Ugyan már videók alapján sem tetszett, de ha már van belőle "demo" tettem vele egy próbát a hétvégén.
Hát maradt próba, már töröltem is azóta. Az a baj, hogy a Warhammer Fantasy világát nem ismerem és annyira nem is tetszik, amit eddig láttam belőle. Annyira meg nem győzött meg a játék, hogy alaposabban belemerüljek a hátterébe.
Más pozitívumot meg nem találtam, legalábbis úgy, hogy az utóbbi időben a Grim Dawn volt terítéken és ez szinte mindenben gyengébb. Csak pár dolog:
- A 4 classt már első látásra kevésnek éreztem. Oké, biztos jól össze vannak rakva, de az említett GD-ben 43 variáció van. És ott egy-egy classnak 4-5 buildje is lehet.
- Lehet én néztem félre valamit, de a karakterek testre szabhatósága tényleg kimerül annyiban, hogy az automatikusan megkapott skillekből melyiket pakolom be? Ez a rendszer a D3-ra hajaz és már ott is utáltam. Ez még ahhoz képest is visszalépés.
- A kameranézet sem az igazi. Idővel biztos meg lehetne szokni, de amíg nincs semmi, ami bent tartson...
- Én pont a nagy térképeket szeretem. D3, GD, Van Helsing három tökéletes példa. Itt meg kapok egy rakás csövet.
- Szintén lehet ezt is én néztem el, de komolyan nem lehet olyat beállítani, hogy állandóan mutassa a lootot? Komolyan gombot kell nyomni hozzá?
- A kereskedő (?!) meg egy vicc. Az a fajta, amin csak a mesélője röhög, mindenki más csak kínosan mosolyog és irtózatosan zavarban van. Íjászt indítottam, de lvl3 után egészen 10ig b@szott fegyvert dobni (vagy én nem nyomtam pont a gombot, helló lootrendszer

). Gondoltam majd veszek... Ja, hogy azt nem lehet... Oké, Alt+F4, uninstall...
Lehet ha nem GD után/közben próbálom vagy jobban ismerem a Warhammer világát nem tűnnek fel ezek a hibák, de régi veteránként (már a Diablo első részével is játszottam) és a világot nem ismerőként nem tudnék semmi olyat mondani, amiben a játék erős lenne.
...az élet álom, az álom halál, a halál megváltás, a megváltás élet...