28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Warhammer 40,000 - Dark Crusade



Írd ide hozzászólásod:

yerico
yerico [1344]
A saját stílusom az inkább egy erős védelem, majd egy gyors, mindent elsöprő támadás szokott lenni, tehát a pálya feléig legalább csak védekezem, majd gyorsan legyalulok mindenkit. Időnként felhúzok egy újabb bázist, benne újabb 6 lövegtoronnyal + barakkal és gyárral, hogy közelebb legyen az utánpótlás a nehezebb ellenfelekhez. Pl. az eldar HQ-nál frontálisan támadtam be a necronokkal, amit a 8-10 fire prismje köszönettel fogadott, és szépen ki is írtott. Ekkor fontos volt, hogy azonnal tudtam az egységeket gyártani a közelben, és nem egy kilométerről kellett hozni az utánpótlást. Monolithot soha sem mozgattam, elég volt a warriorok serege, akik menet közben bárkit lelőttek, a necron boss meg tud teleportálni, és detektálja a láthatatlan egységeket, ráadásul azonnal újra tudja éleszteni az elesett warriorokat. Lényegében sérthetetlen a csapat.

Egyszer véletlenül betelepotáltam egy ismeretlen területre. Kiderült, hogy a gép ott gyűjtögette a csapatát. Hirtelen ott volt a boss körül vagy 4-5 chaos marine + némi gépek. Nem kellett kijönnöm onnan, megfektette őket egyedül.
Barthezz
Barthezz [54727]
Mielőtt bármelyik főbázist betámadod, be kell szerezni 1-2 honor guard egységet. Azok nélkül esély nincs az ilyen pályák elején. Én is IG-ket nyomtam le először, az honor guard csapat amivel mentem pedig 2 SM-ből, 1 jetpack-es SM-ből (nem jut eszembe a neve) + 1 Librarian-ből állt. A Commander-t meg a Librariant beattache-olod a 2 elite SM mellé és veszel nekik rakétavetőt. 1-2 lövéssel leszedik a betámadó Hellhound-okat, az IG squad-ek meg végképp nem okoznak nekik problémát. Érdemes a Librarian varázslatait is kihasználni, nagyon jó speckókat tud. Innentől kezdve meg már nem nehéz a pálya.

yerico: Hát igen, a védekezős pályák néha valóban elég durvák voltak. Egyiken kb. 5 másodperc telhetett el és berepült egy Jetpack-es Chaos csapattal a bázisom közepére... Szerencsére az honor guard-ok megfogták őket (addigra már 2 veteran terminatorom is volt).


Más: Tegnap kipróbáltam a Necronokat, nekem nem jön be az irányításuk. Lehet hogy ők a legerősebb nép, de a DOW lényege a gyors, pergő játékmenet, a necronok pedig eszméletlen lassúak és ezért kilógnak a sorból. A Monolith sebessége pedig tényleg egy vicc. Mire az odaér az ellen bázisához, nyugodtan ki lehet menni a konyhába teszem azt főzni egy kávét... Ha pedig Eldar az ellenfél, akkor lazán megcsinálhatják, hogy mire a Monolith odaér szétszedni a bázist, az összes épületüket átteleportálják a térkép egy átellenes részébe és máris lehet elölről kezdeni az egész procedúrát...

"évtizedeken át a légkörbe mérget vetettek, ezért lett különösen fontos, hogy értéket teremts"

KisCsirkee
KisCsirkee [16989]
Megkezdem SM-mel a kampányt. Megtámadtam az IG-seket ezek meg 2x13 + 2 Hellhounddal első 2 percben, háát... Alig volt 1 db 7 fős SM Squadom + 2x2 Scoutom.

"Es rasseln die Ketten, es dröhnt der Motor, Panzer rollen in Afrika vor!"||| http://battlelog.battlefield.com/bf3/soldier/Szalami111/stats/226302379/ ||| =PPS=Szalami111

Vissza

Fórumszabályzat