A német Sport Bild arról számolt be, hogy Törökországban Fernando Alonso védelmet kért autója számára a McLarentől a szezon hátralévő futamaira, mert állítása szerint Lewis Hamilton az ő általa alkalmazott beállításokat másolta le és emiatt történt a brit, verseny közbeni defektje. A wokingiak szerdán cáfolták az értesülést.
Az isztambuli nagydíjon Hamilton balszerencséje miatt Alonso ölébe hullott a harmadik hely, aki a világbajnoki címért folytatott küzdelemben öt pontra megközelítette listavezető csapattársát.
A spanyol állítólag olyan beállításokkal ment, amelyek révén könnyedebben tudta használni az autó jobb első gumiját Törökországban, ahol rengeteg balos kanyar van, beleértve ebbe a nagyon kemény nyolcast is.
Az újság szerint Hamilton mérnökei és szerelői Alonso autójának beállításait akarták továbbfejleszteni, ám az eredmény egy defekt és egy ötödik helyezés lett, míg a kétszeres világbajnokot harmadikként intették le. A spanyol ezért most azt akarja elérni, hogy márkatársa segítői, a megszokottal ellentétben, ne ismerhessék az ő és mérnökei elképzeléseit a hátralévő versenyhétvégéken.
A McLaren szerdán tagadta a Sport Bild állításait: "A riport pontatlan és csapatunknál teljes az átláthatóság."
Hamilton: Nem Alonso érdeme volt a fejlődés
A McLaren csapat pilótája, Lewis Hamilton a Török Nagydíj után reagált márkatársa, Fernando Alonso szavaira, aki szerint az istálló neki köszönheti, hogy a téli felkészülés alatt óriásit fejlődött. A világbajnoki éllovas ugyanakkor azt nyilatkozta, hogy az eredmények nem egy személynek köszönhetők, hanem a gárda összehangolt munkájának.
Alonso Törökországban azt állította, hog nem érzi kellően megbecsültnek magát a McLarennél, pedig szezon előtti közreműködése nyomán, hat tizedet javult az angol versenygépek teljesítménye és a csapat mindkét világbajnokságban az élen áll.
Hamilton azt nem vitatta, hogy Alonsónak vitathatatlan érdemei vannak az MP4-22 fejlesztésében, ám hozzátette, csapattársa megnyilvánulása mintegy 1000 fő munkáját és közreműködését vonja kétségbe.
"Rengeteg ember dolgozik nálunk, ezért ha Alonso hat tizedet talált a versenygépben, akkor a többi alkalmazott vajon mit talált?- fejezte ki csodálatát az ITV-nek a brit. "Ez igazából az ő munkájuknak köszönhető."
"Mindenki tudja, hogy megy ez. Ők fejlesztenek, mi pedig teszteljük azokat, ezért a javulás mindenképpen csapatmunka és nem kizárólag egyetlen ember érdeme."
Haug: Alonsót elragadták az érzelmei Isztambulban
A Mercedes Motorsport igazgatója, Norbert Haug nyugtalanítónak tartja Fernando Alonso törökországi, McLarent kritizáló nyilatkozatát, ám azt mondta, a pilótát valószínűleg csak az érzelmei vezérelték. A spanyol azt mondta Isztambulban, nem érzi, hogy csapata kellőképpen megbecsülné őt a téli felkészülés alatt nyújtott segítsége miatt.
Alonso kijelentéseit csapattársa, Lewis Hamilton sem tudta szó nélkül hagyni. A világbajnoki éllovas szerint a kétszeres világbajnok a mintegy 1000 alkalmazott munkáját vonta kétségbe a McLaren gyárban, amikor azt mondta, hogy neki köszönheti az istálló, hogy hat tizedet javult az autó.
"Természetesen érzelmi kitörésről volt szó, ami nem segít a helyzeten"- válaszolta Haug, amikor Alonso kijelentéseiről kérdezték. "Nem is kellene reagálnom rá."
"Nagyon keményen küzdünk és rengeteg ember dolgozik azon, hogy a megfelelő irányba fejlődjünk. Azt hiszem, Alonso elégedett lehet azzal, hogy 12 futam után második helyen áll a világbajnoki pontversenyben és mindössze 5 ponttal van lemaradva az élen álló mögött. Ezek ugyanis a statisztikák és ez a reális."
Alonso és a McLaren kapcsolata a Magyar Nagydíj időmérőjét követően romlott meg, miután a spanyol pilóta a bokszban feltartotta csapattársát, aki korábban állítólag az istálló kérése ellenére sem engedte el maga mellett a pályán a világbajnokot. A feltartás miatt a versenybíróság Alonsótól a pole pozíciót (Hamilton így "megkapta" az első rajtkockát és nyert), míg a McLarentől a futamon megszerzett konstruktőri pontjait vette el.
"Nyilván a Magyarországon történtek után számos történet kerül még napvilágra, ettől függetlenül úgy gondolom, mi a tőlünk telhető legtöbbet tesszük meg azért, hogy visszaálljon az egyensúly"- folytatta Haug.
A sportigazgató ugyanakkor arról számolt be, hogy sikerült megbeszélni és lezárni az augusztus elejei eseményeket, de elismerte, hogy feszültségek mindig is lesznek egy olyan alakulatban, amely mindkét világbajnokságban az élen áll.
Forradalom most! Terjeszd a Tudást és légy nyitott! Készülj fel a Z napra! A változás közeleg
