28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Csajozás!!!:) - csajok és pasik



Írd ide hozzászólásod:

RAI*DEN
RAI*DEN [3086]
Nekem hasonló sztorim van. Szal sítáborban megismerkedtem egy csajjal. Ő 17 én meg 16. Aztán elkezdett velem szemezni, később megismerkedtem vele még a sítáborban, persze csak annyit tudtam róla, amennnyit eleinte elmondott. 17 éves, szerintem rendes csaj, bősárkányi. Aztán utolsó nap furcsán viselkedett. Órákra eltűnt a társaságból, akikkel lenni szokott, persze időközben mi is hozzájuk verődtünk(egy 6 fős lány csapathoz haverommal). Aztán kihívott beszélgetni. Modta, hogy van pasija, 17 hónapja jártak és én úgymond "felnyitottam a szemeit". Szal ráébresztettem arra, hogy a pasija milyen volt vele. Szal tiltotta minden bulitól, minden ismerősétől stb... Aztán akkor még aznap éjszaka együtt aludtunk(először és utoljóra). Utána talizgattunk, szakított a pasijával miattam. Nagyon jól elvoltunk, aztán az expasi eleinte azzal fenyegetőzött, hogy öngyilkos lesz, én meg persze állandóan nyugtattam őt. Tök kivolt borulva, hogy miért csinálja ezt vele. Aztán persze a srác mondta, hogy akkor legyen vége. Aztán 2-3 hét után mikor buliztunk, megvolt az első csók is. Nagyon jól éreztük magunkat. Erre rá pár napra mondja, hogy döntenie kellett. Persze leeve hátrányból indultam, mivel úgy döntött, hogy közben a pasija átment hozzá, én meg itthon voltam(azért bősárkány nincs olyan közel, bár minden hétközap taliztunk, mert győrbe tanul), és a srác egy beígért gyűrűvel kezdett nála, meg hogy ilyen jó lesz ha újra megpróbálják, meg olyan jó lesz. Aztán be is adta neki a derekát. Utána meg az összes ismijével újra bunkó lett a csaj, meg nem is nagyon kerestem a társaságát. De ez már a múlt, kár siratni, úgyis van nekem most más

Jut eszembe, barátnőm most horvátban van. Igen rossz nélküle. Majd balatonon újra talizunk, kijön 1-szer vagy 2-szer Meg lehet én is elbuszozok hozzá egyik délután, mert azért egész nap fürdeni balatonon nem angy élmény egyedül, megfelelő társaság nélkül(lévén, hogy szüleimmel leszek meg ismerőseikkel). Mindenesetre nagyon várom, hogy újra együtt legyek vele. Időközben kiderült, hogy a kártyás telómon van pénz, szóval még az eset fel is fogom hívni. Jah és székesfehérvár legszebb 15-jébe bejutott Itt nézhettek képeket a 2008-as elődöntőről A csoportképeken jobbra alul van. És a 48-as képen is ő van. Már várom, hogy újra együtt legyek vele
tigrinch
tigrinch [691]
Csak példaként mondom, hogy nálam volt olyan is, hogy valakivel elkezdtem járogatni, de közben kibékültem a volt pasimmal, és ezért hirtelen szakítottam a másikkal pár hét múlva. Ez is lehet néha az oka a hirtelen eltűnésnek, telefon-fel-nem-vevésnek és szakításnak. Ja, és ez nemtől független, mert lányok-fiúk egyaránt előszeretettel alkalmazzák. Szerintem rögtön szakítás után ezért sem szabad belemenni egy új kapcsolatba, még egy olyannal sem, aki éppen akkor szakított. Ugyanis jó eséllyel fog felbukkanni az ex-kedves, aztán az új kapcsolat meg szépen hoppon marad..
balays82
balays82 [14276]
Az is más dolog, amikor valamelyik fél egy hosszabb ideje tartó kapcsolatban érzi úgy, hogy annak már nincs értelme, ezért inkább kiszáll belőle. Ez szerintem teljesen rendben van, még akkor is, ha a másik félnek nagyon tud fájni a szakítás. Amikor azonban egyik pillanatról a másikra változnak meg a komolynak hitt érzelmek, azt azért nem könnyű megérteni.
tigrinch
tigrinch [691]
Szerintem az sokkal kegyetlenebb, ha már nem szeretik az embert, de szánalomból vele maradnak és folyamatosan félrelépnek. Inkább szakítson valaki valakivel, mert akkor megadja neki az esélyt, hogy találjon magának egy normális társat, aki őt is szeretheti és viszont. Én is okoztam már fájdalmat, mert nem szerettem és ott hagytam valakit, ráadásul úgy tudom, hogy még most (sok-sok év múltán) is benne vagyok a szívében. De akkor és ott nem tudtam tovább járni vele, mert már semmi nem kötött hozzá. Ilyen is van, és ez a másik szemében átba**ásnak tűnhet, de általában nem az. Legalábbis nálam.
Barthezz
Barthezz [54727]
Hát igen, a legdurvább, hogy tényleg képesek "szerelemből" pár nap leforgása alatt átmenni teljes közönybe, s olyan lazán kidobják érzelem nélkül az embert, hogy ha nem magunkkal történne meg, el se hinnénk, hogy ilyen a valóságban előfordulhat

"évtizedeken át a légkörbe mérget vetettek, ezért lett különösen fontos, hogy értéket teremts"

balays82
balays82 [14276]
Arról pedig ne is beszéljünk, hogy a másik fél önbizalmának és önbecsülésének egy ilyen húzás milyen jót tud tenni.
Barthezz
Barthezz [54727]
Igen, ennél a korosztálynál inkább az számít, hogy megkapja az illetőt, s mikor már az övé, megszűnik a rajongása iránta, s nem tud rá úgy felnézni, mint addig. S minél jobban ragaszkodsz hozzá, annál nagyobb valószínűséggel fognak idő előtt elmúlni az érzelmei, s 1-2 hét után mindenféle lelkiismeretfurdalás nélkül kidobni...

"évtizedeken át a légkörbe mérget vetettek, ezért lett különösen fontos, hogy értéket teremts"

balays82
balays82 [14276]
Na igen, ilyen példát szerintem szinte mindeki tudna mondani a saját életéből. 17 éves lehettem, amikor volt egy lány akivel már évek óta tetszettünk egymásnak, de különböző okok miatt (általában ezek az okok nála álltak fenn), nem jártunk eggyütt. Aztán végül összejött a dolog, majd rövid idő elteltével közölte, hogy meggondolta magát, inkább hagyjuk az egészet. Ilyen előfordul, és nyilván mi is hibásak vagyunk, amiért így alakulnak a dolgok, de általában a lány mondja ki a döntő szót.
Barthezz
Barthezz [54727]
"csak akkor is fura ,h 2hétig odavan értem, millio jel mutatja, és utánna hirtelen elhidegül, és ugy gondolja irántam nem tud komolyan érezni. "

Sajnos ez általános jelenség erre a korosztályra, nekem is volt már benne részem A magyarázatát nem tudom, de egy 15-16-17 éves lány lazán képes erre, hogy szinte egyik napról a másikra megváltoztassa az érzelmeit, mindenféle ok nélkül... Nem tudatosan csinálják és nem is akarnak vele rosszat, egyszerűen egyik nap még szeretnek, másik nap meg már úgy ébrednek fel, hogy semmit nem jelentesz számukra. Talán nem igazi szerelmet éreztek, csak vmilyen gyerekes rajongást, ami messze nem a szerelem érzése, még ha ők azt is hiszik abban a pillanatban, hogy az, s ebben keresendő a magyarázat.

"évtizedeken át a légkörbe mérget vetettek, ezért lett különösen fontos, hogy értéket teremts"

csuroach
csuroach [4262]
Csak... tudom leirtam már, csak akkor is fura ,h 2hétig odavan értem, millio jel mutatja, és utánna hirtelen elhidegül, és ugy gondolja irántam nem tud komolyan érezni.

16 én 18, most nem látjuk egymást tul gyakran, csak hétvégéken,akkor sem mindig, majd augusztusba többet mikor már egyikünk se melozik, aztán mind2 ugyanabba a városba tanulni akkor is mind2 valoszinüleg csak hétvégén látjuk egymást.

Igaziból az bánt, h nekem megmondta h nem én vagyok a hibás sok minden van, zavart,nem érzi magát késznek egy komoly kapcsolatra.Meg h nemtudja késöbb akármi lehet, és aztán bnöjének meg olyanokat mondott amiböl neki az jött le h felejtsem el örökre,de bnője szerint is értelen még ehhez.Viszont amiket nekem mondott abbol lejött h most vége, de ez h örökre...jó én 18 ö 16mind2 változunk még... de akkor is...

"A fiataloknak azt üzenem, élvezzék ki a játék minden pillanatát, mert nagyon hamar vége lesz." - Mario Lemieux

Vissza

Fórumszabályzat