz egy zene jó, élvezhető vagy igényes, hogy nehéz eljátszani.

A nap szépe: TRVE CVLT - avagy a rapperek hülyét csinálnak magukból

i tell it like it is, cause im a bold figure

Válasz erre

Előzmény: crypticus 2008.05.30. 18:34
anxius
#701 anxius [6744]
A dimmu szinvonalas?Ha a dimmu szinvonalas,akkor én szerintem nem ismerem a BM műfajt és Tokio Hotel fan vagyok....

Playbannosh:Itt nem is azon van a lényeg,hogy meggyőzzön.De ha már győzködni akar,akkor nézzen utána,hogy milyen hűlyeségekről beszél.

Válasz erre

Előzmény: crypticus 2008.05.30. 16:52
Playbahnosh
#700 Playbahnosh [482]
Őszintén nem értem mit túráztatod magad Úgysem fogsz tudni senkit meggyőzni, hogy a tressmetál meg a blekkmetál "A Zene", meg hogy az milyen jó, max azokat akik ilyet hallgatnak. Ha meg ennek ellenére folytatod, akkor pedig troll vagy, és azokat nem szeretik a fórumokon... csak mondom...

Ez a "mindenki hülye, csak én vagyok helikopter" kategória

Válasz erre

Előzmény: crypticus 2008.05.30. 18:39
crypticus
#699 crypticus [34]
Amúgy a lentebb elkövetett hosszadalmas szájtépésem anxiushoz szólt.Szemmel láthatólag maga is rájött,mekkora baromságokat írt olyasmikről amikről fogalma sincs(főleg a primordialra meg az opethre tett értelmes megjegyzéseire célzok).

Válasz erre

crypticus
#698 crypticus [34]
Lehet hogy egy laikus számára(mint amilyen te is vagy)a death metal csak "hörgésből meg zajból" áll,de azok legalább veszik a fárdtságot hogy hangszert vegyenek a kezükbe(koncertről-koncertre)és eljátsszák azokat a témákat.Ezzel szemben a rapperek mit csinálnek:gépi prüntyögésre szövegelnek(végül is az csöppet sem monoton előadásmód),toporognak a színpadon(arról a röhejes "hadonászásról" meg a "motherfucker,yeah,aha"folyamatos ismételgetéséről ne is beszéljünk).Ha hangszert adnának a kezükbe,csak a fejüket vakargatnák.Amúgy meg nem tudom miért dumálsz olyasmiről amiről halvány sejtelmed sincs(gondolok itt a vital remainshez fűzött építő kritikádra).Gondolom te suklóból eljátszanád azokat a gitárszólókat.

Válasz erre

Sturmgewehr
#697 Sturmgewehr [7161]
Számomra az az unalmas, hogy mindig arról van szó, hogy ki hogy néz ki és hogy melyik öltözék a szánalmasabb... Na ez qrva undorító...

Válasz erre

Előzmény: Playbahnosh 2008.05.30. 17:43
powerhouse
#696 powerhouse [13850]
akkor lakat

If I look back I am lost

Válasz erre

Előzmény: Playbahnosh 2008.05.30. 17:43
Playbahnosh
#695 Playbahnosh [482]
STOP!

HAMMERTIME!


Heh, tulajdonképpen ezt a kört még kb 491826533947-szer lefuthatjátok és úgy sem lenne semmi értelme. A rapnek és a rocknak nincs semmi köze egymáshoz, és ez így is jó. (na jó kivéve a RHCP-t, de ők külön kategória
Szinte minden fórumon valaki elindítja ezt a "rocker kontra rapper" témát, és mindig ugyanaz van: véget nem érő flémvór... szal szerintem egyezünk ki döntetlenben...







Na jah, ezt én sem gondoltam komolyan! ROCK RULEZ! BORN TO BE WILD!

Válasz erre

Sturmgewehr
#694 Sturmgewehr [7161]
És téged ez miért zavar? Lődd le magad, buzigyerek.

Válasz erre

Előzmény: crypticus 2008.05.30. 05:43

A fórumon szereplő hozzászólások olvasóink véleményét tükrözik, azokért semmilyen felelősséget nem vállalunk.

Fórumszabályzat