Mindezt úgy, hogy valszeg Dörner György is ott volt, mikor elhangzott, de legalábbis a szövegkönyvet olvasnia kellett, és ő azért a 3. részben már elmondta párszor, hogy Holly, és azért feltételezem, hogy látta az előző részeket is. Ez nagyon alap lett volna, de nem jött össze.
Persze már az első netes kamerás felvételek megjelenése után írtam egy e-mailt az illetékeseknek, hogy azért ezeket orvosolhatnák a DVDmegjelenés idejére, de nyilvánvalóan magasról szartak rá, ahogy azt tudni lehetett.
Respect is not given. It's taken.
