Úgy néz ki, akkoriban még normálisabb voltam(a komment írásánál).
A sors fintora, hogy saját magam tapasztalhatom meg, ahogy szép lassan beleőrülök a kérdésekbe. Annyit, de annyit gondoltam ilyenekre az elmúlt időkben, hogy minden értelmét vesztette. A gyerekkori emlékek, meg úgy minden. Minden mozzanat, ami történik körülöttem, az elvesztette a realitását. Nem tudom mi miért történik, vagy, hogy most tényleg élünk e vagy nem tudom. Mindig oda jutok, hogy egyszer meghalunk. Eképp semmi értelme bármit is tenni, mert ugyanaz a vége. És ez az egész annyira durva, hogy mindenki meg kell, hogy haljon, és nem tudni mivan utána. Hiába mondogatják, hogy ez természetes, de szerintem félelmetes belegondolni. Hirtelen vége lesz mindennek és megszűnik minden. Kérdem, akkor mi értelme az egésznek? Vagy nem is kell értelmet keresni?
Többen mondták már, hogy keressek fel egy pszihológust vagy pszihiátert vagy mit, nem rájöttem, hogy nincs értelme.
Ennek az egész életnek semmi értelme.
Tény: csak addig él az ember igazán, míg nem kezd percszinten olyanokon filózni, mint én. Mert így tényleg nincs értelme.
Egy ismerősöm édasanyja pár éve ugyanilyen gondolatok és félelmek miatt lett öngyilkos, mint amiken én agyalok folyamatosan hónapok óta.
horrorgeeks.blogspot.com
