Szerintem minden idők legkitaláltabb történetét valósítja meg a játék.
Kb a megjelenése óta minden évben előveszem egyszer és végignyomom. Az 1-et egyszer a 2-t meg már legalább 6-7 szer végigtoltam. Egyszerűen imádom a világot. Hatalmas hatása van rám, már akkor borsódzik a hátam amikor meghallom "Waaaar...... War never chaneges". Már kívülről tudom az egész intró szövegét szinte.
Igazából annyit szeretnék vele mondani hogy aki nem ismeri a játékot, vagy nem próbálta még sosem késő elkezdeni. Annyira összetett, kitalált, és kidolgozott hogy nemigaz.
99-ben kezdtem 14 évesen. Először a sokoldalúságára lettem figyelmes, még alig alig értettem angolul. Csak az tetszett hogy sok féle tárgy található benne, és nem feltétlenül szükséges mind a végigjátszáshoz.
Illetve tetszettek a rom épületek, a harcrendszer(hogy több féleképpen is meghalnak a lények), a nagy bejárható terület, meg a sok kis rejtett küldetés.
Telt múlt az idő, ugye változott a világnézetem, megutáltam a filmeket, elkezdett érdekelni hogy mi is van illetve lesz körülöttem.
Angol órák ugye voltak és egyre többet értettem a játékból. Ezért mégegyszer elővettem és már úgy nyomtam végig hogy kezdtem kapizsgálni a történetet. Majd következő évben kézbe kaptam egy valamilyen gémes újságot amiben volt egy 2-3 oldalas részletes Fallout világ-i "előtörténet". Baromira megjött megint a kedvem a játékhoz, fogtam és már mellékküldetésekre, sztorira is odafigyelve megint végigtoltam. Ezután jött azthiszem hogy beköttettük az internetet és véletlenül belebotlottam egy oldalba, ahol találtam javítást és magyarítást a játékhoz. Hát előkapartam az első 2-részt és nekikálltam úgy hogy most már teljesen érteni fogom. Az 1-et valamiért abbahagytam (már nem emlékszem pontosan az okára, talán eltört a cd). A másodikba pedig belefogtam 2-karakterrel megint. Aztán volt sajna egy adatvesztés a tároló vinyómról, és elvesztek a mentések, ott tartottam hogy megvan a G.E.C.K ls elmentem szervó 2-be kiszabadítani a falulakókat.
Tavaly eltünt a mentésem, és a cd-t is elkevertem. Múlt héten voltam haveromnál és írunk egy vegyes game dvd-t és maradt még rajta 1-cd nyi hely
. Szal most, pontosan tegnap feltelepítettem és nekiálltam
a vicces az hogy megöltek a skorpiók a templomban
.
De sebaj nekiállok sokadszorra. Egyszerűen még így sem ismerem az egész játékot... annyi mindent nem próbáltam még. Idére az a tervem hogy kiirtok egy nagy várost
kíványcsi vagyok mit szólnak majd a többi városlakók.
Fallout, Half-Life, Diablo TISZTELET
