Fuck it Dude let`s go bowlin`
Fórum » Filmek - mozi, TV, DVD
300
Mindenképpen jobb alternatíva, mint az a mészárszék, ami a végén volt. Mármint értitek.
Szerintem te valamit félrenéztél. A filmben kajakra 300 spártai indul a csatába, és hozzájuk csapódnak a többi görögök út közben, így lesz belőlük az általad is említett, a valóságnak is megfelelő négyezres haderő. Aztán ezek a szövetségesek késöbb magukra hagyják a spártaiakat, és amikor közölük cska egy nézett vissza, természetesen semmiféle szám nem megy le minuszba.
Azzal vitáznék, hogy dramaturgiai szempontból tényleg előnytelen lett volna e, ha a rendező a mítoszhoz hűen az utolsó csata elején megöli Leonidászt. Gondolj csak bele, mi minden érhető el ezzel az eszközzel. A vezér halott, de a maradék csapat ekkor sem tágít, sőt, még nagyobb elszántsággal vetik bele magukat a harcokba. A hérosz öröksége, a csata pedig a borzalmas vérbosszú, melyben katonái követik még a halálba is a vezérüket. Szerintem egészen eipkus jeleneteket lehetett volna összehozni így.
A- Leonidász meghal.
B- A csata elültével társai megsiratják, és megadják neki a végtisszességet.
C- Rövid tanácskozást követően úgy döntenek, hogy királyuk akarata szerint továbbra is ellenállnak.
D- A vérbosszú, irány a harc, a gyászoló és feltüzelt spártaiak írtozatos vérengzés közepette, ezernyi perzsát magukkal ragadva hullanak el a csatában.
Belegondolni is durva, micsoda jeleneteket lehetett volna ezzel a felépítéssel összehozni.

www.csinicucc.extra.hu
Hogy miért nem ölték meg Xerxest? Hát azért mert Ő nem ott és nam akkor halt meg!
Amúgy sokan lovagolnak olyan apróságokon amik túlmutatnak a gyerekes kötöszködésen. Ilyen hogy miért farkast ölt meg miért nem egy parasztot ahogy akkoriban volt szokás. Azért mert ez nem egy történelmi dokumentum film.
Kezdjük ott, hogy a Termophüley csatában nem 300 spártai harcolt hanem 4000 főt számláló görög szövetségi erő aminek Leonidasz a választott főparancsnoka volt. Valóban kitartottak a végsőkig de amikor árulás miatt megpecsételődött a sorsuk akkor sem 300-an maradtak ott hanem 800-an, ebből 300 a híres spártai és 400 a különböző görög állambéli. Sok ferdítés van a filmben de nem szabad így nézni. Ráadásúl Leonidasz a végső csata legelején halt meg, de ez nem nézett volna ki jól a vásznon.
Amúgy látszott rajta hogy ezt a rendező is tudatosan kezelte így mert mikor a végénél mondta hogy "százak hagyták ott őket és csak egy nézett vissza". 300-ból százak már majdnem minusz! Tehát van utalás a nagyobb haderőre.
Vajon miért akarta így a rendező? Mert a film címe az hogy 300 és nem 4000. Szerintem az egész úgy jó ahogy van és megéri a pénzét.
Vannak benne konkrétumok de nem hiteles. Viszont nem is erre hajtott, nem úgy mint a Nagy Sándor.
Szerintem valahol a Gyűrük ura és a Ryan közlegény megmentése között lehet a hitelességi listán.

Szerintem
Néhányan panaszkodtatok, hogy miért nem találta el Leonidas a film végén Xerxest. Hát azér mert ezzel akarta mutatni, hogy Xerxes nem isten, ő is sebezhető és ez a képregényben is így volt.
We are the Universe... Observing itself... Observing itself... Destroying itself...
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Egy hónap múlva ingyenes frissítésként érkezik a The Witcher 3: Wild Hunt - Remastered
- 2. FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk
- 3. Hoppá, az Opening Night Live-on derült ki, hogy készül a Heroes of Might & Magic III Remake!
- 4. A Dying Light 2: Renaissance elhozza azt, aminek a játékot a Techland eredetileg szánta?
- 5. A HoYoverse-től a Nodus Fall bemutatójával nyitott az idei gamescom ONL
Legfrissebb fórumtémák
- 15:22
- FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk [hozzászólások] [15]
- 12:11
- Resonance: A Plague Tale Legacy teszt – Végre felvehettük a fonalat [hozzászólások] [3]
- 11:55
- Ki mivel játszik mostanában? [8292]
- 16:28
- Egy hónap múlva ingyenes frissítésként érkezik a The Witcher 3: Wild Hunt - Remastered [hozzászólások] [12]
- 14:29
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [89]
- 18:40
- Elhunyt... [2782]
- 08:03
- A Dying Light 2: Renaissance elhozza azt, aminek a játékot a Techland eredetileg szánta? [hozzászólások] [1]
- 20:43
- Közzétették a Call of Duty: Modern Warfare 4 bétájának hivatalos gépigényét, a bétához nem kell majd CoD HQ [hozzászólások] [1]
- 11:26
- Döbbenetes mértékű pénzt veszített a Take-Two a Grand Theft Auto VI szivárgásai miatt [hozzászólások] [2]
- 15:36
- Helyzetjelentés Extra [3409]