28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Folytasd !



Írd ide hozzászólásod:

Sevores
Sevores [5211]
Múlt héten elmentem a szomszéd házibulijára, és helikoptert kaptam ajándékba a nagymamámtól amivel elutaztam Burmába gigákat kivágni, úgy, hogy szépen hazautaztam utána egy új házibuliba mentem, ahol jót aludtam, aztán reggel befogtak takarítani mert összehánytam mindent és rámfogták,hogy alkoholista vagyok, de már kezdek leszokni a sörről, pálinkát továbbra is iszom, finom Szatmárit is, de arról lekéstem mert, már megitták az apácák a sztriptíz clubból, és kurvára ideges lettem,hogy miért iszák meg a jó piákat előlem, ezért elővettem egy légycsapót és jól pofoncsaptam ezeket a fekete fehér luvnyákat aztán szájbaszexuáltam őket, aztán valaki, beleszart a kádba, amit megettem, mert Lit a nevem és egy nindzsa vagyok aki bármikor képes megölni Rohamosztit csak nem képes rá mert valami titkos erő ismét szarevésre kényszeríti, hiszen Rohamoszti már halott,egy másik dimenzióban kezte meg a tervét, hogy bocsánatot kérjen a dimenziótol amit ott hagyott, mert nem érdemelte meg, hogy így bánjanak vele miután elviselte Lit szokásait amiért őt megverték a Fox River börtönben és egy szigetre dobták, ahol Jack Bauer megkínozta a többieket a vadiúj dream of the evil vibrátorral, amely elég fura kis foszforeszkáló bordákkal szaggatta szét a sziget minden élőnyét,ám ekkor megjelent RAMBO aki egy buzi és amúgy se
Rohamoszti
Rohamoszti [3802]
Múlt héten elmentem a szomszéd házibulijára, és helikoptert kaptam ajándékba a nagymamámtól amivel elutaztam Burmába gigákat kivágni, úgy, hogy szépen hazautaztam utána egy új házibuliba mentem, ahol jót aludtam, aztán reggel befogtak takarítani mert összehánytam mindent és rámfogták,hogy alkoholista vagyok, de már kezdek leszokni a sörről, pálinkát továbbra is iszom, finom Szatmárit is, de arról lekéstem mert, már megitták az apácák a sztriptíz clubból, és kurvára ideges lettem,hogy miért iszák meg a jó piákat előlem, ezért elővettem egy légycsapót és jól pofoncsaptam ezeket a fekete fehér luvnyákat aztán szájbaszexuáltam őket, aztán valaki, beleszart a kádba, amit megettem, mert Lit a nevem és egy nindzsa vagyok aki bármikor képes megölni Rohamosztit csak nem képes rá mert valami titkos erő ismét szarevésre kényszeríti, hiszen Rohamoszti már halott,egy másik dimenzióban kezte meg a tervét, hogy bocsánatot kérjen a dimenziótol amit ott hagyott, mert nem érdemelte meg, hogy így bánjanak vele miután elviselte Lit szokásait amiért őt megverték a Fox River börtönben és egy szigetre dobták, ahol Jack Bauer megkínozta a többieket a vadiúj dream of the evil vibrátorral, amely elég fura kis foszforeszkáló bordákkal szaggatta szét a sziget minden élőnyét,ám ekkor megjelent RAMBO aki egy buzi és

Vissza

Fórumszabályzat