300

Jó, lehet, hogy eleve vakvágány ez az összehasonlítósdi. Nézd, egyeseknek mond valami tmIller muknássága, másoknak azonban semmit nem jelent - és azt hiszem, egyik sem olyan nagy bűn. Szerintem az általad említett popkultúra - leszámítva Ginsberget, és még néhány más alakot - nem más, mint a jelenkori művészet önbeismerése. Beismeri, hogy nem tud a klasszikusok nyomába érni, nem rendelkezik olyan elmékkel, mint amilyenek az általunk olyannyira megvetett ókorban vagy középkorban - vagy akár a XX. Század elején - termelődtek ki. Beismeri, mert ez bizony maga a sajnálatos tény. És a beismerés mellett megpróbál felállítani egy alternatív értékrendet, amely talán nem kevesebb, inkább más - legalábbis ezt sugallja. De természetesen aklotói szempontból, a befektetett munka, kreativítás, eredetiség szempontjából bizony kevesebb. Nem értéktelen, de a klasszikus művészetek kifejezés rendszeréhez, eredetiségéhez, szépségéhez, varázsához nem ér fel - szerintem.

A popkultúra tehát nem más, mint a sivár atomkor művészete, ahol minden csak fél évig értékes, és ahol a várható profit határozza meg a sikert illetve sikertelenséget. Nicsenek már önzetlen, csak az alkotásnak élő, és abból nem meggazdagodni kívánó művészek, a gyors tempó gyors alkotásra sarkallja őket, és ekkor óhatatlanul felszinessé válhatnak. Nézd meg pl. Warholt. Van egy szubkultúrája, egy fantábora és kész. De állítom, hogy a világ 90%-a még csak nem is hallott róla, az informatika világában.

Már nem is tudom, mire akartam kilyukadni, remélem, azért sikerül kihámozni a lényeget.

www.csinicucc.extra.hu

Bocs a hangnemért meg az álságos kérdésekért, de azt hiszem kellettek. A képregény valóban elsősorban vizuális műfaj. Is. Nem akarom mondjuk éppen Frank Millert összehasonlítani Leonardoval - ugye Di Capriora gondoltál - de szerintem nem is kell összehasonlítani épp ez a szép benne. Szerintem Miller a saját műfaján belül persze van olyan korszakalkotó (talán) mint Leonardo. Az meg hogy az ún. popkultúrának is adunk valamit, még nem jelent teljes elértéktelenedést lásd Warhol vagy éppen Ginsberg vagy mostanában felkapott Bret Easton Ellis. Ugyanebbe a sorba sorolnám mondjuk Warren Ellist, Frank Millert, Garth Ennist, Frank Moore-t. Kifejezetten örülök egyébként, hogy erről is beszélgethetünk.

"We have the best two teams on Merseyside, Liverpool and Liverpool reserves" /Bill Shankly/

Örülök ennek a hangnemnek, hát remek, hogy nem lehet normálisan elbeszélgetni semmiről...

Nem vagyok én szakértője semminek, és a feltett kérdéseid nagyon álságosak, mivel mindannyian tudjuk, hogy a rájuk esetlegesen érkezhető válaszok meglehetősen szubjektívak. Valakinek filmművészet a 300, másnak csak egy szar, értéktelen szemrágógumi. Van akinek marha unalmas a Zabhegyező, másnak istentelen flash.

Azonban vannak általánosan, egyetemesen elfogadott klasszikus alkotások, és legjobb tudomásom szerint ebbe a körbe egyetlen comics sem fért még bele. A gondolatmeneteddel élve ezek szerint Miller egy Leonardóval egyenértékű művész... Ezt azért ne... Tudom én, hogy ahogy egyre előrébb haladunk az időben, egyre inkább kivesznek a valódi zseniális, korszakalkotó és meghatározó tehetségek és degenerálódik az emberek értékrendje, de azért ne kelljen már odáig eljutnunk, hogy egy Frank Millert - aki nagyon nagy részt a roppant elfogult netes hájpnak köszönheti mostani sikerét -, a halhatatlan művészek pantetonjába emeljünk... Ő a popcorn civilizáció egyik népszerű alakja, semmi egyéb. 100 év múlva senki nem fogja ismerni a nevét, mivel nem csinált semmi maradandót, átütő erejűt, zseniálisat, korszakalkotót. Fűzödik a nevéhez néhány füzet, meg egy-két közepes film és annyi. De ha emlékezni is fognak, biztosan nem úgy, mint teszem azt Tolsztoljra, vagy akármelyik klasszikus, valódi értékeket alkotó művészre.

Igazad van, nem láttam még egyetlen, általad említett képregényt sem - direkt a láttam szót használom az olvastam helyett... -, de ígérem, igyekszem bepótolni a lemaradásomat, hátha valamiféle katartikus élmény közepette megváltozik az értékítéletem, és sutba dobom a klasszikus értékek iránti elkötelezettségemet...

www.csinicucc.extra.hu

Látom nagy szakértője vagy a sok mindenen kivül a képregény témának is. Köszönjük professzor úr. De most komolyan mi a faszért kell mérlegre tenni a képregényt és a szépirodalmat. És ha már itt tartunk mi a szépirodalom szerinted? Amelyik művészi értéket képvisel? És melyik az az irodalmi alkotás, amelyik művászi értéket képvisel? És mi a művész érték? És mondjuk volt már szerencséd olyan képregényekhez, mint a Just a Pilgrim vagy a Transmetropolitan vagy a Planetary vagy éppen a Rising Stars esetleg Neil Gaiman munkái. Mert én úgy gondolom semmivel sem kisebb az értékük, mint mondjuk Bulgakov Mester és Margaritájának vagy éppen Radnóti Miklós vagy József Attila vagy Ady Endre bármelyik versének, Esterházy kiemelkedőbb alkotásainak, vagy Wass Albert bármelyik könyvének, vagy éppen William Gibson vagy Neal Stephenson vagy Dan Simmons vagy Athur C. Clarke egyes könyveinek. Mert amíg te pókemberből meg supermanből indulsz ki addig szerintem elég kevés dologgal ismerkedtél meg a képregény világából.

"We have the best two teams on Merseyside, Liverpool and Liverpool reserves" /Bill Shankly/

Miért, neked mitől olyan bámulatosan fantasztikusan újszerüek az alkalmazott technikák? Azért, mert összebuherálták a mátrixos lassítás-gyorsításokat a Sin City szándékosan túlkontúrozott képi világával? Ez neked új, lélegzet elállító, és flash? Ráadásul egyes csatajeleneteknél az operatőr, amikor pl. egy sík mentén halad, mintegy oldalazva, kábé két percig, és közben lassít-gyorsít, kifejezetten szar, pocsék, unalmas munkát produkál.

Ebben a filmben nem az a fos, hogy nem történelemhű, hanem az, hogy egyszeri megnézésre is rájön az ember arra, hogy ebből ezerszer többet, látványosabbat, izgalmasabbat ki lehetett volna hozni. Mert ez minden, csak nem alapos munka, ez sokkal inkább gyors pénzkereseti lehetőség, semmi egyéb.

Pontosan a comics műfajával egyenlő. Azt sem lehet összehasonlítani a szépirodalommal, mivel oda műfaji okokból képtelen felnőni. Nos, a 300 filmesztétikai szemmel pedig a filmművészethez nem tud felkapaszkodni, és itt nem a Bergman filmekre gondolok, hanem akár egy komolyabb holywoodi alkotásra - bármelyikre.

Olcsó poénok, olcsó és számtalanszor látott trükkök, fantáziátlanság, nyúlások. Egy valami azonban alaposan jelen van: A tucatnézők legalantasabb ösztöneire való számítás - ez a 300.

www.csinicucc.extra.hu

Már nem is azért, de az a poén, amikor Leonidas mondja, hogy fáj a térde, az nagyon nagy.
"a csatajeleneteken kívüli részek is hótt sz*rok." -errem meg azt tudom mondani, hogyha ezek neked hótt szarok, akkor menj azt nézdd a Hamupipőkét. Mégis mitől lennének szarok? Indokoldd meg légyszíves.

We are the Universe... Observing itself... Observing itself... Destroying itself...

Ehhez csak annyit tennék hozzá, hogy én még idevenném Frank Millert magát is, illetve azt, hogy mit akart elérni a filmmel: emlékállítás a 300 hősies spártainak. Tiszteletadás, hősköltemény, fejethajtás.

---

azért ezen sorok után már nem bírom ki, hogy szóljak hozzá.
igen frank családfája tuti lejonidászhoz vezet, és úgy érezte csinálnia kell TISZTELEDADÁS végett egy képregény-adoptációt. hát persze D:
a csatajeleneteken kívüli részek is hótt sz*rok. (bocs a kifejezésért) legfőképp kiemelném a 3 méteres xerxész - 23 kiló arannyal magán - és lejonidász beszélgetését, amikor elsüti azt a HATALMAS poént, hogy fáj a térde. annyira erőltetett és nem oda illő volt ez, hogy áááááááá. (mellesleg 60iq felett kitalálta a poént az ember, mielőtt az elhangzik)
ez nem több, mint egy képregény látványos mozgóképpé alakítása. filmművészetileg ez minden csak nem 10/10!

"This movie isn't about cars, it's about a guy who owns a car"

Na, szóval megnéztem másodjára. A pontozásom továbbra is 10/10

Egyszerűen hihetetlen, mekkora energiával rendelkezik ez a film. Töritanárom hozzáállása példamutató, akitől a múlt héten kérdeztem meg, hogy mikor nézi a filmet. Erre azt mondta hogy most hétvégén, és hozzáfűzte engem megnyugtatva, hogy "nem számít arra, hogy majd töriórákat lehet belőle tartani, helyette egy nagyon látványos akciófilmre". Ehhez csak annyit tennék hozzá, hogy én még idevenném Frank Millert magát is, illetve azt, hogy mit akart elérni a filmmel: emlékállítás a 300 hősies spártainak. Tiszteletadás, hősköltemény, fejethajtás. Ezek a szavak is hihetetlenül nagy erőt adnak a szememben a filmnek, és ettől lesz olyan hihetetlenül élvezhető. Sőt, most, hogy kábé egy háromnegyed órája kijöttem a moziból, még mindig a hatása alatt vagyok, pedig nem is először láttam. Ezért fogalmazódott meg bennem az a kemény és igazságtalan vélemény, amit most mondani fogok. Sokakban felháborodást fog kelteni - jogosan:
Nem tud meggyőzni a véleményével az, akinek nem tetszett ez a film. Szerintem csak rosszul álltak hozzá. Nagyon rosszul. És rossz szemmel nézek azokra, akik elhúzott szájjal jönnek ki róla a moziból. Ha mind végiggondoljátok azt, hogy ez egy hőstettnek emléket állító hősköltemény, akkor véleményem szerint nincs ok arra, hogy valakinek ne tetsszen. Az egyetlen érv amit elfogadok, hogy "egyszerűen nem tetszett, nem tudom megmagyarázni, csak nem tetszett". De aki érveket hoz fel, azt már nem tudom végighallgatni.
Tudom, igazságtalan vélemény a részemről, de mégis így érzek.

Más: hihetetlen, hogy második nézésre is ugyanúgy tetszettek bizonyos jelenetek; nem csalódtam egyikben sem. Az egyik kedvencem például az, amikor a perzsa követ és pár őt kísérő katona vágtatnak fel a hegyoldalon még a film elején. Ahogy elkezdődik ez a jelenet (mutatva a hegyoldalt, háttérben a fénylő nappal), és ahogy alatta kiteljesedik az előző jelenetből folytatódó filmzeneszám... ahh... nem tudom miért, de hihetetlenül tetszett.

Na, nagyon magával ragadott ez a 2(?) óra. Még az sem elképzelhetetlen, hogy elmenjek rá harmadjára... DVD-n viszont biztos beszerzem.

My father was brutally murdered last week, and it's only now that I can look back and laugh.