Kedves PK
A Golden Globe díjat megsúgom, hogy olyanok itélik, akik filmeket az életükben nem csináltak. Az ugyanis a kritikusok, az újságírók díja.
Ezzel szemben az Oscar-t olyanok szavazzák, mint pl. Szabó Isván, vagy éppen Russel Crowe, de Denzel Washington is szavaz, ugyanis ő is nyert már oscart (csakúgy, mint Whoppi Golberberg)
Azt nem állítottam, hogy őket nem befolyásolják dolgok, mint például Russel Crowe botrányai, de az mind szubjektív és nem utasítást kapnak, hogy most fekete győzzőn. Persze én nem zárok ki semmit...
(Valszeg 93-ban a Malcom X-ért is ezért nem kapta meg az oscart."Még kilenc év múlva"-mondták)
Az a kifejezetten tetszik, hogy már tavaly tudták, hogy jövőre majd 3 fekete fog nyerni. Biztos azt is tudják, hogy jövőre melyik lesz a legjobb film.
Ajánlom, hogy olvass bele a Monsters Ball kritikáiba, amik még tavaly születtek és egyöntetüen el vannak ájúlva Halle Berry alakításától.
Russel Crowe alakítása kifejezetten tetszett, sőt a film is. Én egy szóval nem vontam meg az elismerést tőle. Amit írtam nem pont erről a filmről gondoltam, de jól mutatja, hogy kb. te ennyit vontál le Washington Training Day beli alakításáról.
Fórum » Nem számítástechnikai témák
Oscar 2002
az egesz szakma altal elismert?( ez ugy ahogy van balfaszsag. mephisto is leirta hogy kik lettek a golden globe jeloltjei/nyertesei. ajanlom figyelmedbe ezt a reszt. a *** a gyoztes:
Legjobb színész - Dráma
***:: Russell Crowe - Egy csodálatos elme
:: Will Smith - Ali
:: Kevin Spacey - The Shipping News
:: Billy Bob Thornton - Az ember, aki ott se volt
:: Denzel Washington - Kiképzés)
a szakmarol csak annyit hogy ha azert amit te is emlitettel (
"1. utálják, mert egy erőszakos seggfej. Pár hete is összeverte az akkori gála rendezőjét. "( russel crowe)) nem kaphat valaki dijat akkor nyilvan valo hogy nem az alakitasat nezik. hanem az embert. es nyilvanvalo hogy mi szurt nekik szemet washingtonon.
aztan azt is mondod hogy :" 2. kicsit uncsi a "játszon szellemileg beteg embert, akkor kap egy oscart" formula." eloszor is remelem tudod hogy a szellemileg beteg embereket is a rasszistak szoktak baszogatni. amugy pedig szamoljuk ossze hogy eddig hany oscart adtak szellemi fogyatekosokat jatszo szineszeknek es hanyat akcihosnek.
"3. tavaly ajándékba kapta az oscart, mert SEMMI különös nem volt a Gladiátor beli
alakításában."
ha tavaly a semmiert kapta az oscart de washington mar akkor is olyan nagyot alkitott a hurrikanban akkor tavaly miert nem o nyert? akkor nem jott volna ilyen szepen ossze az afroamerikai siker?
az viszont hogy szerinted kiabalasrol es vizelesrol ( LOL) szol crowe szerepe nagyon szep bizonyitvany arrol hogy mennyire ertetted a filmet.

Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Sony már a következő DualSense-generáción dolgozik, bejegyeztette az adaptív analóg karok technológiáját
- 2. PC-re is megérkezett a Marvel’s Wolverine…
- 3. Napokon belül megjelenik a legújabb Csillagok háborúja-játék, amely nem is annyira új, de mit mondanak a Star Wars Galactic Racer pontszámai?
- 4. Bus Simulator 27 teszt – Ez lesz Vitézy Dávid új kedvence?
- 5. Transport Fever 3 teszt
Legfrissebb fórumtémák
- 23:33
- Ki mivel játszik mostanában? [8329]
- 22:32
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [112]
- 23:03
- Az idén már tíz éves Mafia III ingyenes frissítést kap, amellyel végre dedikáltan is megjelenik PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re [hozzászólások] [1]
- 22:38
- The Blood of Dawnwalker [42]
- 07:16
- Körökre osztott akcióval jön a most bejelentett Gods with Badges, amelyben egy jövőbeli város rendőrét alakítjuk [hozzászólások] [3]
- 18:42
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1667]
- 12:37
- Active Matter teszt – Interdimenzionális extraction shooter a jobbik fajtából, némi S.T.A.L.K.E.R. utóízzel [hozzászólások] [1]
- 21:40
- Bus Simulator 27 teszt – Ez lesz Vitézy Dávid új kedvence? [hozzászólások] [6]
- 15:56
- A Sony már a következő DualSense-generáción dolgozik, bejegyeztette az adaptív analóg karok technológiáját [hozzászólások] [1]
- 08:44
- Forever Ago teszt [hozzászólások] [2]