Fórum » Nem számítástechnikai témák
Folytasd !
bazz
Múlt héten elmentem a szomszéd házibulijára, és helikoptert kaptam ajándékba a nagymamámtól amivel elutaztam Burmába gigákat kivágni, úgy, hogy szépen hazautaztam utána egy új házibuliba mentem, ahol jót aludtam, aztán reggel befogtak takarítani mert összehánytam mindent és rámfogták,hogy alkoholista vagyok, de már kezdek leszokni a sörről, pálinkát továbbra is iszom, finom Szatmárit is, de arról lekéstem mert, már megitták az apácák a sztriptíz clubból, és kurvára ideges lettem,hogy miért iszák meg a jó piákat előlem, ezért elővettem egy légycsapót és jól pofoncsaptam ezeket a fekete fehér luvnyákat aztán szájbaszexuáltam őket, aztán valaki, beleszart a kádba, amit megettem, mert Lit a nevem és egy nindzsa vagyok aki bármikor képes megölni Rohamosztit csak nem képes rá mert valami titkos erő ismét szarevésre kényszeríti, hiszen Rohamoszti már halott egy másik dimenzióban
Múlt héten elmentem a szomszéd házibulijára, és helikoptert kaptam ajándékba a nagymamámtól amivel elutaztam Burmába gigákat kivágni, úgy, hogy szépen hazautaztam utána egy új házibuliba mentem, ahol jót aludtam, aztán reggel befogtak takarítani mert összehánytam mindent és rámfogták,hogy alkoholista vagyok, de már kezdek leszokni a sörről, pálinkát továbbra is iszom, finom Szatmárit is, de arról lekéstem mert, már megitták az apácák a sztriptíz clubból, és kurvára ideges lettem,hogy miért iszák meg a jó piákat előlem, ezért elővettem egy légycsapót és jól pofoncsaptam ezeket a fekete fehér luvnyákat aztán szájbaszexuáltam őket, aztán valaki, beleszart a kádba, amit megettem, mert Lit a nevem és egy nindzsa vagyok aki bármikor képes megölni Rohamosztit csak nem képes rá mert valami titkos erő ismét szarevésre kényszeríti, hiszen Rohamoszti már halott
We are the Universe... Observing itself... Observing itself... Destroying itself...
Múlt héten elmentem a szomszéd házibulijára, és helikoptert kaptam ajándékba a nagymamámtól amivel elutaztam Burmába gigákat kivágni, úgy, hogy szépen hazautaztam utána egy új házibuliba mentem, ahol jót aludtam, aztán reggel befogtak takarítani mert összehánytam mindent és rámfogták,hogy alkoholista vagyok, de már kezdek leszokni a sörről, pálinkát továbbra is iszom, finom Szatmárit is, de arról lekéstem mert, már megitták az apácák a sztriptíz clubból, és kurvára ideges lettem,hogy miért iszák meg a jó piákat előlem, ezért elővettem egy légycsapót és jól pofoncsaptam ezeket a fekete fehér luvnyákat aztán szájbaszexuáltam őket, aztán valaki, beleszart a kádba, amit megettem, mert Lit a nevem és egy nindzsa vagyok aki bármikor képes megölni Rohamosztit csak nem képes rá mert valami titkos erő ismét szarevésre kényszeríti, hiszen
Múlt héten elmentem a szomszéd házibulijára, és helikoptert kaptam ajándékba a nagymamámtól amivel elutaztam Burmába gigákat kivágni, úgy, hogy szépen hazautaztam utána egy új házibuliba mentem, ahol jót aludtam, aztán reggel befogtak takarítani mert összehánytam mindent és rámfogták,hogy alkoholista vagyok, de már kezdek leszokni a sörről, pálinkát továbbra is iszom, finom Szatmárit is, de arról lekéstem mert, már megitták az apácák a sztriptíz clubból, és kurvára ideges lettem,hogy miért iszák meg a jó piákat előlem, ezért elővettem egy légycsapót és jól pofoncsaptam ezeket a fekete fehér luvnyákat aztán szájbaszexuáltam őket, aztán valaki, beleszart a kádba, amit megettem, mert Lit a nevem és egy nindzsa vagyok aki bármikor képes megölni Rohamosztit csak nem képes rá mert valami titkos erő
Múlt héten elmentem a szomszéd házibulijára, és helikoptert kaptam ajándékba a nagymamámtól amivel elutaztam Burmába gigákat kivágni, úgy, hogy szépen hazautaztam utána egy új házibuliba mentem, ahol jót aludtam, aztán reggel befogtak takarítani mert összehánytam mindent és rámfogták,hogy alkoholista vagyok, de már kezdek leszokni a sörről, pálinkát továbbra is iszom, finom Szatmárit is, de arról lekéstem mert, már megitták az apácák a sztriptíz clubból, és kurvára ideges lettem,hogy miért iszák meg a jó piákat előlem, ezért elővettem egy légycsapót és jól pofoncsaptam ezeket a fekete fehér luvnyákat aztán szájbaszexuáltam őket, aztán valaki, beleszart a kádba, amit megettem, mert Lit a nevem és egy nindzsa vagyok aki bármikor képes megölni Rohamosztit csak nem képes rá mert
Múlt héten elmentem a szomszéd házibulijára, és helikoptert kaptam ajándékba a nagymamámtól amivel elutaztam Burmába gigákat kivágni, úgy, hogy szépen hazautaztam utána egy új házibuliba mentem, ahol jót aludtam, aztán reggel befogtak takarítani mert összehánytam mindent és rámfogták,hogy alkoholista vagyok, de már kezdek leszokni a sörről, pálinkát továbbra is iszom, finom Szatmárit is, de arról lekéstem mert, már megitták az apácák a sztriptíz clubból, és kurvára ideges lettem,hogy miért iszák meg a jó piákat előlem, ezért elővettem egy légycsapót és jól pofoncsaptam ezeket a fekete fehér luvnyákat aztán szájbaszexuáltam őket, aztán valaki, beleszart a kádba, amit megettem, mert Lit a nevem és egy nindzsa vagyok aki bármikor képes megölni Rohamosztit
We are the Universe... Observing itself... Observing itself... Destroying itself...
Múlt héten elmentem a szomszéd házibulijára, és helikoptert kaptam ajándékba a nagymamámtól amivel elutaztam Burmába gigákat kivágni, úgy, hogy szépen hazautaztam utána egy új házibuliba mentem, ahol jót aludtam, aztán reggel befogtak takarítani mert összehánytam mindent és rámfogták,hogy alkoholista vagyok, de már kezdek leszokni a sörről, pálinkát továbbra is iszom, finom Szatmárit is, de arról lekéstem mert, már megitták az apácák a sztriptíz clubból, és kurvára ideges lettem,hogy miért iszák meg a jó piákat előlem, ezért elővettem egy légycsapót és jól pofoncsaptam ezeket a fekete fehér luvnyákat aztán szájbaszexuáltam őket, aztán valaki, beleszart a kádba, amit megettem, mert Lit a nevem és egy nindzsa vagyok aki bármikor képes,
Múlt héten elmentem a szomszéd házibulijára, és helikoptert kaptam ajándékba a nagymamámtól amivel elutaztam Burmába gigákat kivágni, úgy, hogy szépen hazautaztam utána egy új házibuliba mentem, ahol jót aludtam, aztán reggel befogtak takarítani mert összehánytam mindent és rámfogták,hogy alkoholista vagyok, de már kezdek leszokni a sörről, pálinkát továbbra is iszom, finom Szatmárit is, de arról lekéstem mert, már megitták az apácák a sztriptíz clubból, és kurvára ideges lettem,hogy miért iszák meg a jó piákat előlem, ezért elővettem egy légycsapót és jól pofoncsaptam ezeket a fekete fehér luvnyákat aztán szájbaszexuáltam őket, aztán valaki, beleszart a kádba, amit megettem, mert Lit a nevem és egy nindzsa vagyok
If I look back I am lost
Múlt héten elmentem a szomszéd házibulijára, és helikoptert kaptam ajándékba a nagymamámtól amivel elutaztam Burmába gigákat kivágni, úgy, hogy szépen hazautaztam utána egy új házibuliba mentem, ahol jót aludtam, aztán reggel befogtak takarítani mert összehánytam mindent és rámfogták,hogy alkoholista vagyok, de már kezdek leszokni a sörről, pálinkát továbbra is iszom, finom Szatmárit is, de arról lekéstem mert, már megitták az apácák a sztriptíz clubból, és kurvára ideges lettem,hogy miért iszák meg a jó piákat előlem, ezért elővettem egy légycsapót és jól pofoncsaptam ezeket a fekete fehér luvnyákat aztán szájbaszexuáltam őket, aztán valaki, beleszart a kádba, amit megettem, mert
We are the Universe... Observing itself... Observing itself... Destroying itself...
Múlt héten elmentem a szomszéd házibulijára, és helikoptert kaptam ajándékba a nagymamámtól amivel elutaztam Burmába gigákat kivágni, úgy, hogy szépen hazautaztam utána egy új házibuliba mentem, ahol jót aludtam, aztán reggel befogtak takarítani mert összehánytam mindent és rámfogták,hogy alkoholista vagyok, de már kezdek leszokni a sörről, pálinkát továbbra is iszom, finom Szatmárit is, de arról lekéstem mert, már megitták az apácák a sztriptíz clubból, és kurvára ideges lettem,hogy miért iszák meg a jó piákat előlem, ezért elővettem egy légycsapót és jól pofoncsaptam ezeket a fekete fehér luvnyákat aztán szájbaszexuáltam őket, aztán valaki, beleszart a kádba
Vissza
Fórumszabályzat