Nekem is van router-em.A másik géphez 40 méter kábel kellett,hogy ne keljen falat furni.De az tökéletesen müködik pedig elég hosszú a kábel.
Nekem azt mondták a csatlakozásokra figyeljek mert arra nagyon kényes az ADSL.Ha valahol nem megfelelő akkor lassab lesz meg sokszor ledob meg hasonlok vagy egyáltalán nem lesz jó.
Meg ha a kábelt megtoldom akkor is fenn áll a hogy nem lesz tökéletes.
Hálozat, LAN, stb.
Függ-e az internet mnősége-sebessége attól, hogy a gép(ek) milyen hosszú kábellal vannak összekötve a routerral. Egyik ismerősömnél áll fenn ez a gond, röhögni fogtok, már több, mint egy éve. Hol van net, hol nincs, álltalában azér a torrent az megyeget, de a letöltés is max 60 k körül van. 2 megabites adsl van megosztva 2 fele. Msn is elketyeg, de netezni egy őrület. Aki csinálta az is össze vissza beszélt nekik mindent, a t-online-osok is, de a net még mindig nem jó. A routert is cserélték már másik fajtára, de semmi. Kijönnek megcsinálják, kb negyed óra míg jó azt annyi. Jövő héten elmek végignyálazom az összes kábelt, kezdve a telefontól, mert kurva gyanús nekem, sztem vmelyik kábel szaraxik. Ha újraindítom a routert, akkor az első oldal amit megnyitok, még úgy-ahogy beszenvedi magát, de a második az már dns error
Asszem először kiiktatom a routert, megpróbálom egy géppel, mert kezdetektől fogva volt nekik a router. Utána összekötöm rövid kábellal a gépeket az egyik szobában, azt megnézem úgy milyen. A routerhez leszedegettem 1 pdf-et, de az nem írja, hogy milyen hosszú lehet a kábel, csak azt, hogy utp patch kábel kell, asszem.Akinek van routerja, az valami helppel megsegíthetne thx
Asszem először kiiktatom a routert, megpróbálom egy géppel, mert kezdetektől fogva volt nekik a router. Utána összekötöm rövid kábellal a gépeket az egyik szobában, azt megnézem úgy milyen. A routerhez leszedegettem 1 pdf-et, de az nem írja, hogy milyen hosszú lehet a kábel, csak azt, hogy utp patch kábel kell, asszem.Akinek van routerja, az valami helppel megsegíthetne thx
Idegeskedni annyi, mint mások hülyesége miatt önmagunkon bosszút állni. (Marcus Aurelius, római császár)
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Egy hónap múlva ingyenes frissítésként érkezik a The Witcher 3: Wild Hunt - Remastered
- 2. FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk
- 3. Hoppá, az Opening Night Live-on derült ki, hogy készül a Heroes of Might & Magic III Remake!
- 4. A Dying Light 2: Renaissance elhozza azt, aminek a játékot a Techland eredetileg szánta?
- 5. A HoYoverse-től a Nodus Fall bemutatójával nyitott az idei gamescom ONL
Legfrissebb fórumtémák
- 14:05
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [91]
- 13:20
- Ki mivel játszik mostanában? [8300]
- 13:09
- The Blood of the Dawnwalker teszt – Éjjel-nappal szívás [hozzászólások] [14]
- 10:59
- CrossFire és az SLI [393]
- 18:24
- Resonance: A Plague Tale Legacy teszt – Végre felvehettük a fonalat [hozzászólások] [8]
- 14:56
- FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk [hozzászólások] [23]
- 16:28
- Egy hónap múlva ingyenes frissítésként érkezik a The Witcher 3: Wild Hunt - Remastered [hozzászólások] [12]
- 18:40
- Elhunyt... [2782]
- 08:03
- A Dying Light 2: Renaissance elhozza azt, aminek a játékot a Techland eredetileg szánta? [hozzászólások] [1]
- 20:43
- Közzétették a Call of Duty: Modern Warfare 4 bétájának hivatalos gépigényét, a bétához nem kell majd CoD HQ [hozzászólások] [1]
